2016. március 6., vasárnap

Jelzésfestés. A VIZSGA

Megvolt a Jelzésfestő vezetői tanfolyam vizsgája.  Három témakörben készültek el az írásbeli vizsgalapok és összesen négy változatban. Az oktatók gondosan ügyeltek arra, hogy az egymás közelében ülők  más más kérdéssort kapjanak. Szerintem elég komolyra sikeredett és nem volt egyszerű a megfelelő eredmény elérése. Mindhárom szakmai sorozatból legalább 60%-os eredményt kellett elérni, aki már vizsgázott túravezetői végzettséggel rendelkezett felmentést kapott a tereptani/tájékozódási  ismeretekből. A teljes vizsga ideje 90 perc volt, a túravezetőké 60 perc. Katinak köszönjük a kedves hangulatú díszítést!
A vizsgáztatók rugalmasságát dicséri, hogy aki egy  témából csak kevéssel maradt el a szinttől szóbeli vizsgán lehetőséget kapott a javításra.  A vizsga anyag nehézségét jellemezte, hogy gyakorlott túravezetők is bekerültek a szóbelizők közé illetve volt olyan is aki gyenge eredménye miatt már ezt a lehetőséget sem kapta meg.  A  tanfolyamon résztvevő 39 főből 27-en sikeres vizsgát is tettek. (2016. április 10.-én lesz a pótvizsga.) 
A gyakorlati vizsga  a Tókaji parkerdőben volt.  Itt egy új,  kék háromszög jelzés alapozását végezte el a csapat ami Dózsa-telep és  a SEFAG lőtér előtti piros + jelzés között vezet.
Ny-i irányban a terv szerint Kaposdadán fog csatlakozni az új jelzés a kék sávhoz.
A jelzések helyének kiválasztása , a felület előkészítése, és egy réteg alapozás elkészítése volt a feladat. 
Ezzel általában nem volt gond hiszen a jelenlévők nagy része gyakorlott és sok kilométert festett természetjárókból állt ,csak a tudásról eddig nem volt papír.
A Tókaji-tó környezetében  rengeteg tavaszi virágot is láthattunk és több természetjáró létesítmény és geoláda is van itt.
A nagy létszámú csapat festegetése közben volt idő nézelődésre, fotózgatásra is.
 Sajnos más irányú elfoglaltságom miatt nem tudtam kivárni az eredményhirdetést de azért bizakodó vagyok.
A szorgalmasan tanuló, nagytudású, ügyességüket, alkalmasságukat, és szerénységüket a gyakorlatban is bizonyítani tudó sporttársak a sikeres vizsga után megkapták az elismerést tartalmazó vizsgabizonyítványt és egy MTSZ sablon csomagot is. Tehát munkára fel! 
Ezúton is köszönöm a szervezést az SmTSZ-nek.

Még több fotó, katt a kis képre:

 
Jelzésfestő vizsga

2 megjegyzés:

  1. Jók lettek a fotók!
    Sajnálom, hogy nem tudtál maradni a végéig, valamint azt is, hogy számomra soknak tűnt a sikertelen vizsgázók aránya.
    Ennek persze a nehéz kérdéssor is oka lehetett, de sokan nagyon alapvető dolgokat is elrontottak.
    Valószínűleg csak "próba szerencse" alapon jöttek el felkészültség nélkül.
    Persze aki gyakorlott volt, annak nem okozott nehézséget a barlang jelzés és az emlékmű jelzés megkülönböztetése és a síutat sem tévesztette össze a törlő kereszttel.
    Gyanítom, hogy a síutas kereszt törlő keresztnek nézése, valami másolásos hiba lehetett, annyira sokan válaszolták.
    Ezért is hívtuk fel a figyelmet vizsga előtt, hogy mindenki a maga tudását adja!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A megfelelő színvonal biztosítása érdekében szerintem is szükség volt ilyen nehézségi fokra. A korábban csak "bemondás" vagy másoktól szerzett fotók alapján történő bizonyítás alapján kiadott jelzésfestő vezető minősítések is megérdemelnének egy ilyen utóvizsgát. Most már csak az a kérdés mikor lehet jelzésfestésre pályázni?

      Törlés