2019. június 8., szombat

Tab - Zala - Pusztaszemes

Külső Somogyban túráztunk a TTSE szervezésében, Benedek Balázs vezetésével. Szeretem ezt a vidéket, talán a megye legszebb , legérdekesebb tája, változatosabb mint a Zselic hiszen itt található a megye csúcsa és a Balaton is, közben pedig sok dombocska, hatalmas erdők stb. 





A Kis-Koppány völgyében Tabon kezdtük a túrát, ahova autóbusszal érkeztünk. A városnézés egy részét kihagytam, mivel a héten már jártam erre egyszer, helyette Tab új geoládáját kerestük fel. A belvárosi láda remélem még sok örömet ad az erre túrázóknak, városnézőknek.

Tab város nevezetessége a Nagy Ferenc Galéria. A városi önkormányzat 1999-ben felújította és kibővítette a kiállítást. Ma hat kiállító teremben, méltó környezetben látható az országosan is egyedülálló 300 művészi alkotás, Nagy Ferenc faragó iparművész, szobrászművész teljes életműve.
A domborművek, szobrok, kisplasztikák, szaruserlegek sokféle témát mutatnak be: a honfoglalás témakörét, a pásztoréletet, a betyár világot, a falusi életképeket és vallásos jeleneteket.
Nagy Ferenc művészi tevékenységét számos kitüntetés és társadalmi elismerés dícséri. 2005-ben "Magyar Örökség Díjjal" ismerték el a somogyi fafaragó hagyományokból fakadó művészetét.



A Nagy Ferenc Galériánál csatlakoztunk vissza a csapathoz, a híres, nevezetes fafaragó mester valóban csodás dolgokat alkotott, érdemes megnézni. A DDP piros sáv jelzésén hagytuk el a kisvárost, szántók mellett vezet az út, sok virággal, vadvirággal és a már ritkábban látható búzavirággal is találkoztunk. 





Bótapusztán áthaladva egy éles kanyarral már gyorsan megérkeztünk Zalába. 



A Zichy kúriában váltottuk egymást a Meteoros csapattal, akik szintén erre jártak Bandi vezetésével. Munkácsy kortársa valóban nagy művész volt, az egykori lakóházában és műtermében berendezett életmű kiállítás nagyon látványos. Alkotó művészetének kevésbé ismert de nagyon értékes része a sok erotikus alkotás. Nézz bele ha gondolod. Tartalmas vezetést is kaptunk az egyik nagyon kedves hölgytől, aki erre jár feltétlenül nézze meg Somogy egyik nagy festőjének kiállítását.


Zichy Mihály festőművész ebben a kúriában született 1827-ben. A múzeumot a festő születésének századik évfordulója alkalmából, 1927-ben alapította unokája, Zichy Mária Alexandra és férje Csicsery-Rónay István. A kiállítást 1979-ben nyitották meg, majd felújítva, átrendezve 1992-ben adta át Göncz Árpád köztársasági elnök. A kiállításban látható bútorok eredetiek, a Zichy család őrizte meg őket. A tárlat anyaga nyolc teremben tekinthető meg, részben a művész festményeit, rajzait, illetve életének tárgyait, dokumentumait, valamint gyűjteményét mutatja be. A 4000 kötetes családi könyvtár legnagyobb része német és latin nyelvű kötetekből áll.






Az épülettel szemben az utca másik oldalán van a "kastélypark", sajnos eléggé elvadult, senki nem foglalkozik a fenntartásával, pedig nagy érték és nagyon szép és látványos a gesztenyés fasor, az átfolyó kis patak és a festő kedvenc vasfái is élnek még.

Amíg a utunk elvezet a sétányon a szintén védettséget élvező vasfákhoz, az egyik kis tisztáson egy csaknem méteres magasságú ágyúlövedék magasodik a fűből. Ez nem más, mint egy síremlék. A rege úgy szól, hogy Zichy Mihály egyik unokája férjének volt egy kedvenc lova, amellyel végigharcolta az első világháborút. Amikor elpusztult, ezt a síremléket állította neki.

(én szamárra emlékeztem, - tévedtem)


Néhányan azért benéztünk, az ágyúgolyós emlékmű is áll még és mellette egy megkopott pihenőhely emlékeztet a szebb napokra. Van itt is egy geoláda, megkerestük.
Zala települést a piros sáv jelzésen hagytuk el, sajnos az út egy szakaszát erősen benőtte a természet, hiszen ott már semmi forgalom nincs, a DDP útvonalát is célszerű lenne áttenni a pincesorra.





A múzeum nézések és ez a kerülő is elég sok időt elvett az amúgy is szűk túraidőből így aztán egy nagy vágtázás következett a még vissza lévő szakaszon.



Választhattunk, Bálványos vagy Pusztaszemes felé megyünk, ez utóbbi tűnt kedvezőbbnek, hiszen onnan majdnem 30 perccel később volt buszunk és viszonylag sík is a terep. 10 perccel lekéstük. 
A menetrendek tanulmányozása után végül is vissza buszoztunk Tabra és onnan a MÁV Somogyi leglassúbb járatával vonatoztunk vissza Kaposvárra.
Köszönöm a túrát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése