2011. augusztus 27., szombat

Zselici 4 fa túra (20)


Az elmúlt évben elmosott bennünket az eső. Most a nagy meleg nehezítette egy kicsit a túrát, de így is sikerült mind a 4 fát érinteni, igaz csak a 20-as verzióban.
A reggeli busznál nem jött senki, aki jelezte, hogy jönne, pedig a korábbihoz is kimentem, és végül a későbbire szálltam fel.
Simonfán a turistaháznál még a 30-as táv tömegrajtját is elértem, későbbre kellene tenni a hivatalos rajt időt vagy egy tól-ig időtartamot meghatározni.
Érdekes a nevezés is hiszen ki kell várni, hogy a hosszabb távok nevezzenek csak azután lehet nevezni.
A szöveges itiner mellé ezúttal színes térképet is kaptunk karton papírra nyomtatva ez mindenképpen jobb mint a korábbi években használt.
A túra ár/érték arányát is itt említeném meg ami jó, hiszen a 20-as táv 500.- Ft (ebből Turista kártyára még 100.-Ft kedvezmény is volt) és minden ponton volt valami ellátás.
Egy 8 fős csapattal indultam el ami a Meteor - TTSE - SZKTE vegyes válogatottjának is tekinthető.
Láttam a rajtnál más SZKTE tagtársat is de nem velünk tartott, igaz nem is jelezte előre, hogy részt vesz a túrán.
Balázs mint a terület legjobb ismerője mutatta az utat számunkra, így gyorsan felértünk a Simonfa feletti tetőre, majd a zöld sávon haladtunk tovább. Sikeresen felmértem a nemrégiben felfestett új Z nyomvonalát is, szép az új szakasz, öreg erdőben, mély vízmosások mentén kanyarogva vezet majdnem egészen Cserénfáig. A jelzések is szépek, jól követhetők.
Az új útvonal már szerepel a turistautak.hu térképén is.
Cserénfán először frissítettem 0,5 l árpaszörp segítségével majd Bandiéknál igazoltattuk a pontot. Vizet, nápolyit kaptunk itt, ami egyben a 10-es táv célja is volt.
Az itt kapott információ alapján Kaposgyarmatig az országúton kellett menni, mivel a régi vasút nyomvonalát, ahol a jelzés menne elkerítették. Sokszor volt már probléma ezzel a szakasszal valószínűleg véglegesen ki kellene hozni a jelzést a két falu között az országútra.
Kaposgyarmaton a szép Székely-kapun áthaladva kellemes helyen volt az ellenőrző pont. A víz mellé nyalóka volt az ellátmány, amit ezúttal zsebre vágtam, majd később elnyalogatom.
Itt kicsit megpihentem, ettem stb. így elszakadtam a kis csapattól, és Gálosfáig egyedül mentem, a faluban szerencsére nyitva volt a kocsma ahol 1 l kellemesen hideg gyümölcslével pótoltam a folyadék készletemet. Már majdnem kiértem a faluból és aggódtam, hogy hol a helyi ellenőrző pont de a buszmegállónál megtaláltam, itt finom almát kaptam a folyadék mellé.
Tovább haladva Bőszénfa felé a tavak környékén rákapcsoltam egy kicsit így újra csatlakozni tudtam a csapathoz és együtt érkeztünk be Bőszénfára a Mese Szálló udvarára ahol a 20 km-es táv célja volt. Útközben néhány új utat és a falu kis tavát is sikerült felmérni így ezek is rákerülhetnek a térképre.
A célban Vukov Péter sporttárstól kaptuk meg a kitűzőt, emléklapot, egy szép nagy csokit és egy szponzori pólót is.
Jó kis túra volt, nekünk csak eddig, a 30-as távon indulók még vissza mentek Simonfára, mi pedig egy kis pihenés, frissítés után haza indultunk.
Ezúton is köszönöm a Kaposvárig tartó fuvart a Szilágyi család férfi tagjainak. Több órát kellett volna a buszra várni, így délután 3-ra már otthon voltam, ekkor járt le a túra szintideje.
A rendezőktől kapott információk alapján közel 120-an neveztek több mint fele a leghosszabb távra, a két rövidebb távon pedig nagyjából feleződött a létszám.
Köszönöm a rendezést, jó túra volt kicsit meleg időben. ( 32 fok)


Zselici 4 fa túra

2011. augusztus 20., szombat

Vigadó-hegy - Szalacska

Az előző napi felhőszakadás nyomai még nem tűntek el nyomtalanul, ennek köszönhetően nem volt poros az út, nem szállt felhőkben a virágpor, szóval kellemes meleg nyári idő és időnként tocsogós út várt ránk. Külön jólesett az időnként derékig érő fű melyről gondosan begyűjtöttük az összes vizet a ruhánkra. A METEOR TTE nyilt túráját Balázs vezette, hozzájuk csatlakoztam be így rögtön 20 %-al nőtt a létszám. Nemzeti ünnepünk rendezvényei valószínűleg sok túrázót késztettek arra, hogy más programokat keressenek.
A buszos megközelítés után Mosdósról mentünk fel a piros sáv jelzésen a Vigadó-hegyre, majd a látnivalók megtekintése után arról leereszkedtünk a hatalmas, magányos halomsír felé a piros-zöld közös szakaszára és ezen indultunk Szalacskára. A rövidebb zöld sávon értünk fel a hegytetőre ahonnan a piros kereszten jöttünk vissza Nagyberkibe majd egy kis frissítés után vonattal tudtunk hazautazni. Erdős, cserjés és szántóföldes terep egyaránt előfordult de természeti , kulturális, szakrális, és történelmi emlékekben is gazdag ez a terület, érdemes erre túrákat szervezni.
A kiváló bortermő és borkínáló vidék nem mese, egy pincéhez beköszönve, érdeklődésünkre a gazda rögtön előkereste rejtett tartalékait és nagyon jólesett az a kis pihenés a kápolna mögötti pincénél. A komlói egykori bányász és kedves felesége számára vadidegenek voltunk mégis kedvesen egy jót beszélgettünk velük a saját termésű borok és és párlatok kóstolása közben.
Természetesen a fogyasztásunkat fizettük, tehát senki ne számítson erre ingyenes dínomdánomra, ez nem erről szólt, de a kulturált viselkedéssel arra járó túrázót nem utasítják el, ha megszomjazna. A térségi látnivalókat a geocaching.hu honlapon már jól összegyűjtötték, az alábbi információkat onnan idézem, megadva a geoládák hivatkozását is.
Köszönöm a túralehetőséget.

Mosdós Vigadó-hegy

A község határában talált leletek, ill. feltárt temetkezési helyek arra utalnak, hogy itt kelták laktak az idősszámítás előtti évezred közepén és messze földön híres telepet építettek ki. A Szalacskai őstelep mint fejedelmi székhely dunántúli gócpont volt, pénzverővel, bronzöntödével és kovácsműhellyel. A falu történetét okleveles adatok alapján 1535-től ismerjük. Iskoláját 1730-ban alapították. A múlt század végén a község legnagyobb földbirtokosa, őrgróf Pallavicini Ede épített egy skót lovagvárakat utánzó kastély.
A községtől délre 2 km-es távolságba helyezkedik el a kiváló mikroklímájának köszönhetően a harmonikus, zamatos borokat termő Vigadó hegy. A szép, rendezett pincékben kiváló borok érlelődnek, melyek a túrázni, kirándulni vágyók részére rendelkezésre állnak. A főbb termelt fajták: olaszrizling, királyleányka, zöldvertelini, kékfrankos, zweigelt és a merlot. Minden év tavaszán hozzáértő, vizsgázott borszakértők minősítik a borokat. Májusban itt rendezik nagy kulturális program keretében a hegyi búcsút az 1779-ben épült Szent János kápolnánál. A Vigadó hegy látványosságai a Székely kapu, kopjafák, továbbá a szépen rendbe hozott 3 forrás. Aki szereti a jó borokat, a friss tiszta levegőt és meg akarja ismerni az itteni hegyi gazdák vendégszeretetét, az látogasson ki a Vigadó hegyre, melyet végig beton úton közelíthet meg.

A Vigadó-hegyi kápolna:

A kápolna 1779-ben épült. Alapterülete 7x4 m. Titulusa Nepumuki Szent János, a hajósok védőszentje.
A nép ajkán élő legenda szerint a mai kőkápolna helyén egy fakápolna állt, melyet a hajósok építettek.
Jelenleg két kis harang van a kápolnában. A monda szerint abban az időben a Kapos még hajózható volt, és ezek a hajósok egy nagyobb áradásból megmenekülvén, hálájuk jeléül építették a fakápolnát. A hegyi kápolnát az 1800-as évek elején építették át kőkápolnává. Ez Babics András veszprémi kanonoknak köszönhető, akinek Imre nevű testvére mosdósi kisbirtokos volt. Annyi maradt fenn, hogy Babics András egyszer 406 koronát adott a kápolna építéséhez. A kápolna igen elhanyagolt volt az 1900-as évek elején. Ezért a História Domus szerint 1926-ban renoválták, mivel a tetőzete már beomlással fenyegetett. 1951-ben a mosdósi templom fazsindejét kicserélték a hívek adakozásából piros palára. Az itt megmaradt palából fedték be az igen elhanyagolt hegyi kápolnát 1951-ben. 1976-77-ben lett ismét felújítva.
Napjainkban a hegyi búcsúkor (Nepumuki Szent János napjához legközelebb eső vasárnap) szentmisét tartanak a szépen helyreállított kápolnában. Forrás (GCVIGA)

Nagyberki - Szalacska

Ősi halomsírok, kelta kori település.
Az idevezető út során, ha nyugat felé átnézünk a szomszédos domboldalra, többet is megláthatunk az ott lévő, nagyon régen keletkezett halomsírok közül! A régészek még ma sem tudják pontosan megállapítani róluk, hogy melyiket építették a bronz- vagy rézkori, és melyiket a római kori népek, ugyanis a régebben megépült sírokat a későbbi népcsoportok újra felhasználták a saját temetkezésükhöz. Ezen a környéken a kelták idejében is fontos település állt. A kelták maguk nem építettek halomsírokat, csak felhasználták a régieket, ezért a térképeken szereplő ,,kelta halomsírok'' kifejezés igen megtévesztő. Viszont működött itt kelta kovácsműhely, bronzöntöde és pénzverő is! Ma is lehet még találni errefelé (a Szalacska-hegyen és tágabb környezetében is!) különböző értékes leleteket, bár a legtöbbet elvitték már múzeumokba. Ha továbbmegyünk a piros jelen dél felé, akkor elérjük a piros jelet, azon észak-nyugatra majd északra, Mosdós felé indulva eljuthatunk a halomsírokhoz.
Egy másik, nagyobb halomsír-csoportot láthatunk az erdőben, ha addig megyünk délre a piros jelen, amíg kiérünk a szőlőkertek közül az erdőbe, itt egy sorompó zárja el az utat. Az ezután következő első balra vezető úton elindulva rögtön feltűnik az első halomsír, majd egyre több másik követi. Némelyiken meglátszik, hogy a ,,kincskeresők'' évtizedekkel ezelőtt felásták és kifosztották az egészet...

Szalacska-hegy, földvár

A Szalacska-hegyen egy ősi földvár nyomai látszanak. Ha jobban megfigyeljük, az egész szőlőhegy tulajdonképpen erre települt. Bármerre is megyünk a szőlőskertek, présházak között, ha elérjük a domb peremét, azt vesszük észre, hogy az igen meredek, sőt, néhol többlépcsős sáncokat is megfigyelhetünk. Különösen télen látványos ez, amikor nincsenek zavaró lombok a fákon.
Szalacska védőszentje páduai Szent Antal - az Antal-napi hegyi búcsút, az 1773-ban barokk stílusban épült római katolikus, műemlék jellegű kápolnánál, mely Szalacska legmagasabb pontján áll. Forrás: (GCNBER)

Szalacska és környéke folyamatosan alkalmas helynek bizonyult megtelepedésre a történelem előtti koroktól mai napig. Régészeti leletek alapján a középső bronzkortól (Kr.e. 2300-tól) követhetjük a hely történetét.
A bronz-és vaskor átmeneti időszakában (Kr.e. 800-tól Kr.e. 500-ig) a Hallstatt-kultúrához tartozó törzsek uralták a Dél-Dunántúlt. A vaskorban (Kr.e. 500-tól Kr.u. 50-ig) már névről is ismerünk itt lakó népeket görög krónikákból, akik közül számunkra legnevezetesebbek a pannonok. A vaskor második felében az akkori Európa nagy részét benépesítő kelták uralták a Dél-Dunántúlt.
Az Alföld vidékén birodalomalapító, iráni eredetű sztyeppei népek (szkíták, szarmaták, dákok) ide nem terjesztették ki uralmukat, de a Kr.u. 1. század derekán a dákokkal vívott háborúk kiszorították a keltákat az Alföldről, és meggyengítették a dunántúli kelta boius-tauriscus szövetséget, a dák birodalom is hamarosan szétesett. Hatalmi űr keletkezett, amelyet a római birodalom töltött ki, létrehozva Pannónia provinciát.

Kunhalmok

A kunhalmokról csak egy biztos: semmi közük a kunokhoz. Elsőként a rézkor vége felé jelentek meg. Szerepük szerint többnyire halomsírok, de vannak köztük figyelőhalmok vagy határjelzők is. Magyarország területén tízezer számra fordultak elő, de ma is több ezerre tehető a számuk. Alakjuk a szabályos félgömböt közelítette; magasságuk eredetileg 5...10 méter, átmérőjük 20...30 méter is lehetett; méretük a belé temetett személy rangját jelezheti.
A rézkori és kora bronzkori szabálytalan alaprajzú, lapos, viszonylag alacsony, de széles halmok eredete más. Ezek lakóhalmok (tell), és akkor keletkeztek, ha egy népesség sok-sok száz évig háborítatlanul élt egy helyen. Ekkor a viszonylag rövid élettartamú házak (földviskók) ismételt újjáépítése, a hulladékkal való folytonos feltöltés egyre magasabbra emelte a falu járószintjét. Így aztán minél mélyebbre ásunk, annál régebbi leletek kerülnek elő.
Szalacska környékén több csoport halomsír (kurgán, tumulus) vészelte át jól felismerhető állapotban az évezredeket. Igaz, sok félig szétszántva, kincskeresők kutatógödreitől sebezve, kifosztva.
Eredetük még sok esetben tisztázásra vár, mivel több ide letelepedett népcsoport szokása volt kurgánokat emelni. A régebbi, meglévő halmokat olyan népek is felhasználták temetkezésre, akik sose építettek kurgánokat, így a sírokban talált régészeti emlékek nem biztos, hogy azonosítják az építőket és az építés idejét.
Hazánkban a legkorábbi halomsírok a rézkor végéről és a bronzkorból (Kr.e. 2500-tól a Kr.e. 500-ig) ismertek. A névről nem ismert, egymást követő halomsír-építő népekre jellemző temetési módok is egymást váltották: halottaikat halomsírokba temették, vagy a hamvasztott maradványokat urnában vagy szórva helyezték oda. Eltérő nézeteket olvastam arról, hogy a Kapos-völgyi kelták építettek-e halomsírokat. Ugyanakkor a népek keveredése miatt nem lehetetlen, hogy átvették mások szokásait. A kelták más szállásterületein Nyugat-Európában is találhatók kurgánok, ebből eredeztetik a gael (kelta-ír) carnán = halom szót.
A rómaiak ide települt segédnépei és a korai népvándorlás népei között szintén akadt halomsírépítő. A Szalacska környékén található különböző eredetű halomsírok között remélhetőleg a régészeti kutatás rendet tud rakni. Forrás: (GCCELT)


Vigadó-hegy - Szalacska

2011. augusztus 8., hétfő

OKT 50 Cserehát ( Bódvaszilas - Boldogkőváralja)

"Lévágom á féjédet !" avagy OKT túrán a Csereháton.

Nekünk Somogyból ez egy nagyon nehezen teljesíthető távoli szakasza az OKT-nek, ezért is örültünk a lehetőségnek amit az MTSZ által szervezett OKT50 túrasorozattal biztosítottak számunkra is.
Egy napig vonatoztunk Bódvaszilasig és már utazás közben megismerkedtünk a tájegységre jellemző újkori tájszólással , melyet Edelény térségében hallottunk még a vonaton.
Konkrétam Pista barátunknak, túratársunknak mondták ezeket a kedves - címadó - szavakat, de azért bennünk is elkezdett mocorogni a zabszem. Azt hiszem ilyen gyorsan még nem szálltak le a vonatról mint mi akkor este Bódvaszilason. :-(
Az állomáson már biztonságban éreztük magunkat , és elkezdtük keresni szállásunkat a 100 éves vendégházat. Segítségünkre volt ebben Zsófi akit nyugodt szívvel mertem leszólítani az utcán hiszen a közismert TTT-s pólóban sétálgatott. Mint kiderült Ő is ott lakott így mi is gyorsan odataláltunk.
A vendégház igazán kellemes meglepetés volt , egy régi hosszú oszlopos parasztház melynek utcai részén van a tájház a hátsó szobákban és a tetőtérben pedig szívesen látják a túrázókat.
A házigazda is kedvesen fogadott bennünket és a pálinkája is finom volt :-) Néhány éve még az Esztramos - hegy bányájában dolgozott így igazán első kézből ismerhettük meg a csodaszép Rákóczi barlang felfedezésének történetét is. A háziaktól finom vacsorát kaptunk és egy jó alvás után péntek reggel mi is megjelentünk a gyülekezőhelyen.
Volt egy kis kavarc, mivel a kiírt túravezető már előző nap sem volt elérhető így nem igazán tudtuk, hogy mi is fog történni, mi lesz a csomagokkal, hogyan kerülnek tovább stb. de Ádámmal sikerült mindent jól lerendeznem így ez is megoldódott.
Mi újak voltunk vártunk szépen és meg is érkezett Zárdai István túravezetőnk aki gyorsan összekapta a csapatot és indulhattunk is a három napos túránk leghosszabb szakaszára, Irotára,
24,2 km és 490 m várt ránk. Bódvarákóig aszfalton mentünk , pecsételtünk, majd szép erdőben kapaszkodtunk fel a Mile-hegyre, és ereszkedtünk le Tornabarakonyba itt egy kicsit hosszabb pihenőt kaptunk a szép görög katolikus templom előtt, ahol szintén pecsételés is volt. Voltak jelzés problémák az úton de az "égiek" velünk voltak így nem tévedtünk el sehol , ezt nem mindenki mondhatta el estére!
Rakacaszend szép Árpád-kori jelenleg református templomát is megnéztük majd nyílt terepen haladtunk tovább Irota felé ahol az első nap véget ért. Tetszett ezen a szakaszon és a későbbi napokon is, hogy sok kis falut érintettünk, mindenhol működő artézi kutakat találtunk és hát a "hivatali" helyiségek is lehetőséget biztosítottak a felfrissülésre.
Irotán a szállásunkat a "Túl az Óperencián" erdei iskolában foglaltam le. Ez is kényelmes volt bár egy kicsit szorosabban voltunk, és drágább is volt , viszont volt medence és trambulin a kertben, valamint kaptunk vacsorát is. Mivel jó szállóvendégek voltunk néhány doboz sör is be volt hűtve számunkra. :-)
A túrasorozat csereháti szakaszán többen vettek részt mint korábban így a csomagszállítást legalább két fordulóval lehetett megoldani , a szállások is szanaszét volta a faluban így nem sikerült a teljes csapattal együtt lenni, de hát ilyen volt az MTSZ kiírása, azaz mindenkinek egyénileg kellett gondoskodni a szállásról, étkezésről. Szerencsére szállás adóink minden helyen megértették a sok csomagból adódó gondot és lehetőséget adtak arra, hogy távozásunk után a csomagok még ott maradjanak és vigyáztak is rá, ugyanígy a lerakóhelyen is lepakolhattunk még a személyes megérkezés előtt.
A második éjszakánkon is gyorsan pihenőre tértünk, igaz okozott némi izgalmat amikor kettő db lódarázs rontott ránk a nyitott ablakból melyeket aztán Lacival sikerült ártalmatlanná tenni, míg a többiek a takaró alá bújva várták a fejleményeket.


OKT50 Bódvaszilas - Irota



Irota - Fancsal (Forró)

Ismét szép napos időre ébredtünk, az előrejelzések szerint 22 km, 550 m és 32 fok várt ránk ezen a napon. A csapat két részre szakadva indult el, nekünk a későbbi is megfelelt.
Irotán még meglátogattam a szomszédos házban élő 88 éves Anna nénit aki a kulcs őrzője volt , és fiatalos lelkesedéssel mesélt a hétvégi nagy ünnepükről az egyházközségben.
Bevallom nem nagyon értettem, görög katolikus ünnep volt , otthon utánanézve a Jézus Krisztus színeváltozását ünnepelték aug. 6.-án.
Lassan azért elindultunk, és szokott módon egy szép nyílt terepen felfelé lejtő úton végeztük a reggeli bemelegítést. Itt jól jött a túravezetői segítség mivel még a turistautak.hu is hibásan tartalmazta a faluból kivezető szakaszt ! Jelzést ugyan nem láttunk de határozottan követtük Istvánt és a tetőre érve az erdő szélén már a jelzések is megérkeztek. A távolban gyorsan előbukkant Felsővadász templomtornya ami jó tájékozódási pontnak bizonyult. Út ugyan lefelé sem volt viszont elég sokan voltunk és mivel a sor vége felé haladtunk már tapostak nekünk utat az amúgy méteres fűben. A kocsmában illetve inkább előtte az árokparton egy jót pihentünk , pecsételtünk nézegettük a szépen lebarnult szoláriumos fiúkat, lányokat , ők meg minket, de mivel többségben voltunk így békésen haladtunk tovább Nyésta felé.
Az errefelé talán őshonos napraforgó táblákon nem sok árnyék volt de azért ismét leküzdöttünk egy csereháti buckát és Nyéstára érkeztünk, itt a faluban szintén van olyan jelzés ami nem egészen egyértelmű az elágazásban de azért a térképre is figyelve nem lehet gond. Abaújszolnok következett itt a falu déli végére lett áthelyezve a pecsét, rendben meg is találtuk a házigazda kihozta nekünk.
Átbaktattunk a kéken Baktakékre is , természetesen ismét egy "bukkanót" keresztezve, de ez a nap már ilyen volt a település között kb. 100 m-es dombokat kereszteztünk, fel le. Itt a pecsétért egy kis kitérőt kell tenni meg is tettük, itt is rendben volt a bélyegzőhely és ezután rövid városnézésre indulva az Iskola múzeum felé indultunk de az nem jött össze, nem vettük észre talán , vagy áthelyezték nem tudom. Mivel elég jól eltávolodtunk a kék jelzéstől itt egy rövid szakaszon jelzés nélküli utakon navigáltunk vissza a kékre, és természetesen meg is találtuk.
Edit és Laci már korábban "elvesztett" bennünket így mi szépen saját kényelmes tempónkban haladtunk tovább, még 3 túrázóval kiegészülve, bár így nem értük el a javasolt 10 fő körüli létszámot. Némi országút járás után egyszer csak átbillent az út lejtőbe és máris a Fancsal feletti pincesoron jártunk ahonnan gyorsan elértük aznapi célpontunkat a kocsmával szemben telepített bélyegzőt. Ebben a faluban összesen 6 főre van normális szállás, mi ebbe már nem fértünk bele ezért innen még tovább kellett mennünk a kb. 2 km-re lévő Forró-ra ahol aztán a Holdfény Hotelben végre ágyat foghattunk. Szép és meglepően olcsó hely , az éttermükre sem lehet panaszunk, ajánlom mindenkinek.
Vacsora után még élveztük egy darabig az épület mellett éppen zajló lakodalom hangulatát és a sörünket majd egy rövid alvással zártuk ezt a meleg napot.
Ezen a napon fotóztam a legkevesebbet egyszerűen nem volt mit, legalábbis a többihez képest.


OKT50 Irota - Fancsal (Forró-Encs)


(Forró) Abaújdevecser - Encs - Boldogkőváralja.

A legkönnyebb rész volt már vissza 19,6 km, 160 m és a már megszokott 30 fokos kellemesen meleg szakaszunk következett.
Korán volt az ébresztő mivel Ádám már 7 órakor érkezett a csomagjainkért, el is indultunk a 3-as főút melletti kerékpárúton és Encs előtt rátértünk a kékünkre itt vásárlási lehetőség is volt és megnéztük a helyi tűzoltóautók reggeli eligazítását és meghallgattuk a sziréna próbájukat is. Encsi városnézésünk után egészen Gibártig aszfalton vezetett az út a faluban a híd előtt egy kellemes sörözőben szusszantunk egyet majd a Hernád partján megkerestük a vízierőművet ahol pecsételni kellett. Mivel a szállás miatt elszakadtunk a tömegtől itt mi nem tudtunk bemenni erőművet nézni , nagy időveszteség lett volna. A Hernád éppen egy kicsit áradóban volt az erőművet üzemeltető bácsi azért mesélt róla majd a folyó áradásának (árvizének) nyomait is megtapasztalva tovább mentünk. teljesen nyílt terepen vezet az út itt is néhány szilvafával találkoztunk árnyékot ugyan nem adtak de nagyon finom volt a termésük.
A Hernádcéce részét képező Alsócéce felé indultunk tudtam arról, hogy ezen a részen az önkormányzat megpróbálta elterelni az OKT-t így mi sikeresen kikerültük a számunkra rossz irányt mutató jelzőtáblákat és természetesen meg is találtuk a falu szélén a pecsételő helyet. Kicsit beszélgettünk az itt élő bácsival akinek 1,5 lába volt , a faluban talán 50-en ha laknak. De templomuk azért több is van. Körbefényképeztük a szép fa haranglábat és innen már a velünk szemben magasodó zempléni hegyek felé indultunk , a párás levegőben jól látszott előttünk Boldogkő vára, valahol alatta pedig várt bennünket a túránk végpontja Boldogkőváralja is.
A vasútállomáson hivatalosan benyomtuk a szakasz utolsó pecsétjét is , és innen már szabad program volt. Amit elterveztünk teljesítettük az OKT csereháti részét végigjártuk.
A falut sajnos nem a vasút mellé építették így még kb. 2 km-t mentünk az országúton. Természetesen felmásztunk a várba a díszes helyi várbélyegző lenyomatának megszerzéséért is és ha már ott jártunk a vár látogatható részeit is megcsodáltuk. Az éles szikla gerincre épített őrtorony részt sajnos lezárták de így is látványos volt, a vár kazamatáiban kiállítások vannak a palota részen úgyszintén. Talán ha ősszel visszatérünk ide talán még újabb részeket is meg tudunk nézni.
A vár után bementünk a faluba, a már megszokott telefonálgatások következtek, hogy kinyomozzuk hol rakták le a csomagjainkat, azt gondolom szép telefonszámlám lesz legközelebb :-(
Útba esett így megnéztük a tájházat is, amit a várbelépő felmutatásával ingyen lehet látogatni, majd a pincesoron kiválogattuk csomagjainkat és örültünk annak, hpgy Ádám azokat ismét átszállította a falu másik végén lévő Tekerjes fogadóba utolsó szálláshelyünkre. A csapatnak kb. fele itt aludt így mi sem vettünk részt a bográcsolásban, amit egy nagy zápor mint mesélték kicsit megzavart. A fogadó szép és rendezett, több kategóriás szállásuk van , az éttermük pedig kiváló! Kicsit drágának tűntek az étlap árai addig amíg elénk nem tették a vacsorát, én nem vagyok kis étkű de ez még nekem is hatalmas adag volt!
Este a kényelmes fotelekben elnyúlva még jót beszélgettünk , söröztünk , megnéztük a helyi állatkertet, játszottunk a kiskutyákkal aztán aludtunk egy jót, mert másnap reggel ismét egész napos vonatozásba kezdtünk hazafelé.
Sikeresen túl vagyunk a Csereháton, nem volt semmi probléma, az időjárás is kedvező volt így 65 km-el kevesebb van már vissza ebből az országunkat átszelő szép vándorútból.

Ősszel folytatjuk a Zemplénben!


OKT50 (Forró-Encs) - Boldogkőváralja