2017. február 11., szombat

Dombóvári vártúra

A TTSE vártúra sorozata ezúttal a szomszédos Tolna megyét célozta meg és a közeli Dombóvár három vagy talán négy erősségét is sikeresen bevettük.
A három várból azért lett négy mert Karcsi jóvoltából bejuthattunk a vasútállomás parkolójának É-i oldalán álló BUNKER-be is. Ez az atombiztos óvóhely a hidegháború időszakában szinte minden nagyobb településen illetve vasúti csomópontban megépült. Nálunk Kaposváron is van az állomás épület K-i oldalán. A dombóvári vasutasok nagyon jól hasznosították az épületet egyrészt bemutatva eredeti funkcióját és berendezését, másrészt saját vasúttörténeti kiállításukat is itt tudják bemutatni. A 2 m-es beton falak mögött a saját áramforrás, víztisztító és levegő szűrő rendszerek, a vastag páncél ajtók és a korabeli telefon készülékek mind a nagy világégésre való készülődést mutatják.
A vasutasok által összegyűjtött  tárgyi emlékek is nagyon érdekesek és több túratársunk is  - akik korábban a MÁV-nál dolgoztak, nosztalgiával nézték a kiállítást. Érdemes volt ezt is megnézni, én örültem neki.
Városi túránk a Szigeterdőben folytatódott, ebben a szép parkban a szobrokat és a vár egykori rekonstruált lakótornyát néztük meg – kívülről. Ezekről és a többi látnivalóról lentebb találtok bővebb információt.
A piros négyzet jelzésen haladtunk tovább, mely a piros sávba csatlakozott és gyorsan elérkeztünk a túra harmadik nevezetes helyszínére a Gólyavárhoz. Dombó Pál várának csekélyke maradványainál régészeti feltárások vannak, most - az időjárás viszontagságai miatt - letakarva.
Sok barátságos kis szürke marha van a vár melletti farmon mi őket, ők minket néztek meg.
Még mindig aszfalton mentünk a piros sáv jelzésen a Szőlőhegy felé, útközben van egy jól működő kocsma is ahol minden túrán meg szoktunk pihenni, most is. A mai napi túra utolsó nevezetes helye a Dáró-vár felkeresése volt. A hegyre fel még nem volt gond, eltekintve attól, hogy felfelé lejtett, aztán jött a szántásban való gyaloglás ahol sikerült gondosan összesározni magunkat, ez egy fárasztó szakasz volt.
A vár platóját már zárt erdő fedi. D-felől értük el , a kettős sáncrendszer könnyen átjárható majd felkapaszkodtunk a tetejére, ahol az É-i oldalon csekély falmaradványok is látszanak. A vár feltárása nyilván anyagilag problémás de a megközelítése sem könnyű. Maximális köszönettel tartozunk túravezetőnknek Lacinak és párjának Katinak akik korábban eljöttek ide és megkeresték a legkisebb véráldozattal járó utat! A tetőn való nézelődés után a Ny-i oldalon lévő mély völgybe ereszkedtünk le.
Itt található egy hatalmas, nagy átmérőjű és mély kút ami nyilván a várhoz tartozhatott, legalábbis itt a semmi közepén mi másért ásták volna ki? A kút terepszinten fedetlen, az ösvény talán 2 m-re kerüli meg szóval aki erre jár csak óvatosan közlekedjen. A vízmosásban való ereszkedés sem volt egyszerű itt még a fagy is tartotta magát és csúszott a jeges föld de aztán leértünk és egy befagyott forrás mellett már füves, könnyebben járható útra találtunk.
A várhegy É-i oldalán a patakot kerülgetve kiértünk a szántóföldek szélére, volt aki toronyiránt akart menni a szemben közelinek látszó faluba de azért többen inkább a járható utat javasoltuk K-felé az országútig majd inkább a Dáró-hídon keltünk át a Kaposon és nem kockáztattuk az átugrást.
Kényelmesen elértük Kapospula főpályaudvarát ahonnan a tervezett vonattal utaztunk haza. Aki szereti a várakat és bekapcsolódott a Magyar Várak túramozgalomba, három szép találattal lett gazdagabb. A mai napi távot én 10,5 km-nek mértem és  a szintemelkedést összesen 150 m-nek.  A sár miatt kellemesen elfáradtam de nagyon látványos és sok érdekességet bemutató túra volt melyen 16 fő vett részt!

Köszönöm a túrát.

Vasúttörténeti Gyűjtemény

Dombóváron az első állandó vasúttörténeti kiállítás létrehozása Beles Lajos (Szőny, 1941 – Dombóvár, 2007) főművezető nevéhez fűződik, aki - egyéb sokoldalú munkássága mellett munkatársakkal, vasútbarátokkal és Harangozó László vontatási főnök támogatásával - a Vontatási Főnökség épületében (1987-1988-ban) megnyithatta a sokak által várva-várt kiállítást. A Dél-Dunántúlon témájában egyedülálló produktum, a kezdetektől fogva sok vasútbarátot, érdeklődőt vonzott, de mivel vasúti területen belül volt, ezért a vasút veszélyes üzem jellege miatt a nagyközönség, illetve nagyobb létszámú csoportok nem látogathatták.
Az új, (reményeink szerint végleges) kiállítás megnyitására az egyesület és a MÁV között 2013. május 9-én alá írt bérleti szerződés alapján, a volt vasúti irányító pont „Bunker” épületében 2013-ban a Múzeumok Éjszakáján került sor, nagy sajtó és közönségérdeklődéstől kísérve. 
A neves tipográfus Erky-Nagy Tibor által tervezett különböző címletű pártolójegyek megvásárlásával, sokan támogatták, s támogatják a gyűjtemény működését.     A kiállítás, tárgyainak leltározása (leltárkönyvben), számbavétele, mozgatása, a gyűjtemény nyitva tartása Kertész Tamás vezetésével, többek támogatásával, munkájával - Szabó Csaba, Gáspár István, Erdős Gábor, Herczeg Gyula, a Németh házaspár, Takács Istvánné, ifj. Francz József, Ollé Róbert –valósult meg. 
Az épületben korábban nem vasúti tárgyak raktáraként használt, a közelmúltban felszabadult helyiségek újabb kiállító egységekként funkcionálhatnak: terepasztal (korábbi adomány) elhelyezése, forgalmi iroda, olvasó szoba, Fatelítő jubileumi kiállítás, raktár.
A vasúti gyűjtemény gerincét a volt Vontatási Főnökségen nyílott (1988) vasúttörténeti kiállításban megjelenített tárgyak és dokumentumok képezik. A kiállításban szereplő tárgyak, (mozdonytáblák, oktatási eszközök, mozdonyórák, stb.) különböző szakkönyvek, utasítások, egyéb szolgálati iratok elsősorban a Vontatási Főnökség munkájához, múltjához kapcsolódnak. Ez, az eltelt idő alatt bővült más főnökségek anyagával pl: Fatelítő, Osztószertár Főnökség, sőt, az adományozóknak köszönhetően több vasúti területet érintő tárgyakkal (pl: mozdony, kocsilámpák, szakkönyvek, személyes iratok, igazolványok, munkaruházat, alaprajzok, stb.)
Az új kiállítás lehetőséget nyújt - a vasút dél-dunántúli megjelenésétől (a XIX. század második fele), a XX. századon keresztül napjainkig - a vasút kialakulásának, környékünket is jelentősen befolyásoló településformáló, társadalomalakító, gazdaságélénkítő hatásának a bemutatására, amely Dombóvárt vasúti gócponttá, „vasutas várossá” tette. A vasút szerepe a város életében napjainkra már csökkent, de mind a XIX. század végén, illetve a XX. század első harmadában a polgárosodás megerősödésében, mind az 1960-as évektől a várossá válás folyamatában a vasútnak kiemelkedő szerepe volt, és tette Dombóvárt a környék gazdasági, kereskedelmi és kulturális központjává.
A vasútállomás épülete előtt áll a magyar gőzmozdonygyártás talán legismertebb sorozata, a később európai hírnévre szert tett 424-es gőzmozdony egyik kiállított példánya, mely 1943-ban készült, és a 424 124-es sorozat számot viseli.

Szigeterdő

Dombóvár legszebb parkja, természetvédelmi terület. A város D-i szélén, a Kapos folyó jobb partján helyezkedik el. Első ismert erődítménye az elmúlt években feltárt téglából épült vártorony, ami a 12. században már állt.
 Erődítmények létesítésére a Kapos mocsaras árterületéből kiemelkedő diluviális teraszok, bozótszigetek voltak a legalkalmasabbak. Ilyen erődítmény lehetett a Szigeterdőben is. A kör alakú árokkal, sánccal övezett, a XIII. században épült és a XVI. század elején elpusztult vár lakóterületét 2000-ben tárták fel. A vár területének közepén áll a 10x10 méteres külső és 5x5 méteres belső tégla lakótorony. 
A tornyot a XVI. század elején tűzvész pusztította el. A torony közelében állt a 3,1x5,2 méter alapterületű, földbe mélyített, négy tüzelőnyílással ellátott téglaégető. A déli oldalán helyezkedett el egy faszerkezetű épület, ezt azonban szinte nyom nélkül elpusztították az 1958 - 1959-ben ide épített kocsma munkálataival.

Szigeterdő - Szoborpark  

A központi sétányán Horvay János  Kossuth-szoborcsoportjának, az 1848-as Batthyány-kormány minisztereinek alakjait járhatjuk körbe. 
A szoborcsoport Dombóvárra kerülésének története regényes. A szobrok eredetileg a budapesti Kossuth térre készültek, a téren 1927-ben avatták fel a monumentális alkotást. 
1950-ben az akkori rendszer politikusai az emlékművet nem találták túl lelkesítőnek, a rendszer szelleméhez illőnek, ezért a kompozíciót  feldarabolták és elbontották.  Hosszú hányattatás után került az alkotás Dombóvárra.

Dombóvár (Gólyavár)

Ma is láthatók a Kapos partján a valószínűleg a tatárjárás után épült  vár romjai. Első ismert írásos emléke az Árpád-ház kihalását követő időkből származik, ekkor a Vencel-párti Henrik bán szerezte meg. Károly Róbert hatalmának megszilárdítása után az egykori királyi javakat visszavette és a vár csere útján, 1326-ban a Csák nemzetség birtokába került. Az új birtokos család a helynév alapján Dombainak nevezte magát.
A mohácsi vész után jelent meg Tolna megye birtokosai között Werbőczy István királyi kancellár, aki vagyonát ügyes házassági politikával és szerződésekkel gyarapította. 
Dombay János halála után felesége, Werbőczy Örzse révén a vár Werbőczy Imre birtokába került. A várban tartózkodott 1537-ben Tinódi Lantos Sebestyén, itt írta meg „Jázon és Medea” című széphistóriáját. A török a várat Werbőczy Imrétől foglalta el a döbröközi várral együtt az 1543-44. évi hadjáratban. A török az elfoglalt területeken igyekezett véglegesen berendezkedni. 
Az új közigazgatási rendszer szerint a budai pasalik (kormányzóság) koppányi szandzsákjának (kerület) egyik központja volt, s a török állandó katonaságot tartott benne. A vár környékét 1683-ban a Bécs alól menekülő Ali Musztafa csapatai felperzselték.

Jágónak (Dáró vár)

A vár emlékét ma már csupán  egy falmaradvány őrzi. A falutól É-ra, a Kapos-folyó árteréből kiemelkedő domb É-i végén található. Építését Dárói Salamon (1273-1308) nevéhez kötik. 1358-ban Dárói Salamon unokái Péter és Miklós, majd 1525-ig a Miklóstól származó Dárói Majos család birtokolja. 1525-től pereskedés után Werbőczy István tulajdonba kerül. 
Alapterülete kb. 20x50 m-es lekerekített téglalap, a déli oldalon, kettős árokkal Jágónak irányába. Minden oldala meredek a többi égtáj felé, tengerszint feletti magassága 170 m. Tövében ma is több forrás található, a környék mocsaras terület volt.
Már a kelták, etruszkok, majd a rómaiak, később az avarok kereskedelmet folytattak a Kaposon, így szükség volt az útvonalak biztosítására, erődítésére, megfigyelésére. Az évszádok folyamán a védelmi stratégiai pontok nem változtak, a kor igényei szerint viszont átalakultak. 
Így akár lehetséges, hogy a Dáró vár is régebbi alapokra épült, földvárként működhetett. 1544. évi hadjáratok során a török Ahmed pasa vezetésével foglalta el Dáró várát. Ezután kezdtek hozzá a közigazgatás átszervezéséhez. A várat a későbbi korok nem említik. 

Forrás: Dombóvár Tourinform

Még több fotó katt a kis képre:

Dombóvári vártúra

2017. február 8., szerda

Somogyi Várak: Kaposszentjakab

A korábban szebb napokat látott, majd 2006-ban ismét életre keltett érintőpontos Jelvényszerző Túramozgalom megyénk történelmi emlékhelyei közül a várak, erődítések egy részét mutatja meg és egyben ösztönöz arra, hogy minél többen megismerjék megyénk múltját. 
Sokan azt is kétségbe vonják, hogy ez a romterület nem is vár. Tudatlanság! Valóban, eredetileg nem annak épült. A régészeti feltárások és a levéltári kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy mégiscsak itt a helye. Röviden ezért:

   1543-ban a szerzetesek elhagyták a kolostort, katonák érkeztek helyükre, az épületegyüttesből Kaposvár elővára lett, majd török kézbe került. 

Mai kis városi "túránkon" a tavaly már jól összeszokott kis csapatunk vett részt, én csak a Pécsi utcánál csatlakoztam be és egyben elmeséltem túratársaimnak a gyermekévek erre lezajlott nagy 'csatáit' is. 
A hatalmi villongások és a területért folyó harc nem csak a Pál utcában létezett. A Téglagyári, Gyár utcai és a Cukorgyári gyerekek mindannyian ide az egykori Vöröshadsereg utcai általános iskolába jártak, jártunk. Iskola után aztán előkerültek a csúzlik és a keményre szárított agyag golyók amiket könnyen beszerezhettünk a téglagyár területéről.
Az agyagba fúrt barlangok bejáratai már beomlottak. A II. v.h. alatt ezeket a lakosság óvóhelynek szánta. Ebből a célból épültek az atombiztos óvóhelyek is itt a cukorgyár környékén, pld. a mi háztömbünk alatt is van egy és köztudott, hogy a Cukorgyárközben is van ilyen létesítmény. 
Napjainkra lényegesen megváltozott ez a környék, ha elkerüljük egykori iskolánkat szinte más világba érkezünk. Nem részletezném ennek okát de ez van. Ma esemény mentesen sétáltunk ki Kaposszentjakabra, de nincs mindig ilyen békesség.
A régi vasútállomás épülete bedeszkázva ugyan de még áll, én még emlékszem arra, hogy itt vettük a jegyet és valódi bakter is volt aki leengedte a sorompót, a sínek felett pedig az ismert acélszerkezetű hídon lehetett átmenni. Ennek tövében állt Sanyi bácsi kis beton  bodegája ahol mindenféle gyereknek való dolgot vehettünk pár fillérért, de régen is volt. 
A  Kapos éppen kissé áradóban, az itt bele torkolló Malom-árok vize hajtotta az egykori Lenkovics-malmot, az épület ma is áll. 
A Szentjakabi harangláb és néhány szép kereszt után a Monostor utcához érkeztünk. Innen a sárga rom jelzés  vezet a hegy tetejére egy szerpentinező lépcsős gyalogúton. 
A romoknál nem találtunk embert bár a nyitvatartási idő már régen megkezdődött de  töredező kapu mellett simán be tudtunk sétálni kicsit nézelődni. Közben a pénztáros hölgy is előkerült valahonnan így az igazoló pecsétet is be tudta gyűjteni akinek kellett. 





A Várdomb gerincén melyet meglepő módon Várdomb utcának hívnak még tovább gyalogoltunk a harangláb és kereszt érintésével a Sikálósi útcáig. 

A nevét az itt található jó minőségű agyagról kapta amivel régen a házak padlóját felsikálták.  A zártkertek felé is tettünk egy kis kitérőt, megnéztük a régi Szentjakabi temetőt majd a városba leérve a már ismert útvonalon indultunk vissza. Végig burkolt utakon mentünk így ez a 8-10 km-es séta nem jelentett problémát.  
Köszönöm a lehetőséget, köszönöm, hogy szóltatok nekem is!

Kaposszentjakab egykor önálló község volt, korábbi neve Zselicszentjakab. 1950 óta Kaposvár része, a város keleti részén található. Nevezetessége az egykori zselicszentjakabi bencés apátság romja a Várdombon.A Kaposvár keleti városrészében található kaposszentjakabi bencés apátság egy védett műemlék, mely az egykori Győr nemzetség monostorának romjaiból áll.

A monostort egy 1432-ben íródott, másolatban megmaradt oklevél szerint 1061-ben alapították. Az alapító oklevél szerint Geur (Győr) fia, Atha (Ottó) somogyi ispán 1061-ben bencés monostort alapított a Szent Jakab-hegyen. Itt korábban is állt egy templom, amelyet a 7–9. század között építhettek, és amely erre az időre már romos volt. Ennek helyén építették fel az új templomot, melynek felszentelésén 1067-ben Salamon király és Géza herceg is részt vett. A monostor román stílusban épült. Az apátság helyén lévő korábbi település lakóit Atha ispán áttelepítette máshová. A későbbi átépítések során gótikus elemekkel bővült.
Az épületegyüttes feltárását 1960–1966 között Nagy Emese régész végezte. A kolostorépület műemlékvédelmi helyreállítása 1972-ben befejeződött be, azóta féltetős épület védi. Innen kerültek elő Somogy megye legkorábbi, 11. századi kőfaragványai (díszes oszlopfejezetek és lábazatok). 
Molnár István 2014-es ásatásai feltárták az eredeti, honfoglalást megelőző templomot is, amely Karoling korú stílusban épült, valamint a hozzá kapcsolódó 
településnyomok is erre utal.
A rom jelenleg a Rippl-Rónai Megyei Múzeum kezelésében áll. A terület 2001-es rendezése óta Kaposvár történelmi emlékhelyéül szolgál. Jelenleg nemcsak múzeumként, hanem kulturális központként működik: színházi esteket, kiállításokat rendeznek itt.
Forrás: Wikipédia
Ha valakit érdekel a romterület legújabb régészeti feltárása és eredményei, itt elolvashatja. Szerintem érdemes!

Még több fotó, katt a kis képre:



2017. február 4., szombat

Várda - Magyaregres - Somogyaszaló

Mi kell egy jó túrához? Kellemes, tavaszias időjárás, egy kis napsütés, pormentes utak és egy jó csapat. Talán kell még egy kis lökdösés is néha, hogy az ember elinduljon, nos ez a segítség most hiányzott de magamat azért valahogy kilökdöstem az ágyból. Végre ez mind összejött a TTSE hétvégi túrájához. Reggel már megvettem a vonatjegyet amikor egyik sporttárs rám ijesztett, hogy a túra elmarad mert ilyen időben stb. stb ... szerencsére azért a túravezető és a csapat nagy többsége tudta, hogy ez  nem így működik! Természetesen nem vagyunk egyformák de egy túra lényeges megváltoztatását ma már elég könnyű előre jelezni, ha az valóban szükséges, de a mai 'ok' nem volt ilyen. (kör email, facebook)
9 fős túracsapatunkban 6-an képviselték a szebbik nemet, míg jó szokás szerint az okosabbak csak hárman voltak, Becks, túravezetőnk és jómagam. Az élet már csak ilyen. Várda itt van a város szélén , vonatpótló buszunk gyorsan odaért. Sokan csak a neves festőművész, grafikus, iparművész azaz Szász Endre nevéről ismerik a települést, én is megnéztem már azt az oldalát,  de van egy másik Várda is, most az következett.

Várda község története
A falu neve a település egyik részét birtokló Várdai családra vezethető vissza. Létezéséről 1284-ből maradtak fenn elsőként iratok. Akkor pusztai birtokként említik az oklevelek. Fél évszázaddal később, a pápai tizedjegyzékben már plébániáját is jegyezték. Szent Mihály tiszteletére emelt plébániáját 1481-ben szentelték föl.
A török időkben készített adólajstrom szerint akkor csak négy háza volt. A megszállók kiűzése után, a 15-20 család a mai Fő utca helyén fekvő nádas területen telepedett le.
A XVIII. Század második felétől a Záborszky család birtokolta a községet, egészen az 1848-as forradalomig. Ekkor kezdődött a falu fejlődése, ám a szabadságharcban részt vevő nemesi család tagjai elestek. Sírjaik ma is a várdai temetőben vannak.
Az 1900-as évek első felében a településhez tartozó Kisalbertpuszta és Büdöskútpuszta lassan elnéptelenedett, s az enyészeté lett. Várda fejlődése a két világháború között indult meg jelentősen. Majd felépült az újtelepi rész a főút mellé, s kialakult a község jelenlegi arculata.
Forrás: varda.hu 


A falu szélén egy érdekes kis szoborpark található, fa és kő alkotásokkal, először ezeket néztük körbe, majd a védett református templom következett.
A könyvtár előtt várt bennünket Tóth György falugondnok és csekély 200 Ft-os belépő ellenében megmutatta a jelenlegi kiállításokat melyek mindegyike nagyon érdekes és megtekintésre érdemes.

A csipkék, miniatűr festmények, régi eszközök felhasználásával készült szobrok és egy szenzációs origami kiállítás is látható itt, sosem láttam még ilyet, döbbenetes amit a papírból a művész kialakított!
Az egyik sarokban  egy korabeli 'oskola' hangulatát idézik a régi tárgyak.





A faluról és az érdekességeiről még sokáig tudtuk volna hallgatni Tóth Úr gondolatait, de mennünk kellett.


Gyors pillantás a madárbarát kertre, a madárbarát polgármesteri hivatalra majd a védett katolikus templom épülete előtt a  háborús emlékműnél megnéztük az egykor Várda részét képező - mára elpusztult - Kisalbertpuszta egykori harangját.

A kastély parkba a zárt kapun át vethettünk egy pillantást majd letértünk az aszfaltos útról és földutakon gyalogoltunk tovább egy É-felé folyó patakot keresztezve a kis sírkápolnáig.

Többször láttam már az országútról de most közelről is megnézhettük, ráférne egy kis tatarozás. A kriptája üres a hamvakat a temetőbe átvitték.
Várdát elhagyva széles és máskor gyorsabban is járható földúton mentünk Magyaregresre.
Kereszteztük a Deseda - tavat tápláló  Varga - Bonyi árkot ami a  félsziget NY-i ágánál torkollik a Deseda tóba. A távolban időnként a tó még befagyott de olvadó felületére is ráláthattunk.
Magyaregrest a DDP piros sáv jelzésén értük el, és a pecsételőhely vagy ismertebb nevén Italüzlet hátsó teraszán táboroztunk le.

Ettünk, ittunk, melegedtünk,  majd a református templom megtekintése következett. Ez a szép műemlék is több figyelmet érdemelne, Istentisztelet ha ritkán is de van benne, a tetőt sikerült megcsináltatni, a külső járda építése is folyamatban van.



Magyaregres község története
A falut először II. Endre (András) 1229-ben kiadott birtokrendezési oklevele említi Egis néven. Az 1327-32. évi pápai tizedjegyzék szerint a községnek ezekben az években már szervezett egyháza volt. Magyaregres 1443-ban a Kaposújvári vár tartozékai közt van említve. A Szerdahelyi rokonság birtoka volt, s az ő leszármazottaik, a Dersfiek és az Imrefiek a 16. és a 17. századokban is bírták. 1600-ban a szigligeti vár tartozéka volt. A török uralom utáni birtokrendezések kapcsán jutott a herceg Eszterházy család birtokába. Közel 200 évig tartozott a család birtokához. 
A község nem rendelkezik komoly hírnevet birtokló nevezetességgel, de számos említésre méltó látványosság található a faluban és környékén egyaránt. Ezek közül a legkiemelkedőbb 1652-ben emelt, majd 1761-ben újjáépített református templom, melyet védelmébe vett az Országos Műemlékvédelmi Hivatal. Ugyanez elmondható az önkormányzatról, a református templom mellett álló épületről mely az egykori papok lakhelyéül szolgált, valamint a ma már nem működő iskola épületéről is.
A település közelében található a Desedai Arborétum, mely nevét a szomszédságában található tóról kapta. A környékbeli horgászok által kedvelt tavat, a Desedát 1975-ben mesterségesen hozták létre, az azonos nevet viselő patak völgyzárógáttal való elzárásával.
Forrás: Wikipédia
A falut K-felé elhagyva egy dombhátat kereszteztünk, majd leereszkedtünk a Deseda patak völgyébe.
K-i oldalán vezet majd az új 67-es elkerülő út, itt a régészeti kutató árkok, gödrök tömege látható, nyilván egy régi település értékeit próbálják menteni. Lehet, hogy a múltban az itt élők  alakították ki a közeli halomsír mezőt a Deseda felett.

Még egy utolsó kapaszkodás és Somogyaszaló központjába érkeztünk öltözékünket kicsit rendbe tettük, a buszra nem sokat kellett várni.

Köszönöm a túrát, látványos, érdekes és kellően fárasztó is volt!

Még több fotó, katt a kis képre:

Várda - Magyaregres - 
Somogyaszaló