2014. április 14., hétfő

RP-DDK Zalakaros - Örömhegy - Nagybakónak

Táv: 17,5 km  Szint: 420 m

Kéktúránkat ismét Zala megyében folytattuk. A kis falvak között elég ritka az autóbusz közlekedés, így ezen a szakaszon is Nagykanizsa volt az elsődleges közlekedési csomópont amit el kellett érnem. Kaposvárról ez hajnalban jól megoldott, gyorsan volt csatlakozásom Zalakarosra is ahol a pecsételő helynél csatlakozott hozzám túratársam. Az időjósok mindenféle rondaságot ígértek erre a napra de a tudás, a rutin, a természetjáró gyakorlat némi szerénységgel párosulva azért arra készteti a túrázni vágyókat, hogy ténylegesen is utánajárjanak az információknak. A mai napra is jól látható volt, hogy késő délutánra várható csak a hidegfront és természetesen ez így is volt. Reggel 8-kor így ketten útnak indultunk Zalakarosról, pecsételni most nem kellett mert korábban már elrendeztük.
A méretes nyaralók között lassan emelkedik a kéktúra útvonala a Zalai-dombság peremén, rögtön egy kitérővel kezdtük az utat mivel a kéktúra a kilátót nem érinti mi viszont fel akartuk keresni. A párás levegőben és a magas fák mellett állítólag nem igazán volt kedvező a kilátás, de én inkább alulról szemléltem meg a kilátót.
Szép erdei úton nordic walking útvonalakon aztán gyorsan vissza csatlakoztunk a kék jelzésünkre és a gerincen kanyargó széles és jól járható földúton kanyarogtunk az Örömhegy felé. Szép, öreg erdőben, rengeteg tavaszi virág között vezet az út ezen a szakaszon.
 A jelzések is jól követhetők. Néhány út menti keresztet is érintettünk, egy két pince is útba esett és elég gyorsan megérkeztünk a Gesztenyeházhoz ahol kellemes környezetben padok, asztalok mellett pihenhettünk egyet és apasztottuk készleteinket.
A gerincen kanyargó útvonalunkról egyre több helyen láttuk feltűnni Nagykanizsa TV tornyát ami valójában Nagybakónak felett található.
 Az Örömhegyre érve a piros háromszög jelzésen néhány száz méter kitérővel lehet elérni a Postás kulcsosházat ahol a pecsételő helyünk található, esetünkben nyalókás változatban.
Éppen kettőt találtunk így nekünk még jutott. Itt is pihengettünk ebédeltünk, és friss információkat szereztünk be Imrétől a hidegfront haladásával kapcsolatban. Megnyugtató volt hallani, hogy még semmi nem tapasztalható belőle az ország nyugati határán. Így a B tervre nem volt szükség ( azaz rövidítve Orosztony felé gyorsabban közlekedési lehetőséget találtunk volna)
Vissza ballagtunk hát a természetjárók által kialakított turista csomóponthoz ahol Rockenbauer Pál képes fája, kopjafája és az úton járók védőszentjének Szent Kristófnak a kis “kápolnája” is található.
Kék jelzésünk innen D-felé kanyarodik, a vadászház után nem sokkal figyelni kell mert a kék egy alig járt csapásra vált át balra lefelé, míg a széles földút enyhén jobbra kanyarodik. Az itt következő szakasznak három olyan tulajdonsága is van amiért érdemes a csalánnal, bozóttal és egyéb természetes akadályokkal megküzdeni, mert különben fehér ember ilyen utakon nem közlekedik.
Rövid, alig néhány száz méter, végig lejt és utána a szemben emelkedő szakaszon az öreg erdőben kanyargó jól járható gyalogút egy nagyon szép szakasza ennek a résznek.
A mély völgy peremén az öreg bükkösben nagyon jó volt túrázni az emelkedő ellenére is. Lassan ismét felértünk a tetőre ahol az erdő szélén már mutatkoztak a közeli civilizáció jelei. Komoly erdőirtás tüntette el a jelzéshordozókat a NY-i oldalon, míg a K-i oldalunkon a nádas látszatát keltő energiafű ültetvényre nyilván nem igazán lehet festeni.
Persze a széles út jól követhető de itt is figyelni kell mert könnyű tovább szaladni ott ahol jobbra a füves, lejtős gyalogútra kell letérni ami már levezet a völgybe.
A mély fekvésű völgy tipikus fás legelő, de itt is sok fát kivágtak, a kanyargó kis patakocska partján és a fűben is botanikus túratársam ritka növényekre vadászgatott, mutatott is egy szép sárgát de aztán a kígyóveszély miatt abba hagyta.
Egy kis dagonyás vízfolyáson kell átkelni amikor előttünk már közelről látszik a kb. 200 kecskének otthont adó karám, előtte NY-ra fordulva tudjuk megkerülni. Sok volt a kiskecske is és mint az ott dolgozó pásztortól megtudtuk a rókák is szeretik ezért kellett egy méretes ebet a kerítésen kívülre telepíteni aki minket is megszemlélt de nyilván látta, hogy nem kecskegidáért jöttünk. Pedig ha tudta volna mire gondolok!
Innen már gyorsan beértünk a faluba mely túránk végpontját is jelentette egyben, azaz megérkeztünk Nagybakónakra. Bizakodó hangulatban tettünk egy kört a faluban, remélve, hogy találunk olyan helyet ahol rendesen befejezhetjük a túrát, hát tévedtünk. Minden túrázónak tudni kell, hogy ebben a kis faluban a bolt ( bár kettőt is láttunk) csak délelőtt van nyitva. Vendéglátóipari üzemegység , - bár mintha láttunk volna egyet - nem üzemel a településen.
Nem jártunk minden utcában de a központ környékén nyomós kutat sem fedeztünk fel. A csüggedő túrázók némi menedéket és egyéb kiszolgáló helyiséget találhatnak az önkormányzat épületében persze szigorúan hétköznap és munkaidőben. A lakosság egyébként nagyon segítőkész mert a nyugdíjas klubban felajánlották, hogy kávét tudnak nekünk főzni, de ezt köszönettel nem vettük igénybe és egy közeli háznál kaptunk egy 2 l-es ásványvizet amiért ellenszolgáltatást sem fogadtak el. Köszönjük szépen.
Most már csak türelmesen ki kellett várnunk azt az 1 db autóbuszt ami délután visszavitt bennünket Nagykanizsára ahonnan már volt csatlakozásunk tovább. Az időjárásról csak annyit, hogy végig szép napos idő volt , enyhén szeles  a magasabb helyeken, szóval ideális túraidő. Már a buszon ültünk hazafelé indulva amikor annak ablakán néhány esőcsepp jelezte, hogy jól számoltam a hidegfront nem zavart bennünket a túrázásban.

Még több fotó, katt a kis képre:
RP-DDK Zalakaros - Nagybakónak

Túratársam felvételei:
RP-DDK Zalakaros - Nagybakónak