2019. augusztus 22., csütörtök

A híd túl messze van

... avagy átkelés a Kiskunság homoksivatagján.  Egy hetes Alföldi kéktúránk nem egészen úgy sikerült ahogy elterveztem, de előrebocsátom, sok sok újratervezéssel a célt sikerült elérni. Egy megyét ismét teljesítettünk és ezzel erre a szakaszjelvényre is szert tehetünk ha majd kiváltom.

A jelvény fotót Hörpölin sporttárs honlapjáról vettem kölcsön!

Azért olyan könnyen nem hátrálok meg bár sokszor megfogadtam, hogy 30 fok felett nem túrázom, esőben nem túrázom. A szállást akkor is ki kellett volna fizetni ha betartom a fogadalmakat akkor inkább kezdjünk bele - gondoltam. Aztán jött a DAKK akciója amikor rögtön az első napon ott ragadtunk a világ végén mivel a menetrendet csak tájékoztató jelleggel tartják be a buszok és persze Mélykúton a késve érkezés miatt lemaradtunk az átszállással. Na ilyenkor már kezdek közveszélyes lenni, aztán magamba fordulva mindent átterveztem és végül is egy másik napra tervezett túra szakaszt délután a kellemes forróságban még sikerült megcsinálni. Tanulságként érdemes megjegyezni, hogy az átszállásra legyen legalább fél óra, mert ha a reggeli buszt lekéssük akkor már csak az esti marad. 
A hőséget csak egy módon tudtuk kivédeni, hajnalban indultunk a lehető legkorábban és így a kora délutáni órákban mindennap abbahagytuk a vándorlást és bemenekültünk a klimatizált szobánkba.



A Kiskunsági homokvidéken sok látnivaló nincsen, az érintett falvakban úgyszintén, bár van néhány faluház, múzeum de most elsősorban a hőség miatt egy lépést sem tettünk egyéb látnivalók felé.


 A Kéleshalmi homok buckákon RÖVID nadrágban keltem át, ilyen már legalább 10 éve nem fordult elő velem, de hát a hőség sok mindent kihoz az emberből. Később is minden nap így mentem.



A Pici-Paci tanya hangulatos szép hely. Rendes dolog a tulajtól, hogy átengedi a kéktúrázókat a területén. A pihenőhelyet igénybe is vettük egy kellemes ebédre.



Láttunk sivatagi jetit is, vagy legalábbis a lábnyomát :-)

A túrán két bázisunk volt, Kiskunhalas két napra és Szeged a túra nagyobb részére. Az esti órákban a városokban kicsit körülnéztünk de a hajnali kelések miatt sokat nem bámészkodhattunk. Halason valami népművészeti buli volt a ferde szemű dobosok műsora nagyon jó volt, nem tudom melyik "sárga" nemzethez tartozhattak.


A Petróczi-iskola mint vendéglátóipari egység üzemelt, sajnos ez volt a buszlekésős napunk túrája így csak rohantunk, aztán a hideg sört később azért biztonságba helyeztük.



 Szegedre átköltözésünk egy napra megszakította a túrázást, kaptunk egy kis esőt is de legalább elverte a port. Na nem nagyon csak a tetejét.







Rúzsa "Söndör" vadászterületén jártunk, az Emlékfája szép és látványos, alkalmas hely egy kis pihenésre.
A homok erre jobban járható volt egészen Rúzsáig.






Eseménytelen országúti szakaszokkal is színesített rész jön ezután, ja és hát maradt a meleg is.














 
 A pecsétek mindenhol rendben voltak, a nyitvatartási időket figyelni kell.





A változatosság kedvéért egy pecsét a vasútállomásra került.






A szállásunk Szegeden a Mars-tér és a Csillag közelében volt. Kényelmes légkondis és nem igazán olcsó de nem nagyon volt más. Az esti órákban amikor már a fehér embernek is elfogadható volt a hőség kicsit kinéztünk a városba, egy Szegedi csípős gulyás  cigánypecsenyével már komoly feladat volt a korábbi napok szendvicsei után.













 Ez itten a 2019-es  év tortája, neve is van Boldogasszony Csipkéje. Nem rossz, csak az gombóc a szélén valami kemény cukorhabból van. Természetesen a győztes tortát előállító Szegedi Capella Cukrászdában történt a torta kóstolása. A győztes mögött egy Rákóczi túrós is szerénykedik mivel a torta szeletet túl kicsinek láttam.  Az is volt.


Sajnos Ópusztaszer megnézése is kimaradt a programból, 10-kor nyit mi akkor már messze elkerültük, szerencsére a pecsét ott is elérhető korábban.








A térség állatvilágából a fácán és nyúl valamint néhány őz is megmutatta magát. Szarvast, vaddisznót nem láttunk.



Aztán egyszer csak feltűnt egy gát. Szép zöld füves oldalát már nagyon vártuk, jó volt felkapaszkodni rá és örülni annak, hogy elértük a Tiszát.




Híd nincs, úszni nem akartunk és különben is egy kis sétahajózás még kellett a napi programba. A pecsét is a kompon található így aztán 100 Ft -os fejenkénti áron átvitettük magunkat. A híd valóban messze van.







A rév Tiszántúli oldalán áll még a Halászcsárda épülete de egy kissé elhanyagolt sörözőn kívül más már nem maradt belőle. Mi azért megünnepeltük az átkelést és pihentünk egyet hiszen még egy pecsét a falu másik végén várt ránk.



A vasútállomáson bekerült az egy hetes túránk utolsó pecsétjének lenyomata a füzetbe. Hát kell egy kis idő amíg ezt kipihenem, főleg a meleg miatt.




Végül is sikeresen átkeltünk a Duna-Tisza közén és Mindszentnél a Tiszán átkelve már "csak" a Tiszántúl kissé több mint 400 km-e van vissza.     
Haza felé a Duna parton tartottuk az ebédszünetet, kedves túratársakkal is találkoztunk.






Fotó: mtsz.org
A másfélmillió lépés kerék tolója és a turistautak magyarországi gazdája is Baján ebédelt. Örülök, hogy találkozhattunk.
Szép túra volt pedig ez az Alföld, meg kell szokni de ahhoz legalább egy hét kell. Igaz a nagy távolság miatt ide már nem lehet, vagy inkább nem érdemes 1-2 napra elutazni. Tömegközlekedéssel az oda vissza út napjain túrázni már nem is marad idő.