2022. március 25., péntek

AK. Vésztő - Okány - Zsadány - Geszt

 Ismét egy kis kéktúrában volt részünk. Ez amolyan állapotfelmérésnek tekinthető, mivel az elmúlt télen elég sok időt fektettem be az egészségügyi intézmények látogatásába. Karácsony előtt pár nappal sikeresen megúsztam, hogy kivegyék a vakbelemet, szerencsére volt olyan doki aki azt mondta, hogy szerinte semmi baja. 

Az Alföldi Kéktúra azért tőlünk már elég nehezen logisztikázható, de természetesen megoldható.Tavaly eljutottunk Vésztőig és most onnan tovább K-felé Geszt volt a tervezett célpont. 



Minderre 4 napunk ment el igaz ebből az első és az utolsó nagyrészt utazással telt tömegközlekedve. Ez a szakasz van akinek könnyedén bejárható egy nap alatt, igaz nekik 20-30 évvel kevesebbük van mint nekem. 



Itt a sűrű település hálózat miatt számomra is kellemes szakaszolást választhattam, és még sikerült is az eredetileg 4 túrát eggyel kevesebb nap alatt megcsinálni. Vésztő - Okány - Zsadány - Geszt az útvonal és minden településen ki lehet szállni, sőt aki akar Okány - Zsadány között is felezhet van ott egy külterületi buszmegálló.

Az időjárás kellemes, tökéletesen száraz és napos volt, ez főleg a Begécsi-víztároló - Geszt közötti szakaszon lényeges , ott lehet néha dagonya. 

A terep kimondottan nyilt, ezért kánikulában nem igazán ajánlott, néhány rövid szakaszon volt pár fa, de valójában még lombmentes állapotban így persze az orrom idén először le is égett.

Ez remélhetőleg még később is elő fog fordulni, túrázás közben.

A bázisunk Vésztőn volt onnan mindennap tömegközlekedtünk a kezdő és végpontokra, a közlekedés nem túl gyakori de szerencsére reggel és délután jó volt. Gesztre csak átszállással lehet eljutni, de nem veszélyes és ami lényeges munkaszüneti napon is van busz.

A terep gyakorlatilag szántóföldek és legelők, néha egy kis gát túrával vegyítve, de ezek nem olyan nagy gátak mint a Körösöknél, Berettyónál megszoktuk csak olyan 'kis gátak' a Holt - Sebes - Körös és egy kisebb szakaszon a szép nevű Topronygyos - Kohány - Csatorna mellett. 

A látnivalók ha kevesen is voltak de azért van, Vésztő egy kellemes kis alföldi város, itt a központban laktunk és minden van ami egy túrázónak kell. A Városháza monumentális épülete, a templom és az egész tér nagyon hangulatos, egy kellemes és meglepő finomságokat kínáló pékség is van itt. 







A kéktúra városi szakaszán a szép tavak mellett találkoztunk az Alföld legfrissebb érdekességével a hírhedt fekete párduc helyi képviselőjével is, elég félelmetes jószág. 

Szintén megnézésre érdemes a Boronafalú villa, épült 1920 körül, tervező Kós Károly, építtető a Petrovszky család, műemlék és nagyon szépen helyre van állítva.








A szántó földek mellett kevés a látnivaló, az érintett kis falvakban többnyire a templom az ami építészeti érték is, és persze némelyik pecsételő hely. Zsadányban az eredeti orosz szöveggel ellátott felszabadulási emlékmű érdekesség, és kevés van már belőle.




A Begécsi-víztározónál persze a madarak látványosak, és itt említem meg, hogy rengeteg a nyúl és őz is ezen a területen. Ez utóbbiak egyik példánya mellettem ugrott ki az árokból, jó nagy zajjal, hát nem biztos, hogy ő volt az ijedtebb. Túra sorozatunk végpontja ezúttal Geszt volt a végére hagytam, igaz innen indultunk a logisztika így kívánta.










A Tisza család örökségei a kastély, a kastélypark bizonyára látványos lesz ha elkészül a jelenleg is folyó rekonstrukció, most a terület le van zárva és a kastélyt is becsomagolták. Előtte a templom és környéke, a régi síremlékekkel érdekes. A külterületen álló Tisza-kripta és környezete szép és rendezett érdemes megnézni igaz az út is ott vezet el mellette. Úgy tűnt az Arany -ház sem érhető el most az építkezés miatt.











Itt a kéktúra ösvénye egy bozótosabb szakaszon is át vág de így kora tavasszal és szárazságban könnyedén járható.

Ezzel még nem értünk a végére az AK talán legkevésbé szeretett szakaszának, a gáttúráknak de ennyivel is kevesebb van vissza. Remélhetőleg a tavasszal még folytathatjuk tovább.