Dornyay Béla Emlékút

 Dornyay Béla Emlékút

2008.12.28. - 2008.12.31. - 2009.01.02.

53 km   1300 m

Teljesítési sorszámom: 143

Hosszú ideje nézegettük már ezt a szép bakonyi túramozgalmat. Kihasználva a Karácsony és Újév környéki szabadnapokat valamint az előrejelzések szerint várhatóan kedvező időjárást, túravezetőnk úgy döntött, hogy „most vagy soha” – de legalábbis ki tudja mikor lenne rá időnk. A teljes távot 3 napra szakaszoltuk, mivel a Balaton D-i partjáról indultunk így kedvezőbb volt a Herend felőli végén elkezdeni.

A csapat végig 5 fős volt 2 db GPS és 3 db fényképezőgép volt segítségünkre.

Az első túranapon hajnalban Veszprémbe autóztunk majd busszal tovább Herendre. A reggeli szürkületben a  technika segítségével gyorsan megtaláltuk az Imbisz Sörözőt, ahol beüthettük az első szép pecsétet és beönthettük a túra kezdő unicumot is.

Nyílt, hó mentes terepen kezdtük a túrát a Hajagok felé, néhány barátságos ló megnézett bennünket, de kockacukorral nem készültünk. Herendet magunk mögött hagyva a Hajagok D-i lejtőjén a Napkeltét is megcsodálhattuk. Ahogy nőtt a magasság a hó vastagság is szépen emelkedett. A jelzések nem túl gyakoriak de követhetőek voltak, ritkán kellett a GPS segítsége. Az Alsó-Hajagot megkerülve már havas terepen haladtunk. A fagyos, ropogós hó vastagsága kb. 10 cm-volt. A S+ elágazásától a jelzések megritkultak, és teljesen meg is szűnt egészen a csúcs közeléig. A Hajagi Véderdő Erdőbirtokossági Társulat pihenőházánál mi is megpihentünk. Szép ez a kis erdei pihenő, az egyik háznak éppen vendége is volt, üdvözöltük egymást. Jelzést nem láttunk erre de gyorsan felértünk az egykori szovjet bázis kerítéséhez. Megnéztük a szép nagy tornyokat, számolgattuk a többi tornyot , kerestük az itt elhelyezett GCBKHA geoládát. Ez utóbbit a hó valószínűleg betakarta így csak a rejtő segítségével tudtunk regisztrálni. A szép bükkösben a jelek is megjöttek. Augusztin-tanya csendes és néptelen volt.

Innen tovább az út „kicsit” bizonytalan nyomvonalú, ami azt jelenti, hogy néhány száz méteren nincs út csak bozót és gaz, szerencsére télen a havas terepen áthatolható volt.

Rák-tanya számomra már évtizedek óta ismert, az itteni amatőrcsillagász táborokban sok szép napot – hetet töltöttem már el a 80-as, 90-esévekben. Külön öröm volt, hogy régi ismerősömmel, a Ráktanya tulajdonosával – Horváth Ferivel -  találkoztunk és beszélgethettünk kicsit. A turistaházként üzemelő létesítményt mindenkinek csak ajánlani tudom!

A túra igazoláshoz szükséges ablakokat megszámoltuk, belülről is megnézve az épületet, majd a védett öreg szilfa mellett elkezdtük az ereszkedést Bakonybél felé. Érdekes módon az É-i oldal már teljesen hó mentes volt. A Mester-Hajag oldalán ereszkedtünk a Szömörke völgy felé. Egy kissé hiányos hídon kereszteztük a Gerence patakot, majd a széles murvás úton gyorsan a bakonybéli kálváriához értünk. Itt egész nagy forgalom volt, többen kirándultak erre a szép helyre. A stációkat végigjárva a domb tetején sikeresen begyűjtöttük a GCBKBK geoládát majd a faluban megkerestük a pecsételő helyet. A Hársfa vendéglő a sárga sáv Fő utcára való becsatlakozásával szemben található. Kicsit körülnéztünk a faluban. Mivel korábban érkeztünk az előzetesen számítottnál így gyorsan beértünk a 14:20-as busszal Zircre és onnan azonnal volt csatlakozásunk Veszprém felé, bár a menetrend szerint a két busz nem várja be egymást de a gyakorlat szerencsére más.

A néhány fokos fagyban a jól járható hóban és szikrázó napsütésben nagyon jól sikerült az első túránk.

Második túranapunkat Zircig autózva kezdtük. Innen vonattal Porva-Csesznek vasútállomásig utaztunk majd a S+ jelzésen felmásztunk és az egykori üveghutánál kezdtük a mozgalmi szakaszt. Az egykori gémeskút helyén most  bekerített, fedetlen kút tátong , mellette a földön fekszik a kútágas oszlopa gém nélkül. Megszámoltuk a jelzéseket majd Hódos-ér jeges völgyében Porva felé indultunk Ezen a napon kemény hideg volt a zúzmarás fák egész nap elkísértek bennünket. Porva község műemlék temploma alatt elhaladva a Penics büféhez tettünk egy kis kitérőt a pecsétért majd a nyílt terepen haladtunk egészen Szépalmáig. Ez év nyarán a kéktúrán jártunk erre , a táj ismerős volt és mégis egészen más. A jeges szélben hideg volt és az időnként kibukkanó napfényben varázslatosan szép volt a zúzmarától dermedt táj. Megnéztük a megfagyott kis arborétumot a fázós szürke marhákat és egy vidáman egerésző rókát. A Hotel recepcióján készséggel pecsételtek nekünk. Gyorsan megkerestük Magyarország legszebb geoládáját: GCSZEA  majd szintén gyorsan eltévedtünk. Igaz csak kicsit, ugyanis nem vettük észre a széles földútról balra leágazó jelzést. A GPS – szerint aztán gyorsan korrigáltuk irányunkat és a fák közötti ösvényen elkezdtük az ereszkedést a Száraz-Gerence völgye felé. Az erdei földutakon kanyargó jelzést követve gyorsan elértük a Kőrishegyre vezető aszfalt utat.

A lombtalan időnek köszönhetően láthattuk az összes gyönyörű szikla alakzatot ami ebben a völgyben található. Az erdei úton nagyon gyorsan haladtunk Bakonybél felé, az erdészeti táblánál leolvastuk a szükséges szöveget majd a már ismert ’vendéglátóipari’ egységben melegedtünk. Szilveszter napja volt melynek egy kis idejét ezúttal Bakonybélben töltöttünk. Túratársunk – Edit – alkalmi malacos pogácsáját elfogyasztva csendesen ünnepeltük az év végét és a fagyos második túranapot. Sok időnk volt így megnéztük a falu nevezetességeit is mielőtt buszra szálltunk Zirc felé.

Harmadik túranapunkon egészen Csesznekig autóztunk. Ezúttal körtúrát csináltunk , a Bachus Borozóban a pecsételés megtörtént az unicum bevétele megtörtént , majd rövid országúti szakasz után a jól jelzett  erdőben haladtunk a Kőpince-forrás felé. Itt megpihentünk, fotóztuk a sok szép, természet által kialakított szikla alakzatot, barlangot. Kalandos módon átkeltünk a Cuha jeges medrén majd Vinyén a Pokol Csárdában megmelegedtünk.

Rövid országúti szakasz következett Fenyőfő irányába majd újra rátértünk a Hódos-ér völgyében vezető széles murvás útra. Szép ez a völgy a lombtalan természet ezúttal is látni engedte a hatalmas szikla ormokat melyekkel tele van ez a terület. A bátrabbak itt tettek egy kísérletet a SL-jelzésen az egykori vársáncok meglátogatására, én csak alulról szemléltem az eseményeket. Az erdészeti útról balra letérve kereszteztük a patakot majd elértük az előző túraszakaszon már meglátogatott, elhagyott kutat. Itt újra a S+ jelzésre váltottunk és lementünk a Cuha-völgyébe. Porva-Csesznek vasútállomásnál az igazoló szöveg leolvasásra került majd a völgyben haladunk tovább újra a sárga sávon. Komoly fakitermelés folyik a völgyben. Jobbra hagyjuk el a Cuha völgyét és az Aranyos-völgyön keresztül vezet tovább az út Csesznek felé. Változó szépségű erdőben, esetenként mély bevágásban vezet az út a kis patakot követve. Itt is láttunk egy elhagyott kutat útközben . A nagy forgalmú 82-es utat a 33-as km-nél érjük el. Itt óvatosan kell haladni, mert sok helyen nem lehet félrehúzódni a forgalom elől. Csesznek – Suttony autóbuszmegállójánál a körtúránk bezárult. Az aluljárón áthaladva  2009. 01.02.-én 14:20-órakor befejeztük a Dornyay Béla emlékút bejárását.

A túramozgalmat létrehozta az Ösvénytaposó Baráti Társaság, köszönjük. 

Az alábbi képtárban a túra során készült fotókat Herend – Porva–Csesznek irányba rendezve láthatjátok!

Herend–Porva-Csesznek

Szent Imre Vándorút

A Hegyek Vándorai Turista Egyesület 1996-ban, a Millecentenárium tiszteletére Szent Imre Vándorút elnevezéssel új, jelzett turistautat alakított ki Szentgotthárd - Horvátnádalja között az egykori „vasfüggöny” mögötti területen, a Felső-Őrség természeti szépségeinek és látnivalóinak megismerése érdekében.

Az útvonal 1997-től jelvényszerző túraként „üzemel”.

A túra útvonalát bárki, bármely irányba végigjárhatja és ha e tényt az igazoló füzet megfelelő helyén az előírt módon igazolja, akkor a teljesítésért elnyeri a túra kitűzőjét.

A túra útvonala piros sávval van jelezve, hosszúsága 39 km.

A túramozgalom kitűzője

 A túramozgalom útvonala.

---

Az alábbi túrabeszámoló az SZKTE időközben megszűnt honlapjáról került átmentésre!

Õrség - Alpokalja  Szent Imre Vándorút

2008.10.10 - 12.

Hetek óta készültünk erre a túramozgalomra, amelynek teljesítésére 14 személy vállalkozott + Saci.

Külön örültem, hogy végre személyesen is megismerhetjük a helvéciai kihelyezett tagozatunk elnökét és elnök-helyettesét.

Hosszas egyeztetések során a szállásunkat Szalafőn, a Ferencz-portán foglaltuk le, mert úgy ítéltük meg, hogy innen  jól megközelíthetjük a 39 km-es túraútvonal mindegyik végpontja, s kis betekintést nyerhetünk az Őrség szívébe is. Az időpont kiválasztásánál nem vettem figyelembe az éppen abban időpontban zajló Tökfesztivált. Engem nagyon taszítanak az ehhez hasonló, nagy embertömeget vonzó programok, de akadtak, akik örültek ennek.

Október 10-én, 4 autóval érkeztünk meg az Őrségbe. Első utunk az őriszentpéteri műemlék templomhoz vezetett. Alaposan megcsodáltuk kívül-belül, majd a szintén őriszentpéteri jégverembe bújtunk be egy kis nosztalgiázásra. Ezután Pityerszerre tettünk látogatást, ahol idegenvezetővel jártuk körbe a műemlék épületcsoportot. Soha nem hittem volna, hogy így el tudunk csodálkozni egy tyúkólon. :o)

17 óra körül érkeztünk szálláshelyünkre, a Templomszeren található  Ferencz-portára.

A hatgyermekes család biogazdálkodást folytat, ez újabb nézelődésre adott okot. Jutott bőven a frissen fejt tejből, házilag készült sajtból mindenkinek.

11-én 7 órakor indultunk Szentgotthárdra, hogy nekivágjunk a 39 km-es útvonal első felének.

Bélyegzés a vasútállomáson, Megtekintettük a ködből előbújó, barokk stílusú plébániatemplomot, majd gyorsan magunk mögött hagytuk a várost. Hamarosan már Rábafüzes utcáján haladtunk.

Innen kiérve, egy széles erdészeti úton haladtunk meredeken a Felső-Csóka felé. Itt rövid pihenőt tartottunk, elfogyasztottuk a tízórait, s a kód leolvasása után már ereszkedtünk is lefelé.

Egy vidáman társalgó szarvasmarha-csorda mellett elhaladva értük el a Piros rom jelzést, amelyikre rátérve, hamarosan a Szent Imre templomban gyönyörködhettünk.

Itt hosszabb pihenőt tartottunk, kicsit átruccantunk az osztrák oldalra is, majd továbbhaladtunk Nemesmedves irányába.

Elég sáros, csúszós szakasz következett, de legyőztük, s 3 óra körül már a Nemesmedvesen kialakított történelmi emlékhelyben gyönyörködhetett a csapat. Én ez idő alatt megpróbáltam az igazoló pecsétet begyűjteni, sikertelenül. Csupán ígéretet kaptam, hogy másnap reggel megkaphatjuk.

Túránkat itt megszakítottuk, s visszatértünk Szalafőre. Csapatunk nagyobb része átruccant Őriszentpéterre a Tökfesztiválra,  hárman pedig kirándultunk egyet a Ferencz-porta területéhez tartozó völgybe. Gyönyörű őszi táj terült elénk, szalmabálákkal, s a Templomszer felett lebújó Napkoronggal. Bár nem szívelem a geoládákat, cseppet sem bántam, hogy nem a Tökfesztiválon lévő csapathoz szegődtem.

Hazatérve megnéztük, Kriszta hogyan feji a Riskát, majd bőséges vacsora és beszélgetés után nyugovóra tértünk.

Vasárnap ismét 7-kor indultunk. Sűrű köd volt, autózni nem volt kellemes, de a túrához csodálatos hangulatot varázsolt a ködös táj.

Nemesmedvesen immár szerncsénk volt, megkaptuk a bélyegzőt is. Kisebb emelkedő következett, majd ereszkedés után értünk el a Mária-kerthez, ahol talán engem ért a legnagyobb meglepetés:

A kegyhely előtti táblán elhelyezett nyomtatott papírlapok egyikén egykori földrajz tanárom, Piller Dezső bácsi aláírására bukkantam.(Jól ismertem az ellenőrzőkönyvemből). Érdeklődve olvastam a kegyhely történetét, amelynek megvalósulásában igen nagy szerepe volt az akkori néptanítónak. Ha ő nem helyezi el ott az erdőben az első Mária képet, talán ma nem lenne ott semmi. Meglepett, hogy a gasztonyiak a mai napig ápolják, gondozzák a kertet, szép rendezett volt a környéke, s még erdei illemhelyet is állítottak a közelben.

Meggyújtottuk a gyertyákat, megkongattuk a harangjátékot, majd hosszabb pihenő és gyertyaoltás után folytattuk utunkat.

A csákánydoroszlói aszfaltutat keresztezve haladtunk és érkeztünk meg igazi erdei úttalan-utakon a Miród-forráshoz, amely ismét nagy élményt jelentett a társaságnak. Engem leginkább az lepett meg, hogy még nem lopták el a harangot. A környékünkön nem maradna meg sokáig.

Itt ebédeltünk, ittunk a forrás vizéből, hogy lelkünk tiszta maradjon, majd a cserép stációkat követve haladtunk Kemestaródfa régen várt presszójába, ahol elfogyaszthattuk aznapi és előzőnapi rendes kávénkat. Ez kissé feldobott bennünket, így vidámabban értünk Vasaljára a Szent István templomhoz, ahol pecsételni kellett volna, de ahhoz most sem volt szerencsénk. Így némi fogyasztást eszközöltünk a helyi, Gösser feliratú kultúrközpontban, így kiérdemelve a helyiség helységnévvel ellátott bélyegzőjét.

Rövidesen máris Magyarnádalján csodálhattuk meg a buszváró-harangláb kompozíciót, leolvasva az igazolást jelentő évszámot, s a település kutyáinak vasárnap délutáni békéjét és pihenőjét  megzavarva érkeztünk Horvátnádaljára, ahol csupán fél órát kellett várni a következő vonatig, amellyel visszautaztunk Rátótig.

A GYSEV megtámogatta túránkat fejenként 200 Ft-tal, nem szedtek utiköltséget a vonaton. Legalábbis mi páran megúsztuk :o)

Itt elköszöntünk egymástól, a többiek elmentek, mi Gyurival úgy döntöttünk, hogy még egy ideig keressük a csikótojást, de Zoli jött értünk, s visszattértünk Szalafőre. Itt gyors bepakolás a kocsiba, majd miután szomorúan megállapítottuk, hogy kettőnknek csak egy öklömnyi sajtocska maradt, Csörgőszer felé vettük az irányt annak reményében, hogy jól feltöltjük tökmagolaj készletünket. Hát ebben alaposan csalódtunk, ugyanis a tökfesztiválon eladtak minden olajat, nekünk (vagyis a halaknak) csak a pogácsa jutott. Azért jól megnézegettük a műemléknek számító, de a 80 éves nénike által ma is használatos tökmagütőt, s a többi egykori szerszámot.

17 óra körül ültünk autóba, s este 8-kor már itthon is voltunk.

Minden kedves túratársamnak gratulálok, abból az alkalomból, hogy sikeresen teljesítette a Szent Imre Vándorút túramozgalmat.

-Karsai Ilona-

túravezető (akit néha a csoportja vezetett)

---

Õrség - Alpokalja  Szent Imre Vándorút

2008.10.10 - 12.

A "Vénasszonyok nyara" ezúttal is bejött, így lehetőségünk volt egy nagyon kellemes és élményekben gazdag hétvégét eltölteni ezen a szép tájon. Merre jártunk, mit láttunk?  Erről most nem írnék, hiszen a képek és az előzetes túrakiírás nagyon részletesen és szépen leírja ezt. Inkább egy kicsit a logisztikáról  szeretnék megemlékezni.

A magyarországi szervezett természetjárás elmúlt évtizedei  alatt sikeresen kialakította azokat a túramozgalmakat melyekkel egy-egy kisebb vagy nagyobb tájegység  természeti, néprajzi, szakrális és egyéb látnivalóival megismerkedhetünk. Ezeket a túramozgalmakat olyan egyesületek hozták létre mint a miénk. Sok van már belőle és nagyrészt lefedik hazánkat. Érdemes az előző linkre kattintani és átnézni. Egy-egy túramozgalom mögött rengeteg munka van , az útvonal kitalálása, végigjárása, felfestése, annak folyamatos aktualizálása mellett el kell készíteni az igazoló füzetet , meg kell szervezni az útvonal menti igazoló helyek működését és gondozni kell a mozgalmat még sok-sok évig. Az általunk bejárt Szent Imre Vándorút a Hegyek Vándorai Turista Egyesület tagságának köszönhetően jött létre.

A szervezett természetjárók  büszkék arra ha egy-egy túramozgalmat sikeren teljesítenek,  trófeaként gyűjtik a kitöltött igazoló füzeteket  és jelvényeket, hiszen ezek egy általuk  teljesített  túra egyetlen és nagyon szép emlékei.  A turistautak használatánál néha  megfeledkeznek egyesek arról, hogy abban mennyi munkája lehet valakinek , hiszen mindenki saját idejét, erejét és néha anyagi forrásai egy részét áldozza fel más, számára ismeretlen természetjárók kedvéért.

Azzal tudjuk munkájukat elismerni és megtisztelni, ha az általuk meghatározott feltételeket betartva  teljesítjük a túramozgalmat. Ez nem szégyen erre mi büszkék vagyunk  és reméljük, hogy egyszer majd a saját túramozgalmunkat is sikerül létrehozni és mi is megtiszteltetésnek vehetjük, ha azt minél többen teljesítik.

Visszakanyarodva a logisztikához, egy - egy ilyen hétvégi, ott alvós, több napos túra  nem egyszerű, hiszen lakhelyünktől távol  ismeretlen tájon kell azt megszervezni, lebonyolítani és lehetőleg oly módon, hogy az kellemes élmény maradjon a tagság részére.  Sokszor van szükség kompromisszumra , hiszen lakhatunk pld. több csillagos szállodában vagy panzióban  is , no de mennyiért?   Utazhatnánk tömegközlekedéssel is, de mennyiért és mennyi idő alatt?

A túravezetőnk  már hónapokkal korábban elkezdte a szervezést , hiszen fontos volt, hogy az első ilyen komplett túramozgalom  szép élményeket eredményezzen és azon minél nagyobb számban tudjatok ott lenni.  Azt a sok telefont, faxot, e-mailt, és internet használatot csak én láttam közelről ami a háttérben zajlott , de mindezt a túravezető örömmel felvállalja ha tudja, hogy  olyan helyre sikerül majd elvinni a túratársakat  amire később is szívesen emlékeznek.

A  túrakiírás  pontos és részletes volt. Abból aki akarta, megismerhette, hogy mire számíthat, A közlekedési feltétel rendszer is pontosan ismertetve volt és aki felkészül ,  -  és egy természetjárónak fel kell készülni a túrára - az előre tudhatta , hogyan és merre fogunk utazni. Ezúton is köszönöm a magam nevében is azon túratársak segítségét akik autójukkal is lehetővé tették, a  túra sikeres megvalósulását , hiszen ilyen esetben, amikor nem körtúráról van szó ez elengedhetetlen.

A természetjárók magatartási szabályai  nem véletlenül lettek kitalálva. Amennyiben azt nem sikerül  betartani az nem a túravezető hibája , viszont minden túratárs a kárát látja ezért fontos , erre mindig figyelni kell.

Egy-egy túrán amikor csoportot vezet a túravezető bizony a felelősség is az övé, bármi rendkívüli esemény történik  Ő dönt és Ő felel érte, erről nem szabad megfeledkezni. Ő dolgozott azon, hogy a programot megszervezze, és azzal köszönhetjük meg a fáradozását, munkáját, ha azt tiszteletben tartjuk és igyekszünk segíteni Őt.

Az egyesületünk alig egy éves, még sok időnek kell eltelni addig, hogy mindenki átérezze. és főleg elfogadja ezt, hiszen egymást sem ismerjük még igazán.

Van rá időnk, és nagyon reméljük, hogy lehetőségünk is lesz egymás megismerésére és még sok túrán vehetünk együtt rész, addig is sok türelmet, megértést, esetenként alkalmazkodást és a természetjárók munkájának kölcsönös tiszteletben tartását kívánom mindenkinek.

Minden kedves túratársamnak szép erdőt, mezőt, jó időt   és  sok szép túrát kívánok.

 

Hevesi Zoltán

Túraképtár