2020. augusztus 7., péntek

Töröcskei Emléktúra 2020

Rendhagyó volt az ez évi túra. A koronavírus miatt a szokott időben nem lehetett megtartani a kijárási korlátozások miatt így nyár végére maradt. A Kaposvár térségi egyesületek kb. 70 fővel képviseltették magukat , a csapat kb. fele a hagyományos túraútvonalon gyalogolt ki a Jókai-ligettől, míg a többiek, - én is - csak a helyszínen csatlakoztunk a rendezvényhez. 
Balázs Laci az SMTSZ képviseletében vezette a Megemlékezést melyet egyben Közgyűlésnek is kikiáltottak.  

A menetrend a szokásos volt, csendes megemlékezés az eltávozott sporttársakról, beszámoló az elmúlt évről, melyet a 7 egyesület kb. 576 tagja végzett. Méltatásra került az SMTSZ aktív munkája a jelzésfestések terén és a túramozgalmak fenntartása terén is. Elmondta azt is, hogy pályázatokból van pénze a megyei szövetségnek így egyelőre legalább 2022-ig nem kívánják azt megszüntetni, igaz aktív munkára a jövőben kevesebb ideje lesz. 



Az elmúlt évben nagy sikerrel lezárult a 60 éves  Zselic Turistája túramozgalom és a 30 éves évforduló emlékére készült RP-DDK szakaszjelvény ugyan nem volt említve, azért úgy gondolom, hogy érdemes rá emlékezni hiszen sokan örültek/örülnek  neki ezután is. 




A megemlékezések után átadásra kerültek az emlék bögrék melyek új tulajdonosait szokás szerint a végzett munka elismeréseként az egyesületek vezetői  jelölték. Ennek szempontja nyilván változó hiszen a gyerekektől a 70 éven felüliekig változatos volt a jutalmazottak listája. Kiemelendő az életmű díjnak is beillő kitüntetés átadása Kis Gali János  sporttársnak.

János 1967-óta szervezett természetjáró a Zselic SE. tagjaként melynek az elmúlt 30 évben elnökként vezetője is volt. A túramotorosként is ismert kiváló sportember 73 éves korában - idén -  átadta az egyesületet utódjának és egyben az SMTSZ elnökségi tagságáról is lemondott.
Köszönjük János a természetjárásban kifejtett munkádat!

A kitüntetettek között voltak új aktív túravezetők is , további szép túrákat kívánok nekik is.
Az ünnepség után átballagtunk a Vackor Tanyára , megettük szendvicseinket és megittuk az üdítőt majd a sörözés után lassan szétszéledt a társaság.







Remélhetőleg 2021-ben a szokott tavaszi időpontban mindenkivel újra találkozhatunk - jobb körülmények között!
2020.08.07.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése