Zempléni vártúrák - 5.

Az 5. nap elhozta nekünk a hazaindulás élményét. Szépen lehúztuk az ágyneműt összehajtogattuk ahogy kell, derékszögben hiszen voltunk mi katonák.  Utolsó reggelinket is elfogyasztottuk, ezúttal kenyér is jutott mindenkinek. Aztán beköltöztünk járművünkbe és hamarosan nem várt élményben volt részünk. A kirándulásra előzetesen befizetett pénzt nem sikerült elkölteni,  maradt pár száz ezer Ft amit visszakaptak a résztvevők. Konkrétan feljenként 5000 Ft-ot ami Berkes Józsi szervezéseinek korrektségét is jelenti. Köszönjük.  

Ezen az utolsó éjszakán a térségben komoly felhőszakadások voltak amit mi egyes falvak utcáin tapasztaltunk és Ónódon közelről is láthattunk  Sajó formájában.

Ezt a várat sem láttam még , ezúttal ingyenesen szemrevételezhettük e nagy múltú történelmi emlékhelyünket majd a Sajóhoz is lesétáltunk. A csordultig telt meder látványos volt. 

Nem csoda, hogy régebben a várárok vizét is a Sajóból pótolták.

A Sajó mentén meghúzódó Ónod település legrégebbi történelmi műemléke a négy sarokbástyás, sok háborút túlélt végvára, az ónodi vár. 

Civertán légifotója.

A vár a falu és a Sajó között található. Egykor mocsaras környezetéből 5-6 méterre kiemelkedő kavicsos-homokos folyami eredetű teraszon fekszik. A környéken számos folyó és patak (Sajó, Hernád, Hejő, Szinva) található, melyek a középkorban nehezen megközelíthetővé, jól védhetővé tették az árvízmentes kiemelkedésen épült erősséget. A vár a Sajó átkelőhelyét és a kelet felé tartó fontos utakat védelmezte. 

A legkorábbi oklevelek tanúsága szerint 1350 körül itt birtokos Cudar főnemesi család tagjai vették körbe erős kőfallal a helybeli plébániatemplomot, hogy abból uradalmi birtokközpontot létesítsenek. A építkezést királyi engedély nélkül kezdte meg Bulchidi Domokos fia, Cudar Péter. Az ő fiai, Simon és Jakab már engedélyt is szereztek Zsigmond királytól. 1413-ra biztosan elkészült, ekkor említik először oklevelek.
A Cudar-család férfiágon való kihalása után Hunyadi Mátyás király 1470-ben a Rozgonyi Jánosnak és fiainak adományozta a környező jobbágyfalvakat összefogó várbirtokot. 1508-ban II. Ulászló királynéi várnak nyilvánította, majd 7000 forintért elzálogosította Tótselymesi Tarcai János ispánnak és fiainak, majd 1511-ben eladta 13000 forintért Ákosházi Sárkány Ambrus pozsonyi főispánnak. Tőle 1514-ben enyingi Török Imre vette meg, aki 1516-ban elcserélte azt Perényi Péter abaúji főispánnal más birtokokért.

A XVI. század fordulópontot jelentett Ónod lakóinak életében, ekkor ugyanis az egyre súlyosbodó török rablótámadások kivédésére a tulajdonos Perényi család – az itáliai Alessandro Vedani hadmérnök tervei szerint – ágyúbástyákkal ellátott erős végvárrá formálta át a már meglévő várat. Erre a két török ostrom miatt is szükség volt (1561, 1582). 1585-ben Báthori István örökölte, majd tőle Losonczy Anna szerezte meg. 

A Habsburg hadvezetés által kialakított végvárrendszer első sorába 1596 után lépett, amikor a török szultáni sereg sikeresen megostromolta Eger várát, így a továbbiakban az ónodi katonaságra hárult a Sajó völgyének védelme. 1602-ben az országgyűlés végvárra nyilvánította és elrendelte felújítását. Ezután felsővadászi Rákóczi Zsigmond vásárolta meg.
Az egri és szolnoki törökök 1639 október 10-én váratlanul rajtaütöttek a palánkfallal övezett mezővároson, majd megostromolták a négyszögletű kővárat: a palánkot szétrombolták, a várat felgyújtották, miközben kiszabadították az ott őrzött török foglyokat. A romokat ezután Lorántffy Zsuzsanna 2000 forintos hozzájárulásával Keglovich Miklós kapitány építette újjá. A várat fapalánkkal övezték és kiegészítették egy huszárvárral, így jelentős helyőrség, 400 gyalogos és 500 lovas állomásozhatott benne.
A rommá vált ónodi várat rövid ideig gabonaraktárnak használták a helyi lakosok, majd az erődítményt fokozatosan lebontották. A gróf Török család köveinek felhasználásával emelt a faluban kastélyt, majd a római katolikus templom építéséhez használták fel. A kőbányászatot csak a 19. század közepén tiltották meg. Nagyban hozzájárult pusztulásához a Sajó is, melynek 1845-ös és 1855-ös árvizei a falakat alámosták, gyengítették.
Végső pusztulását az 1985-ben elkezdődő, majd kisebb-nagyobb szünetekkel folytatódó régészeti feltárás és helyreállítás állította meg. Ennek során a délkeleti bástyát és a hozzá kapcsolódó falszakaszokat újjáépítették, a bástyában kiállítást rendeztek be.

A szomszédos Muhi település egy tragikus csatára emlékeztet, ennek emlékhelye és a mellette települt kis vendéglátóipari egység az utolsó amit Borsodban megnéztünk.

Muhi község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Tiszaújvárosi járásban. Miskolctól délkeletre található, közúton 15 km-es távolságra. A település szomszédságában van a muhi csata emlékműve.
A terület az őskortól lakott. A 13. században két település állt itt, Muhi mezőváros és Poga falu. 1241-ben itt zajlott a muhi csata, amelyben a tatárok legyőzték IV. Béla seregeit. 

A település megsemmisült, a 14. századra települt be újra. Eger eleste és a mezőkeresztesi csata után újra pusztává vált. Az országos jelentőségű útvonal mentén fekvő Muhi a 14. század óta a diósgyőri uradalom része, a 16. század elejéig királynéi birtok. II. Lajos 1520-ban engedélyezte, hogy a településen két országos vásárt tartsanak. Török puszítások 1526-ban, 1541-ben és 1583-ban is sújtják a falut. 1596 után a település elpusztul. A diósgyőri uradalom Muhi földjeit majorságnak használják. Poga a 18. században újra benépesült, 1928-ban pedig átnevezték Muhira. 

Mivel ebédre még nem akartunk hazaérni  keresni kellett valami látnivalót, hogy átmozgassuk a buszon összegyűrődött végtagjainkat. Ez a megálló pedig Pákozd volt.

A Velencei-tó partjától nem messze lévő Mészeg-hegyen alakították ki a hazánkban egyedülálló Katonai Emlékparkot. A szépen rendben tartott parkot több állandó hadtörténeti, haditechnikai kiállítása mellett a 48-as obeliszktől nyíló panoráma miatt is érdemes felkeresni.

A park története
A magyar hadtörténet egyik legismertebb csatája zajlott le Pákozd környékén 1848. szeptember 29.-én, amikor is a Móga János tábornok által vezetett magyar honvédek visszaverték és megfutamodásra késztették Jellasics horvát bán Budára vonuló seregét. Bár méretét tekintve az ütközet nem tartozott a szabadságharc nagyobb hadműveletei közé, politikai és erkölcsi hatása felbecsülhetetlen volt. A dátum, szeptember 29.-e a hazai honvédelem jelképévé vált.

1951-ben avatták fel a Mészeg-hegyen a 48-as honvédemlékmű nagyméretű obeliszkjét, majd 2002-től fokozatosan bővült a katonai emlékhely, többek közt egy modern fogadóépülettel, több állandó kiállítással, emlékkápolnával, szabadtéri kiállításokkal.

A Pákozdról a parkhoz vezető műút mentén találjuk az 1990-es években épült, nemrég teljesen felújított Doni Emlékkápolnát, mely a II. világháború idején, a Don-kanyarban elesettek emlékét őrzi.

A magam nevében köszönöm Berkes Józsinak az 5 napos program összeállítását, megszervezését, látnivalóban és ellátásban is megfelelő volt. Jól éreztem magam.

A csapat változatos összetétele nyilván befolyásolhatja egy ilyen több napos kirándulás élményét hiszen IQilag sok félék vagyunk.  Itt a sok érdekes és értékes látnivaló bőven kárpótolhat mindenért hiszen nem olyan könnyű eljutni Magyarország másik végébe és ennyi szép helyet felkeresni. Köszönöm buszvezetőnknek, Lajosnak, (aki lehet, hogy Béla de nem is ez a lényeg)   a biztonságos és kényelmes  utazást ami egy ekkora járművel a Zempléni hegyi utakon időnként nem volt egyszerű.

Most amikor néhány nappal később megpróbálom az élményeket és a képeket kicsit rendezni már el is felejtettem minden negatívumot és csak a kellemes maradt! Köszönöm.

Ha valamivel nem értenél egyet, megteheted, és az oldal alján a megjegyzésbe be is írhatod. Ha nem tetszik a véleményed legfeljebb nem teszem láthatóvá. :-)

Ez volt az előző nap története és nincs további folytatás.