2015. június 1., hétfő

Lobokai Túraútvonal - Dugáskúti körtúra

Gondoltam kezdjük a nyarat egy kis barangolással a Zselicben,  de azt nem gondoltam, hogy az idei nyár egyből kánikulával kezdődik.  Reggel kényelmesen kibuszoztam Zselickisfaludra útközben csatlakoztak a sporttársnők Kaposszerdahelyen majd a KTTE turistaparadicsománál az RP-DDK kéktúra útvonalán kezdtük a túrát.
A falu végi horhóban lassan emelkedik az út majd a szőlőhegyek területén már nagyon szép kilátású területre értünk. Az erdő szélét elérve rátértünk a LOBOKAI TÚRAÚTVONAL-ra  külön jelzése nincs de ha jól számoltam 6 db információs táblát láttam mellette. Egyike azoknak az útvonalaknak amik rátelepedtek a kéktúrára. A táblák érdekesek elolvastuk mindet igaz arra nem jöttünk rá, hogy mitől LOBOKAI várom a megfejtéseket!

A KTTE Elnöke Szép József sporttárs irta az alábbiakat:

A helyiek elmondása szerint az utat nevezik Lobokának,  de hogy miért azt nem tudják.
Zselickisfalud régi monográfiájában van egy helyt említve,  hogy Kisfaludról a Lobokai úton mentek Kardosfára.
A széljegyzetbe ennyi van kiemelve: Lobokai-dülő, Loboka: Kardosfa felé vezető út.
Kb. 1 óra alatt értük el a Milleniumi emlékhársast ami egy geoládát is rejteget GC1896 a neve ezt is megtaláltuk, pontosabban Marika megtalálta, az erdőben kicsit rossz volt a vétel, de egész közel van az úthoz. Az egyik hárs tövében így megismerkedtek a geoládával.

Milleniumi emlékhársas
 Az ezeréves évfordulóra Sulyánszky Imre főerdész vezetésével 400 darab tízesztendős hárscsemetét ültettek a "cserláti akol körül", eredetileg 18 M 96 alakot formálva.
 Az 1896-os (illetve a két évvel később Erzsébet királyné halálának emlékére megvalósított) fatelepítések általában az első közparkok alapját illetve a természetvédelem kezdeteit jelentették. Ám a kisfaludi emlékhársasnak ennél mostohább sors jutott: a gondozatlanság miatt elvadult, a háborúk alatt hadműveleti területté vált - így az évtizedek jelentősen "megtizedelték" az állományt.
Már csak hetven darab áll a 120 évesnél is idősebb hársakból, de a terület gazdája megpróbálja menteni a menthetőt: az aljnövényzetet alaposan megritkították, a törzseket megszámozták, az odavezető utat táblákkal jelölték és egy részletes ismertetőt is kihelyeztek.
(Forrás: geocaching.hu)

A Nap már magasra hágott amikor itt a párás , és nagyon meleg erdőben bóklásztunk, kicsit kerülgetett is a hőguta és csak lassabban, pihengetve tudtam egy darabig menni. Kardosfa előtt egy farakásnál pihentünk egyet majd megnéztük a hotelt kívülről.
Itt ért véget a LOBOKAI Túraút, innen rátértünk a Dugáskúti körtúra útvonalára na ennek már van külön jelzése szép nagy kb. fél méteres mázolmányok melyek teljesen véletlenül a kéktúrát követik egészen a Ropolyi tóig.
Közben tettünk egy kitérőt az új kilátóhoz és a csillagvizsgálóhoz is. A kilátó szép nagy de az a fajta amit nem szeretek, mivel a csigalépcső folyamatosan a mélység mellett vezet.  Igaz két emeletet felmentem de aztán inkább elhittem amit a lányok lekiabáltak kilátás ügyben.
A Csillagpark udvarát  korábbi ittlétem óta ellepték a vaddisznók, a gyerekeknek biztos tetszeni fog. Érdekesek a csillagnéző heverésző helyek ebből több is van a Zselici csillagparkban.
Vissza kanyarodva az erdészeti útra a tóig még a kéktúra útvonalán mentünk. Nagyon szépek itt a jelzések!  A tónál pihentünk majd a Dugáskúti körtúra útvonalán mentünk a felújított forrásig.
A 2014-ben kiépített  3 db forrásból ez az egy ami már korábban is foglalt volt de nagyon romosan, megjelenése most szinte ugyanolyan mint a Csipány-forrásé, vagy a még névtelen Pölöskei-rét melletti forrásé.

Van pad, asztal, és tűzrakó hely is. A tó és patak melletti szép út valóban egy szép pihenőhelyre vezet. Itt is van geoláda GCDUGA névre hallgat ,megtaláltuk.
Az ide vezető út vasúti töltés volt valaha és a forrás mellett egy helyen az átvágott töltésen át is vezet egy pár méteres sínpár.
1917-ben készült el a Kaposvár-Ropolyi gazdasági kisvasút 22 km-es pályateste. A vasút 1929-ig üzemelt.
A jelenleg látható sínpár az egykori kisvasút Emlékhelye melyet a SEFAG hozott létre, tehát nem maradványa a korabeli gazdasági vasútnak.

Dugás-kút forrás
 A forrást régebben fa dongákkal (dugákkal) védett merítős medencével foglalták, de az 1971-es vadászati világkiállítás alkalmából kőből falazott, boltívvel védett formában újították fel. A 2000-es évekre a forrásház tönkrement, vize nem gyűjtőmedencéből nem kifolyócsövön, hanem alsó repedéseken folyt ki, emiatt az ÁNTSz az utóbbi években nem vizsgálta a víz minőségét.
 A tartós aszály időszakát kivéve bővizű forrás a Ropolyi-árok nevű vízfolyás egyik eredése, amely aztán északra veszi az irányt, és a Berki-patakkal egyesülve 15 km után ömlik Kaposba.
(Forrás: geocaching.hu)

A forrástól GPS segítségével próbáltuk követni a körtúra útvonalát  és sikerült is. Azt mondanám, hogy ez egy nagyon szép útvonal megérdemelne egy rendes és erdőbe illő szabványos jelzést.
A Dugáskúti körtúra vissza vezetett bennünket a kilátóhoz majd az új aszfaltos úttal párhuzamosan az erdőben vezető földúton értünk vissza az erdészeti útra.
Innen már az ismert útvonalon Kardosfa felé haza indultunk de ezúttal az erdészeti úton mivel a kirendelt "taxi" itt volt várható szemből. Meg is érkezett és így az aszfaltozás nagy részét kihagyva kényelmesen hazaértünk.  Köszönjöm a fuvart, jó volt ebben a melegben! 
Szintén a mai naphoz tartozik, hogy nagy előrelépés történt az unokai homokozóm berendezéseinél is. Már régóta gondolkodtam azon, hogy hol vehetnék kisméretű fatuskót  amire az aprónép leülhetne de városi embernek ez elég problémás.  Kaposszerdahelyen ez úgy működik, hogy "fiam hozd légy szíves a fűrész és vágj három kis kuglit méretre".  Meg is történt és külön köszönöm  a Kaposvári fuvart is Margitnak és fiának!
14 km-t gyalogoltunk ezen a fülledt nyári napon, éppen elég is volt. Először volt jéggé fagyasztva az innivalóm ebben az évben de el is fogyott a hozott 2 l és még a forrásnál utána is töltöttünk.

Köszönöm, hogy velem tartottatok.

Még több fotó, katt a kis képre:
Lobokai túraút - Dugáskúti körtúra

4 megjegyzés:

  1. Lobokai-dülő volt a régi neve és Kardosfára tartó utat hívták ebből kifolyólag lobokainak. Üdv: Kujti.

    VálaszTörlés
  2. Csodálatos helyeket jártatok be! Csak gratulálni tudok nektek és köszönöm, hogy a fotók alapján én is több információhoz jutottam. Borsodban lakom, ilyen helyeket még csak nem is hallottam!👍👍😉😉😘😘

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm. Magyarország mindenhol szép, csak néhol másként. Érdemes megnézni.

    VálaszTörlés