2011. június 11., szombat

Olajos Körút IVV túranap

Papp Simon útján

A lakhelyemhez viszonylag közeli Dél-zalai dombságban eddig még nem túráztam, igaz már régen szerettem volna, csak valahogy nem jött össze.
Az Olajos Körút túramozgalmat is régóta nézegettem, jó lenne megcsinálni.
Nos ezúttal a 16. alkalommal került megrendezésre az Olajipari Természetbarát Egyesület által ez a több távos teljesítménytúra, és egyben IVV túranap.
Az útvonal egy része az általam is megkezdett RP-DDK.nyomvonalán halad, így egyszerre több mozgalom teljesítésében is lehetőség volt előrébb lépni.
A rajthely Bázakerettye Művelődési házban volt melyet az utakon rajzó korábban indult sporttársak iránymutatása alapján gyorsan megtaláltam.
A nevezés a szokásos módon gyorsan megtörtént, a rajtban ingyenesen lehetett hozzájutni az Olajos Körút túramozgalom igazolófüzetéhez is így ezt is beszereztem.
A négy különböző távon indulóknak különböző irányokba kellett indulni, így a csordaszellem itt nem működött, kerültem is pár száz métert mire rájöttem.
Bázakerettyén a B-24 elnevezésű vendéglátó ipari egységben található az RP-DDK pecsét és itt található a települést ért bombázásokra utaló két - túrázók körében ismert - festmény is.
Mindkettőt megörökítettem és a pecséteket is begyűjtöttem majd tovább indulva néhány bólogató és már üzemen kívüli olajkút mellett vezet az út Budafa felé.
Az első magyar olajkút emlékhelynél egy kódot kellett leolvasni és felírni, a három pöttyös rendszer ismerős volt :-)
Az arborétum előtt egy kis házban frissítő és etető pont volt kialakítva, az erős napsütésben jólesett az árnyas fák alatt megpihenni, enni, inni.
Kistolmács vasútállomásáig szinte végig sűrű erdőben vezet az út a nagy árnyas fák között szép erdei tavakat is láthattunk, néhány dombhátat szuszogva kereszteztünk
és már el is értük a Kisvasút végállomását. Itt is igazolták jelenlétünket, finom cukorkával kínáltak és egy kis pihenés nézelődés után már csak fél óra volt a célig.
A túra útvonala szép, a jelzések jók és jól követhetők, az ellenőrző pontok személyzete gyakorlottan , barátságosan és kellő rutinnal jól végezte a dolgát.

A túra nevében is szereplő Papp Simon számomra ismeretlen volt eddig, de itthon már utána jártam, és a térséget megismerni szándékozóknak is javaslom ismerjék meg e nagyszerű geológus hányatott életútját aki sokat tett a magyar olajiparért.

" Dr. Papp Simon geológus, társadalmunk azon kevés nagyjai közé tartozott, aki mint úttörő, valami újat és nagyot, országos érdekűt alkotott, és ez keveseknek juthatott osztályrészül a tudomány és technika magyarországi történetében." Forrás: zalamedia.hu


Természetesen érdekelt a B-24-es történet is, erről is érdekes információk olvashatók:

" 1944. július 30-án érte az első és egyben utolsó nagy légicsapás a zalai olajmezőket. Ekkor az amerikai légierő 100-120 db B-24 Liberator típusú repülővel 10: 27-10: 55-ig négy hullámban 20-25-ös csoportokban támadást intézett 4400 méter magasságból Bázakerettye ellen.
A bombázók kb. 700 db 225-250-500 kg közötti rombolóbombát dobtak le. A támadásban megsérült a villanyhálózat és a telefonvonal, s találat érte a kisvasút pályáját, ill. 14 helyen az úthálózatot a MAORT érdekeltségeivel együtt. A bombázás következtében 2 MAORT alkalmazott, 3 alkalmazott családtagja, 3 katona a 3/2-es őrszázadból és 6 bázakerettyei lakos meghalt. Míg 43 fő megsérült, akik közül 10 fő a MAORT dolgozója volt." Forrás: zalamedia.hu


Az egykori szemtanúk anekdótái közűl a "repülő tehén" esete a legismertebb, erről itt olvashattok bővebben.

Köszönjük a rendezést, érdemes erre a túrára máskor is más távra eljönni! A célban kapott információk alapján 116-an vettek részt a túrán és a 20 km-es volt a legnépszerűbb az egy időben zajló országos természetbarát találkozó sok potenciális résztvevőt elvitt ez évben.



Olajos Körút IVV túranap

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése