2019. június 24., hétfő

Zempléni vártúrák - 5.

Az 5. nap elhozta nekünk a hazaindulás élményét. Szépen lehúztuk az ágyneműt összehajtogattuk ahogy kell, derékszögben hiszen voltunk mi katonák.  Utolsó reggelinket is elfogyasztottuk, ezúttal kenyér is jutott mindenkinek. Aztán beköltöztünk járművünkbe és hamarosan nem várt élményben volt részünk. A kirándulásra előzetesen befizetett pénzt nem sikerült elkölteni,  maradt pár száz ezer Ft amit visszakaptak a résztvevők. Konkrétan feljenként 5000 Ft-ot ami Berkes Józsi szervezéseinek korrektségét is jelenti. Köszönjük.  
Ezen az utolsó éjszakán a térségben komoly felhőszakadások voltak amit mi egyes falvak utcáin tapasztaltunk és Ónódon közelről is láthattunk  Sajó formájában.
Ezt a várat sem láttam még , ezúttal ingyenesen szemrevételezhettük e nagy múltú történelmi emlékhelyünket majd a Sajóhoz is lesétáltunk. A csordultig telt meder látványos volt. 
Nem csoda, hogy régebben a várárok vizét is a Sajóból pótolták.


A Sajó mentén meghúzódó Ónod település legrégebbi történelmi műemléke a négy sarokbástyás, sok háborút túlélt végvára, az ónodi vár

Civertán légifotója.


A vár a falu és a Sajó között található. Egykor mocsaras környezetéből 5-6 méterre kiemelkedő kavicsos-homokos folyami eredetű teraszon fekszik. A környéken számos folyó és patak (Sajó, Hernád, Hejő, Szinva) található, melyek a középkorban nehezen megközelíthetővé, jól védhetővé tették az árvízmentes kiemelkedésen épült erősséget. A vár a Sajó átkelőhelyét és a kelet felé tartó fontos utakat védelmezte. 






A legkorábbi oklevelek tanúsága szerint 1350 körül itt birtokos Cudar főnemesi család tagjai vették körbe erős kőfallal a helybeli plébániatemplomot, hogy abból uradalmi birtokközpontot létesítsenek. A építkezést királyi engedély nélkül kezdte meg Bulchidi Domokos fia, Cudar Péter. Az ő fiai, Simon és Jakab már engedélyt is szereztek Zsigmond királytól. 1413-ra biztosan elkészült, ekkor említik először oklevelek.
A Cudar-család férfiágon való kihalása után Hunyadi Mátyás király 1470-ben a Rozgonyi Jánosnak és fiainak adományozta a környező jobbágyfalvakat összefogó várbirtokot. 1508-ban II. Ulászló királynéi várnak nyilvánította, majd 7000 forintért elzálogosította Tótselymesi Tarcai János ispánnak és fiainak, majd 1511-ben eladta 13000 forintért Ákosházi Sárkány Ambrus pozsonyi főispánnak. Tőle 1514-ben enyingi Török Imre vette meg, aki 1516-ban elcserélte azt Perényi Péter abaúji főispánnal más birtokokért.

A XVI. század fordulópontot jelentett Ónod lakóinak életében, ekkor ugyanis az egyre súlyosbodó török rablótámadások kivédésére a tulajdonos Perényi család – az itáliai Alessandro Vedani hadmérnök tervei szerint – ágyúbástyákkal ellátott erős végvárrá formálta át a már meglévő várat. Erre a két török ostrom miatt is szükség volt (1561, 1582). 1585-ben Báthori István örökölte, majd tőle Losonczy Anna szerezte meg. 











A Habsburg hadvezetés által kialakított végvárrendszer első sorába 1596 után lépett, amikor a török szultáni sereg sikeresen megostromolta Eger várát, így a továbbiakban az ónodi katonaságra hárult a Sajó völgyének védelme. 1602-ben az országgyűlés végvárra nyilvánította és elrendelte felújítását. Ezután felsővadászi Rákóczi Zsigmond vásárolta meg.
Az egri és szolnoki törökök 1639 október 10-én váratlanul rajtaütöttek a palánkfallal övezett mezővároson, majd megostromolták a négyszögletű kővárat: a palánkot szétrombolták, a várat felgyújtották, miközben kiszabadították az ott őrzött török foglyokat. A romokat ezután Lorántffy Zsuzsanna 2000 forintos hozzájárulásával Keglovich Miklós kapitány építette újjá. A várat fapalánkkal övezték és kiegészítették egy huszárvárral, így jelentős helyőrség, 400 gyalogos és 500 lovas állomásozhatott benne.
A rommá vált ónodi várat rövid ideig gabonaraktárnak használták a helyi lakosok, majd az erődítményt fokozatosan lebontották. A gróf Török család köveinek felhasználásával emelt a faluban kastélyt, majd a római katolikus templom építéséhez használták fel. A kőbányászatot csak a 19. század közepén tiltották meg. Nagyban hozzájárult pusztulásához a Sajó is, melynek 1845-ös és 1855-ös árvizei a falakat alámosták, gyengítették.
Végső pusztulását az 1985-ben elkezdődő, majd kisebb-nagyobb szünetekkel folytatódó régészeti feltárás és helyreállítás állította meg. Ennek során a délkeleti bástyát és a hozzá kapcsolódó falszakaszokat újjáépítették, a bástyában kiállítást rendeztek be.


A szomszédos Muhi település egy tragikus csatára emlékeztet, ennek emlékhelye és a mellette települt kis vendéglátóipari egység az utolsó amit Borsodban megnéztünk.

Muhi község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Tiszaújvárosi járásban. Miskolctól délkeletre található, közúton 15 km-es távolságra. A település szomszédságában van a muhi csata emlékműve.
A terület az őskortól lakott. A 13. században két település állt itt, Muhi mezőváros és Poga falu. 1241-ben itt zajlott a muhi csata, amelyben a tatárok legyőzték IV. Béla seregeit. 







A település megsemmisült, a 14. századra települt be újra. Eger eleste és a mezőkeresztesi csata után újra pusztává vált. Az országos jelentőségű útvonal mentén fekvő Muhi a 14. század óta a diósgyőri uradalom része, a 16. század elejéig királynéi birtok. II. Lajos 1520-ban engedélyezte, hogy a településen két országos vásárt tartsanak. Török puszítások 1526-ban, 1541-ben és 1583-ban is sújtják a falut. 1596 után a település elpusztul. A diósgyőri uradalom Muhi földjeit majorságnak használják. Poga a 18. században újra benépesült, 1928-ban pedig átnevezték Muhira. 

Mivel ebédre még nem akartunk hazaérni  keresni kellett valami látnivalót, hogy átmozgassuk a buszon összegyűrődött végtagjainkat. Ez a megálló pedig Pákozd volt.


A Velencei-tó partjától nem messze lévő Mészeg-hegyen alakították ki a hazánkban egyedülálló Katonai Emlékparkot. A szépen rendben tartott parkot több állandó hadtörténeti, haditechnikai kiállítása mellett a 48-as obeliszktől nyíló panoráma miatt is érdemes felkeresni.







A park története
A magyar hadtörténet egyik legismertebb csatája zajlott le Pákozd környékén 1848. szeptember 29.-én, amikor is a Móga János tábornok által vezetett magyar honvédek visszaverték és megfutamodásra késztették Jellasics horvát bán Budára vonuló seregét. Bár méretét tekintve az ütközet nem tartozott a szabadságharc nagyobb hadműveletei közé, politikai és erkölcsi hatása felbecsülhetetlen volt. A dátum, szeptember 29.-e a hazai honvédelem jelképévé vált.
1951-ben avatták fel a Mészeg-hegyen a 48-as honvédemlékmű nagyméretű obeliszkjét, majd 2002-től fokozatosan bővült a katonai emlékhely, többek közt egy modern fogadóépülettel, több állandó kiállítással, emlékkápolnával, szabadtéri kiállításokkal.





A Pákozdról a parkhoz vezető műút mentén találjuk az 1990-es években épült, nemrég teljesen felújított Doni Emlékkápolnát, mely a II. világháború idején, a Don-kanyarban elesettek emlékét őrzi.

A magam nevében köszönöm Berkes Józsinak az 5 napos program összeállítását, megszervezését, látnivalóban és ellátásban is megfelelő volt. Jól éreztem magam.

A csapat változatos összetétele nyilván befolyásolhatja egy ilyen több napos kirándulás élményét hiszen IQilag sok félék vagyunk.  Itt a sok érdekes és értékes látnivaló bőven kárpótolhat mindenért hiszen nem olyan könnyű eljutni Magyarország másik végébe és ennyi szép helyet felkeresni. Köszönöm buszvezetőnknek, Lajosnak, (aki lehet, hogy Béla de nem is ez a lényeg)   a biztonságos és kényelmes  utazást ami egy ekkora járművel a Zempléni hegyi utakon időnként nem volt egyszerű.

Most amikor néhány nappal később megpróbálom az élményeket és a képeket kicsit rendezni már el is felejtettem minden negatívumot és csak a kellemes maradt! Köszönöm.

Ha valamivel nem értenél egyet, megteheted, és az oldal alján a megjegyzésbe be is írhatod. Ha nem tetszik a véleményed legfeljebb nem teszem láthatóvá. :-)

Ez volt az előző nap története és nincs további folytatás.


2019. június 23., vasárnap

Zempléni vártúrák - 4.

A 4. napra  még maradt nekünk a két nagy azaz Boldogkő vára és Regéc és persze templom is hiszen Vizsolyt sem hagyhattuk ki. 
Valójában ezzel kezdtük a napot. A falu búcsúja közepébe csöppentünk.








A református templomban vártak bennünket bár "érdekes" volt a büfés hölgy hozzáállása, addig nem szolgált ki bennünket amig meg nem néztük a templomot.
(és persze a jegyet is meg kellett venni) 








Ez a templom is szép korabeli freskókkal büszkélkedhet, valójában az elmúlt napokban minden nap ilyeneket is láttunk, de csak ebben volt ott az eredeti Károli féle biblia. A templom látogatása fizetős, de esetünkben  ha jól emlékszem  nem mindenkinek volt kedve fizetni. 


A református templom mellett van egy görögkatolikus is, érdekes , és látványos ikonosztázzal. Felénk nincs ilyen érdemes megnézni.

Vizsoly
A legnevezetesebb esemény, ami a községhez kapcsolódik, Károli Gáspár (ejtsd: Károlyi) magyar nyelvű teljes bibliafordításának kinyomtatása a vizsolyi nyomdában 1590-ben. Károli Gáspár Göncön volt tiszteletes és munkatársakkal dolgozott a Biblia fordításán.
A falu birtokosai ekkor ecsedi Báthori István szatmári és szabolcsi főispán, később országbíró, és felesége Homonnay Drugeth Fruzsina (Euphrosina) voltak, akik Mantskovits Bálint könyvnyomtató segítségével 1588-ban itt Vizsolyban alapították meg Magyarország egyik legrégibb könyvnyomdáját, abból a célból, hogy abban a Károli Gáspár gönci prédikátortól fordított bibliát nyomtassák. Ez idő tájt itt Göncön volt tanuló Szenczi Molnár Albert is, aki gyakran hordozta Károlyi Gáspártól a nyomdába és onnan vissza a kéziratokat és korrektúrákat. 








Volt korábbi magyar nyelvű bibliafordítás is, a huszita Biblia néven ismert, amelyből három kódexben maradtak fenn részletek, a többi azonban az üldözések során elveszett.[3] (Nagy kár érte, mert nyelvünk régebbi állapotát is bemutatta.) A község temploma is nemzeti kincs. Már a 12. században megépült az Árpád-kori szentély és hajó, amit aztán később kibővítettek. Freskók maradtak meg benne a 13. századból. Egyik értékes freskója a Szent László-legendát mutatja be. 


Civertán légifotó.

Boldogkő vára a Hernád folyó völgyének keleti oldalán, Boldogkőváralja közvetlen közelében emelkedő sziklaszirten álló középkori vár. A miocénben keletkezett andezittufa Bodókő-hegy, melyen a vár áll, a Zempléni Tájvédelmi Körzet része. A táj szépsége, illetve a vár viszonylagosan jó állapota miatt kedvelt túracélpont.






A vár legkorábbi része (egy védművel körülvett öregtorony) valószínűleg a tatárjárás után keletkezett, és vagy a Tomaj nemzetségbeli Jaak fia Tyba ispán, vagy Aba Amadé országbíró emelte. Amikor Anjou Károly Róbert elkergette az Abákat, a vár a hozzá hű Drugeth családhoz, majd később Czudar Péter korábbi bánhoz került. A 15. században István és György szerb fejedelmek tulajdona, majd a Szapolyai-családé lett. A török időkben a császár és a király közti intenzív csatározások egyik színhelyeként gyakran cserélt gazdát. 1666-ban a hódító Rákóczi György szerezte meg, később a kuruc időkben is több ízben fontos szerephez jutott, de még a Rákóczi-szabadságharc előtt, 1701-ben lakhatatlanná tették a császáriak. A romot a 18. században a jezsuiták vették birtokba, akik gabonaraktárnak alkalmazták. Később a Péchy, majd a Zichy családé lett, akik azonban már nem laktak a kényelmetlenné vált erődben, helyette a jobbágyfalu területén épült barokk kastélyt használták. A császári katonák robbantása és az azt követő pusztító századok ellenére egyik legjobb állapotban fennmaradt középkori váraink egyike. 











Ebben a várban is a kéktúrán jártam legutóbb. Akkor egy három napos vándorlásunk itt ebben a faluban ért véget igy kényelmesen megnézhettük a várat is. Nem tűnik fel semmi új rész benne, de mindenképpen jó volt most kimenni az oroszlán sziklán az örtoronyig. A korábbi látogatásom idején ez le volt zárva.  Megnéztük a rögtönzött lovagi tornát, ez inkább gyerekprogram. Volt ebben a várban malom, hamis pénz gyártó műhely, nagyon mély ciszterna szóval annak idején otthonos lehetett. 
A Zemplén várai közül ezt könnyű megközelíteni hiszen szinte a várkapuig tudtunk menni a busszal is. Van itt étterem igazi "turista" árakkal és van büfé is ahol hamuban sült pogácsát és perecet is lehet venni.  Ettünk ittunk majd újra buszra szálltunk.

Regéc vára már messziről is úgy tűnt szintén egy hegy tetejére lett építve. Közeledve ez a hegy egyre nagyobb és magasabb lett. 

Civertán légifotó.

Van a hegy alján egy buszoknak is alkalmas parkoló de mi oda nem mentünk be. Vagyis bementünk de gyalog. A viszonylag nagy távolság miatt a társaság teljesen szétszakadt. Valójában az utolsó szakaszon két turistaút is vezet a várba egy könnyebb, szerpentinező de hosszabb és egy meredekebb de lényegesen rövidebb. 







Miután a társaság teljesen szétszakadt a mezőn - nyílt terepen - való gyaloglás során akik az elején voltak a rövidebb úton indultak felfelé igaz nem volt semmiféle iránymutatás, hogy merre menjünk! Ez a meredekebb út száraz időben felfelé jól járható de lefelé és sáros időben nem ajánlom. A vár bejárat előtt a két csapat egyesítette erőit és létszámát, meghallgattuk a túravezető "eligazítását"  amit induláskor célszerűbb lett volna elmondani de itt már mindegy volt. Nem veszett el senki és örömmel elfogadtuk, hogy ezúttal a belépő jegyeket az egyesület állta.








Ez a vár erősen romos de romjaiban is nagyon látványos. Vannak már jelei itt is a régészeti feltárásoknak és a vár egyes részein a falak kiegészítése is megtörtént. Az EU-s pályázatok talán itt is előbb utóbb látványosabb változásokat hoznak. Van a várnál egy kis büfé ahol lehet szomjat oltani és mindenféle kacatot venni, valamint padok, asztalok korlátozott számban. 








Regéc vára
Az első biztos adat a vár létére 1307-ből származik, ekkor Aba nembéli Amádé nádor Regécen állított ki egy oklevelet. A várat alighanem az Aba nemzetség tagjai emelték a 13–14. század fordulója körül.

A rozgonyi csata (1312) után a vár rövid ideig Petenye fia Péter birtokába kerül, akitől ostrommal kellett a királynak elfoglalnia 1316-ban. Ettől kezdve hosszú ideig királyi tulajdonban volt. Az 1420-as évek végén Zsigmond király Regécet a török elöl Magyarországra menekült szerb fejedelemnek, Lazarevics Istvánnak, majd Brankovics Györgynek adta. 1459-ben már ismét királyi vár volt, de Mátyás már 1464 előtt a Szapolyai-családnak adományozta. Szapolyai János halála után, 1541-ben a Serédyek, 1558-ban Alaghy János és az Alaghy család lett Regéc birtokosa. 

1635-ben Eszterházy Miklós, a későbbi nádor szerezte meg, akitől 1644-ben I. Rákóczi György erdélyi fejedelem ostrommal vette el. Ő 1648 őszén hirtelen meghalt, így a regéci vár erődítését és az uradalmi gazdálkodás fejlesztését már nem valósíthatta meg.
A vár eredetileg a mainál jóval kisebb alapterületű volt: csupán az északi sziklatömböt foglalta el egy torony és a tőle délre eső, íves fallal körülvett udvar, melyen alighanem faépületek álltak. Ezt a kis várat a 15. század végén gyökeresen átalakították, majd a 16. század közepétől jelentős mértékben kibővítették dél felé. Teljes kiépülése csak a 17. században következett be, akkor, amikor birtokosai (Serédyek, Alaghyak, Rákócziak) rezidenciájaként is szolgált. A várban különböző palotaépületek, kápolna, gazdasági építmények és hadászati létesítmények (bástyák) mellett helyet kapott egy különleges, török falcsempékkel (bokályokkal) burkolt fejedelmi fogadószoba is, melynek helyreállított mását Sárospatakon csodálhatjuk meg.


Ha valamivel nem értenél egyet, megteheted, és az oldal alján a megjegyzésbe be is írhatod. Ha nem tetszik a véleményed legfeljebb nem teszem láthatóvá. :-)

Az előző nap leírását itt találod, holnap pedig haza megyünk!  


A meggy kicsit hiányzott a vacsorából.