2020. július 11., szombat

Tókaj

Szemét szedés és szalonna sütés.




A TTSE szokásos tavaszi erdőtakarítása idén a korona vírus miatt elmaradt. Nyár közepén is lehet erdőt takarítani és meg is tette az a 34 sporttárs aki ezúttal a munkából is kivette a részét. 

4 csoportra osztódva elég sok szemetet sikerült bezsákolni de egyértelműen kevesebbet mint pld. 2019-ben. Ennek részben a dúsabb vegetáció is oka lehet vagyis nem vettünk észre mindent de inkább a karantén intézkedéseknek köszönhető, hogy kevesebb szemetet hordtak ki az erdőbe.



Súlyos betegségéből lábadozó korábbi elnökünk is meglátogatott bennünket. Mielőbbi és minél teljesebb gyógyulást kívánunk.


A jól végzett munka jutalma ezúttal is szalonnázás volt, köszönjük.








Elnök asszonyunk,  Kati pedig első alkalommal mutatta be szalonna sütő tudását és úgy tűnik jó kezekbe kerül a fakanál és az egyesület is.   






Munkánk nyomán ismét tisztább lett a Tókaji parkerdő és reméljük így is marad - egy darabig.

Még több fotóért katt a képre:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése