2010. május 13., csütörtök

Rómer Flóris Emlékút (Bakonykoppány-Zirc)

 Rómer Flóris Emlékút I.

2010.05.22-23.

Teljesítési számom: 68

Már akkor kinéztem magamnak ezt a jelvényszerző túramozgalmat, amikor még nem is volt kiírva, csak a tábla árulkodott a Porva-cseszneki vasútállomás falán, hogy valami itt készül.

Csapatunkat ismerve 4 napra osztottam a teljesítést, pontosabban 2x2 napra. Egy szép tavaszi és egy szintén szép őszi programot remélve.

Pünkösdre írtuk ki az első két napot, s ez így nagyon jó is lett volna, de közbeszólt az IDŐJÁRÁS.

Hatalmas vihar és eső tombolt az országban, s a Bakonyt sem kímélte. Próbáltam információkat begyűjteni mindenhonnan a bakonyi túraútvonalak állapotáról, erősen fontolgatva a program törlését. Ellenkező infókat kaptam, s mivel már lefoglaltuk a szállást és a különbuszt is megrendeltem, úgy döntöttem, hogy elindulunk, legfeljebb változtatunk a programon, ha szükséges.

Két tagunk maradt itthon, így az eredetileg tervezett 14 helyett 12 személy szállt be a buszba a siófoki vasútállomás előtt + elmaradhatatlan Saci.

Bakonykoppányban szálltunk ki, ebből az irányból kezdtük el a bejárást. Rögtön begyűjtöttük az első szép pecsétet, s indultunk is. Nagyon szép időben, jól járható, jól jelzett utakon haladtunk, kellemes csalódás volt számomra, s itt már örültem, hogy eljöttünk. Két helyen kissé továbbmentünk elbámészkodás miatt, de időben korrigáltuk. A Szentkeresztnél ebédeltünk, előkerült Ica eddig rejtegetett sütije is, majd  feljegyeztük a feljegyezni valót és Fenyőfőig meg sem álltunk. Itt betértünk a helyi vendéglátóipari egységbe, amely ugyan zárva volt érkezésünkkor, de minden nagykapu mellett van egy kiskapu, így minden igényünket kielégíthettük. Somának egyre inkább megtetszett a kocsmázás.

Fenyőfő után továbbhaladtunk (csak megnéztük, hogy ebben a faluban fogunk aludni), felkapaszkodtunk a Pápalátó-kőre, majd megcsodáltuk a Likas-kő barlangot is. Hamarosan átkeltünk a Hódos-ér feletti kis hídon, s megállapítottuk, hogy a víz illedelmesen visszatért medrébe.

Vinyén a Pokol csárdában a Dornyairól ismerős piros ördögös bélyegző került az igazolófüzetünkbe (bár Kriszti ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, hogy ez egy bika). Még lementünk a Cuhához, átsétáltunk a vashídon, s megállapítottuk, hogy a gázlón nem is fogunk átmenni, habár a vízszint itt is láthatóan alacsonyabb volt a pár nappal korábbinál. Még belestünk a Kőpince-barlangba is, majd buszba szálltunk és szálláshelyünkre utaztunk. Itt Soma nagy örömére ismét volt egy kis esti kocsmázás, de hamar hazatértünk. (A szállásunk és a kocsma közti szakaszt Soma önszorgalomból lefutotta sötétedés után is.) Meghozták a vacsorát – majdnem azt, amit kértünk - , mindenkinek jól esett a meleg étel. Újabb süteményhegyek kerültek elő, ezúttal Edit jóvoltából, s Laci is az asztalközépre helyezte frissen begyűjtött lépes mézet.

Vasárnap gyors reggeli, bepakoltunk a buszba, amellyel Vinyéig utaztunk. Itt már várt bennünket három túratársunk, akik egy napra csatlakoztak hozzánk.

Átkeltünk a Cuhán és szép lassú menetben sétáltunk fel a Zörög-hegyre, ahol újabb kódolvasás következett. Újra lefelé haladtunk, s megörültünk, amikor a lombok közül előbukkant a Cseszneki vár. Itt már több kidőlt fával találkoztunk a bükkösben, de utunkat nem keresztezték. A Bachus bisztró szintén ismerős volt, egy kávé mellett pecsételtünk (itt Krisztivel ismét megvitattuk az ördög vagy bika problémát), majd a vár előtt elhaladva a Kő-árok felé vettük az irányt. Ettől kissé tartottam, de inkább a vízmosástól féltem, mint ami következett. Ugyanis a Kő-árok miatt lett extrém kalandtúra ez a szakasz. Ezt mint plusz szolgáltatást jelentettem be a résztvevőknek. A szakasz eleje gyönyörű volt, a lányok élhettek kőgyűjtögető szenvedélyüknek, a tisztára mosott kövek közt. Lehetett válogatni.

Így lassan haladtunk, de egyre több kidőlt bükköt láttunk, s némelyik keresztezte is utunkat. Amelyiknek a törzse volt az úton, az nem okozott problémát, amelyiknek a gallya volt az úton, az már megdolgoztatott bennünket. Néhol fel kellett másznunk a hegyoldalba vagy az árokba ereszkedni, hogy ki tudjuk kerülni a minden irányból kidőlt fákat. Soma – mint egy genetikailag jól kódolt 10 éveshez illik – mindenre felmászott, ami mászható volt, inkább kétszer mint egyszer sem.

Örültem, amikor kiértünk a Kő-árokból, eléggé lefárasztott bennünket. Egy újonnan épített esőbeállós pihenőhelynél ebédeltünk,  rövid pihenő után mentünk tovább. Majd elkezdődött a raffting. A Rekettyés-patak elég vidáman csordogált immár a medrében (az látszott, hogy pár napja még nem egészen ott volt), de ahhoz kicsit magas volt a vízszint, hogy száraz lábbal áthaladjunk rajta. Megtaláltunk egy kidőlt törzset, amin kis segítséggel átjutottunk, majd kísérgettük egy darabig. Egy helyen ismét átkeltünk rajta, ez elég nehezen ment, s mire majdnem mindenki átjutott, rájöttünk, hogy nem kellett volna átmenni....   Szerencsém volt, hogy én előreengedtem mindenkit, s megúsztam a kétszeri átkelést. Visszajöttek :o)

A dupla fahídon átkelve megtaláltuk a kódot, s haladtunk Nagyesztergár felé. Azt hittük, hogy vége a kalandnak, de tévedtünk. A vasúti síneken átkelve kezdődött a dagonya, ami nem nevezhető jelentéktelennek. Itt még azok is összekenték magukat, akik nem szokták. A társaság is kezdett csüggedni, Soma várta az újabb kocsmát. Végre előbukkantak a házak, éppen focimeccs volt, gondoltuk, itt iszunk egy sört. Tévedtünk. Az egység zárva volt. Viszont a kék utcai csapból bőségesen folyt a kellemes, hűs víz. Itt oltottuk szomjunkat, megpihentünk kicsit körülötte.

Nagyesztergáron még leolvastuk a megadott két évszámot, majd innen már kalandmentesen, sármentes úton jutottunk el a zirci vasútállomásra, ahol bekerült igazolófüzetünkbe a kéktúrás pecsét.

 Köszönöm a csapatnak a bátorságot, hogy elkísértek, a túrán tanúsított,  természetjáróhoz méltó magatartást, a többi túravezetőnek a segítséget, amit a tájékozódáshoz nyújtottak, a túramozgalom kiírójának (Ösvénytaposó Baráti Társaság) a jól jelzett útvonalat.

Folytatjuk októberben. Gyertek, jó lesz!

                                                                                                                                                                       Karsai Ilona túravezető beszámolója

A túrabeszámoló eredetileg az SZKTE  időközben már megszűnt honlapján jelent meg.   Az alábbi fotók Hevesi Zoltán felvételei.        

A túramozgalom második részének bejárása.

Bakonykoppány - Vinye