2019. december 28., szombat

Évzáró túra 2019 - Tókaj

Gyülekeztünk ahogy szoktunk, kis csoportokban és összesen 28-an indultunk neki a gyalogtúrának. Megnéztük a Cseri sorompót a vasúti átjárót, a vár fölé magasodó fákat  és a Cseri parkot is ahol most nem is nagyon mertem fotózni. Bezzeg a régi szép időkben a vásárok idején...

A P+ ösvényén kapaszkodtunk fel a tetőre, majd lassan ereszkedni kezdtünk a Tókaji tavak  völgyébe.

No itt volt egy kis sár, de erre készültem is, hoztam botot. Azért az átkelés így sem volt egyszerű, kellett egy kis segítség, köszönöm.


Egyéb izgalom nem merült fel, az egykori Ropolyi-vasút töltésén megérkeztünk a sült szalonnák vidékére. Jártam erre korábban, akkor is éppen ennek volt szezonja. Ha valakit érdekel röviden Tókaj története akkor itt elolvashatja, bár arra nem találni semmi információt, hogy mitől olyan gyakori erre a sült szalonna.  Talán az időjárás sajátossága ez a jelenség így december végén. Itt 2015-ben  még Tiszteletbeli Elnökünk János bácsi is velünk volt! 

Külön öröm volt számomra és talán túratársamnak is, hogy ismét átadhattam egy Somogy megyei kéktúra szakaszjelvényt , gratulálok. 

Az éhes emberek száma egy kicsit magasabb volt mint a túrázóké, persze volt aki más útvonalon érkezett, összesen közel 50 fő volt a résztvevők száma. A szalonna jó volt, most készültem, hoztam bicskát, és meg is ettem legalább kettő szeletet de volt az három is. Finom süti is volt amelyekből a szilvalekváros akármi ízlett leginkább. 
Husi is volt az asztal szélén, de szőrös volt és morgott, azt nem kértem. Aztán  volt valami kis barna kupac is , először tartózkodtam tőle de aztán megtudtam, hogy rosszul azonosítottam be az virág  - és tényleg, nagyon finom volt. 



Én alkoholmentes vagyok - többnyire - a túrákon, most is így sikerült, így aztán az ünneplés ezen szakasza számomra érdektelen volt de köszönöm a kedves kínálásokat. 




A hazautazás egyénileg történt, evés után csináltam pár képet a ház és tó környékén is majd szétszéledtem.


Tetszett az erdő téli kopársága, valahogy ebben is van szépség, és nyugalom, a színek sem hiányoztak, szóval örülök, hogy elmentem erre a bejglilejáró évzáró sétára és ezúton is köszönöm az év során végzett munkát mindazoknak akik saját szabadidejükben azért dolgoztak, hogy nekünk, nektek élményekben gazdag túrákat hozzanak össze, elsősorban Lacinak és Katinak akik a nehézségek ellenére is mindent megtettek.





Minden túratársnak jó egészséget és Boldog, túrákban is gazdag újévet kívánok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése