A Hegyek Vándorai Turista Egyesület 1996-ban, a Millecentenárium tiszteletére Szent Imre Vándorút elnevezéssel új, jelzett turistautat alakított ki Szentgotthárd - Horvátnádalja között az egykori „vasfüggöny” mögötti területen, a Felső-Őrség természeti szépségeinek és látnivalóinak megismerése érdekében.
Az útvonal 1997-től jelvényszerző túraként „üzemel”.
A túra útvonalát bárki, bármely irányba végigjárhatja és ha e tényt az igazoló füzet megfelelő helyén az előírt módon igazolja, akkor a teljesítésért elnyeri a túra kitűzőjét.
A túra útvonala piros sávval van jelezve, hosszúsága 39 km.
A túramozgalom kitűzője
A túramozgalom útvonala.
Az alábbi túrabeszámoló az SZKTE időközben megszűnt honlapjáról került átmentésre!
Õrség - Alpokalja Szent Imre Vándorút
2008.10.10 - 12.
Hetek óta készültünk erre a túramozgalomra, amelynek teljesítésére 14 személy vállalkozott + Saci.
Külön örültem, hogy végre személyesen is megismerhetjük a helvéciai kihelyezett tagozatunk elnökét és elnök-helyettesét.
Hosszas egyeztetések során a szállásunkat Szalafőn, a Ferencz-portán foglaltuk le, mert úgy ítéltük meg, hogy innen jól megközelíthetjük a 39 km-es túraútvonal mindegyik végpontja, s kis betekintést nyerhetünk az Őrség szívébe is. Az időpont kiválasztásánál nem vettem figyelembe az éppen abban időpontban zajló Tökfesztivált. Engem nagyon taszítanak az ehhez hasonló, nagy embertömeget vonzó programok, de akadtak, akik örültek ennek.
Október 10-én, 4 autóval érkeztünk meg az Őrségbe. Első utunk az őriszentpéteri műemlék templomhoz vezetett. Alaposan megcsodáltuk kívül-belül, majd a szintén őriszentpéteri jégverembe bújtunk be egy kis nosztalgiázásra. Ezután Pityerszerre tettünk látogatást, ahol idegenvezetővel jártuk körbe a műemlék épületcsoportot. Soha nem hittem volna, hogy így el tudunk csodálkozni egy tyúkólon. :o)
17 óra körül érkeztünk szálláshelyünkre, a Templomszeren található Ferencz-portára.
A hatgyermekes család biogazdálkodást folytat, ez újabb nézelődésre adott okot. Jutott bőven a frissen fejt tejből, házilag készült sajtból mindenkinek.
11-én 7 órakor indultunk Szentgotthárdra, hogy nekivágjunk a 39 km-es útvonal első felének.
Bélyegzés a vasútállomáson, Megtekintettük a ködből előbújó, barokk stílusú plébániatemplomot, majd gyorsan magunk mögött hagytuk a várost. Hamarosan már Rábafüzes utcáján haladtunk.
Innen kiérve, egy széles erdészeti úton haladtunk meredeken a Felső-Csóka felé. Itt rövid pihenőt tartottunk, elfogyasztottuk a tízórait, s a kód leolvasása után már ereszkedtünk is lefelé.
Egy vidáman társalgó szarvasmarha-csorda mellett elhaladva értük el a Piros rom jelzést, amelyikre rátérve, hamarosan a Szent Imre templomban gyönyörködhettünk.
Itt hosszabb pihenőt tartottunk, kicsit átruccantunk az osztrák oldalra is, majd továbbhaladtunk Nemesmedves irányába.
Elég sáros, csúszós szakasz következett, de legyőztük, s 3 óra körül már a Nemesmedvesen kialakított történelmi emlékhelyben gyönyörködhetett a csapat. Én ez idő alatt megpróbáltam az igazoló pecsétet begyűjteni, sikertelenül. Csupán ígéretet kaptam, hogy másnap reggel megkaphatjuk.
Túránkat itt megszakítottuk, s visszatértünk Szalafőre. Csapatunk nagyobb része átruccant Őriszentpéterre a Tökfesztiválra, hárman pedig kirándultunk egyet a Ferencz-porta területéhez tartozó völgybe. Gyönyörű őszi táj terült elénk, szalmabálákkal, s a Templomszer felett lebújó Napkoronggal. Bár nem szívelem a geoládákat, cseppet sem bántam, hogy nem a Tökfesztiválon lévő csapathoz szegődtem.
Hazatérve megnéztük, Kriszta hogyan feji a Riskát, majd bőséges vacsora és beszélgetés után nyugovóra tértünk.
Vasárnap ismét 7-kor indultunk. Sűrű köd volt, autózni nem volt kellemes, de a túrához csodálatos hangulatot varázsolt a ködös táj.
Nemesmedvesen immár szerncsénk volt, megkaptuk a bélyegzőt is. Kisebb emelkedő következett, majd ereszkedés után értünk el a Mária-kerthez, ahol talán engem ért a legnagyobb meglepetés:
A kegyhely előtti táblán elhelyezett nyomtatott papírlapok egyikén egykori földrajz tanárom, Piller Dezső bácsi aláírására bukkantam.(Jól ismertem az ellenőrzőkönyvemből). Érdeklődve olvastam a kegyhely történetét, amelynek megvalósulásában igen nagy szerepe volt az akkori néptanítónak. Ha ő nem helyezi el ott az erdőben az első Mária képet, talán ma nem lenne ott semmi. Meglepett, hogy a gasztonyiak a mai napig ápolják, gondozzák a kertet, szép rendezett volt a környéke, s még erdei illemhelyet is állítottak a közelben.
Meggyújtottuk a gyertyákat, megkongattuk a harangjátékot, majd hosszabb pihenő és gyertyaoltás után folytattuk utunkat.
A csákánydoroszlói aszfaltutat keresztezve haladtunk és érkeztünk meg igazi erdei úttalan-utakon a Miród-forráshoz, amely ismét nagy élményt jelentett a társaságnak. Engem leginkább az lepett meg, hogy még nem lopták el a harangot. A környékünkön nem maradna meg sokáig.
Itt ebédeltünk, ittunk a forrás vizéből, hogy lelkünk tiszta maradjon, majd a cserép stációkat követve haladtunk Kemestaródfa régen várt presszójába, ahol elfogyaszthattuk aznapi és előzőnapi rendes kávénkat. Ez kissé feldobott bennünket, így vidámabban értünk Vasaljára a Szent István templomhoz, ahol pecsételni kellett volna, de ahhoz most sem volt szerencsénk. Így némi fogyasztást eszközöltünk a helyi, Gösser feliratú kultúrközpontban, így kiérdemelve a helyiség helységnévvel ellátott bélyegzőjét.
Rövidesen máris Magyarnádalján csodálhattuk meg a buszváró-harangláb kompozíciót, leolvasva az igazolást jelentő évszámot, s a település kutyáinak vasárnap délutáni békéjét és pihenőjét megzavarva érkeztünk Horvátnádaljára, ahol csupán fél órát kellett várni a következő vonatig, amellyel visszautaztunk Rátótig.
A GYSEV megtámogatta túránkat fejenként 200 Ft-tal, nem szedtek utiköltséget a vonaton. Legalábbis mi páran megúsztuk :o)
Itt elköszöntünk egymástól, a többiek elmentek, mi Gyurival úgy döntöttünk, hogy még egy ideig keressük a csikótojást, de Zoli jött értünk, s visszattértünk Szalafőre. Itt gyors bepakolás a kocsiba, majd miután szomorúan megállapítottuk, hogy kettőnknek csak egy öklömnyi sajtocska maradt, Csörgőszer felé vettük az irányt annak reményében, hogy jól feltöltjük tökmagolaj készletünket. Hát ebben alaposan csalódtunk, ugyanis a tökfesztiválon eladtak minden olajat, nekünk (vagyis a halaknak) csak a pogácsa jutott. Azért jól megnézegettük a műemléknek számító, de a 80 éves nénike által ma is használatos tökmagütőt, s a többi egykori szerszámot.
17 óra körül ültünk autóba, s este 8-kor már itthon is voltunk.
Minden kedves túratársamnak gratulálok, abból az alkalomból, hogy sikeresen teljesítette a Szent Imre Vándorút túramozgalmat.
-Karsai Ilona-
túravezető (akit néha a csoportja vezetett)
Õrség - Alpokalja Szent Imre Vándorút
2008.10.10 - 12.
A "Vénasszonyok nyara" ezúttal is bejött, így lehetőségünk volt egy nagyon kellemes és élményekben gazdag hétvégét eltölteni ezen a szép tájon. Merre jártunk, mit láttunk? Erről most nem írnék, hiszen a képek és az előzetes túrakiírás nagyon részletesen és szépen leírja ezt. Inkább egy kicsit a logisztikáról szeretnék megemlékezni.
A magyarországi szervezett természetjárás elmúlt évtizedei alatt sikeresen kialakította azokat a túramozgalmakat melyekkel egy-egy kisebb vagy nagyobb tájegység természeti, néprajzi, szakrális és egyéb látnivalóival megismerkedhetünk. Ezeket a túramozgalmakat olyan egyesületek hozták létre mint a miénk. Sok van már belőle és nagyrészt lefedik hazánkat. Érdemes az előző linkre kattintani és átnézni. Egy-egy túramozgalom mögött rengeteg munka van , az útvonal kitalálása, végigjárása, felfestése, annak folyamatos aktualizálása mellett el kell készíteni az igazoló füzetet , meg kell szervezni az útvonal menti igazoló helyek működését és gondozni kell a mozgalmat még sok-sok évig. Az általunk bejárt Szent Imre Vándorút a Hegyek Vándorai Turista Egyesület tagságának köszönhetően jött létre.
A szervezett természetjárók büszkék arra ha egy-egy túramozgalmat sikeren teljesítenek, trófeaként gyűjtik a kitöltött igazoló füzeteket és jelvényeket, hiszen ezek egy általuk teljesített túra egyetlen és nagyon szép emlékei. A turistautak használatánál néha megfeledkeznek egyesek arról, hogy abban mennyi munkája lehet valakinek , hiszen mindenki saját idejét, erejét és néha anyagi forrásai egy részét áldozza fel más, számára ismeretlen természetjárók kedvéért.
Azzal tudjuk munkájukat elismerni és megtisztelni, ha az általuk meghatározott feltételeket betartva teljesítjük a túramozgalmat. Ez nem szégyen erre mi büszkék vagyunk és reméljük, hogy egyszer majd a saját túramozgalmunkat is sikerül létrehozni és mi is megtiszteltetésnek vehetjük, ha azt minél többen teljesítik.
Visszakanyarodva a logisztikához, egy - egy ilyen hétvégi, ott alvós, több napos túra nem egyszerű, hiszen lakhelyünktől távol ismeretlen tájon kell azt megszervezni, lebonyolítani és lehetőleg oly módon, hogy az kellemes élmény maradjon a tagság részére. Sokszor van szükség kompromisszumra , hiszen lakhatunk pld. több csillagos szállodában vagy panzióban is , no de mennyiért? Utazhatnánk tömegközlekedéssel is, de mennyiért és mennyi idő alatt?
A túravezetőnk már hónapokkal korábban elkezdte a szervezést , hiszen fontos volt, hogy az első ilyen komplett túramozgalom szép élményeket eredményezzen és azon minél nagyobb számban tudjatok ott lenni. Azt a sok telefont, faxot, e-mailt, és internet használatot csak én láttam közelről ami a háttérben zajlott , de mindezt a túravezető örömmel felvállalja ha tudja, hogy olyan helyre sikerül majd elvinni a túratársakat amire később is szívesen emlékeznek.
A túrakiírás pontos és részletes volt. Abból aki akarta, megismerhette, hogy mire számíthat, A közlekedési feltétel rendszer is pontosan ismertetve volt és aki felkészül , - és egy természetjárónak fel kell készülni a túrára - az előre tudhatta , hogyan és merre fogunk utazni. Ezúton is köszönöm a magam nevében is azon túratársak segítségét akik autójukkal is lehetővé tették, a túra sikeres megvalósulását , hiszen ilyen esetben, amikor nem körtúráról van szó ez elengedhetetlen.
A természetjárók magatartási szabályai nem véletlenül lettek kitalálva. Amennyiben azt nem sikerül betartani az nem a túravezető hibája , viszont minden túratárs a kárát látja ezért fontos , erre mindig figyelni kell.
Egy-egy túrán amikor csoportot vezet a túravezető bizony a felelősség is az övé, bármi rendkívüli esemény történik Ő dönt és Ő felel érte, erről nem szabad megfeledkezni. Ő dolgozott azon, hogy a programot megszervezze, és azzal köszönhetjük meg a fáradozását, munkáját, ha azt tiszteletben tartjuk és igyekszünk segíteni Őt.
Az egyesületünk alig egy éves, még sok időnek kell eltelni addig, hogy mindenki átérezze. és főleg elfogadja ezt, hiszen egymást sem ismerjük még igazán.
Van rá időnk, és nagyon reméljük, hogy lehetőségünk is lesz egymás megismerésére és még sok túrán vehetünk együtt rész, addig is sok türelmet, megértést, esetenként alkalmazkodást és a természetjárók munkájának kölcsönös tiszteletben tartását kívánom mindenkinek.
Minden kedves túratársamnak szép erdőt, mezőt, jó időt és sok szép túrát kívánok.
Hevesi Zoltán
