2018. december 29., szombat

Tókaj - Évzáró túra 2018

Megettük a sült szalonnát tehát ismét vége az évnek - 2018-nak, de állítólag lesz másik: 2019.

Szép idő volt, még a nap is kisütött néha, és gyorsan olvasztotta a jeget. Volt aki "hosszú gyaloglással" érte el a szalonnát és voltunk a kényelmesek. Mivel új szakácsot köszönthettünk a tárcsa mellett így új szabása volt a szalonnának.




Az étvány, a szomjúság és a  kenyér valamint lila hagyma nem változott. Volt bor is, én is vittem, nem tudom mi lett a sorsa de nyilván nem veszett kárba.


Kati kihozta az irodát, Szilvi a kutyáját de bevallom engem a másik Kati által hozott sütemény érintett meg legjobban.

Ezért érdemes turistának lenni!

Kicsit a kéktúrázást is népszerűsítettem de azt csinálni kell úgy az igazi. Az biztos, hogy ragályos és új ismerőseim erősen fertőzésgyanúsak. Majd meglátjuk mennyire.

Köszönöm a Kedves Túratársak egész évi jó társaságát, a munkát amit beletettek a túravezetők, az élményeket és úgy általában mindent. Én ugyan gyakrabban járok külön utakon de ez a kék már csak ilyen. Azért remélem jövőre is több túrán ott tudok lenni.
Aki pedig még nem csinálta meg az összes Zselic Turistája túrát azok lehet, hogy jövőre nem kapnak szalonnát, bár még van 4 hónap. :-)

Ha még több képet szeretnél látni kattints a szalonnára!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése