2019. március 9., szombat

Nikla - Szőkepuszta - Pusztakovácsi

Ha Nikla akkor Berzsenyi Dániel - gondolná az egyszerű turista. Na ez most nem jött be. Már a kiírásban érződött, hogy ez így ennyi idő alatt nem igazán fog menni. Laci a buszról leszállva ezt el is mondta, így legalább senki nem gondolta meg magát.
Berzsenyiről azért alaposan és részletesen megemlékeztünk, mivel engem szoros családi kapcsolat is fűz ehhez a faluhoz így néhány képet mutatok arról amit majd máskor nézhettek meg:





************************************************************
A piros sáv jelzésen gyorsan elhagytuk a falut és szinte nyílegyenesen D-felé haladtunk, láttunk egy erdőírtást, és a lassan érkező tavasz néhány előjelét. Ahol maradt még fa ott szép volt a táj is. A talaj homokos, sár nem volt.



Szőkepuszta előtt egy gázlót kereszteztünk majd gyorsan elértük a Baptista kápolnát. Itt volt egy hosszabb pihenő.




K-felé indultunk és egy jó kis vágtázás után sikerült  2 perccel a busz előtt a megállóba érni, ez szoros volt!





Pusztakovácsiban  a Márffy - kúria mellett is elszaladtunk, a kerítésen azért benéztem, szép az épület.


Aztán jött a busz és Marcaliban pótolhattuk az elvesztett folyadék mennyiséget. Jól is esett.  Tartalmas túra volt, érdemes több időt is rászánni máskor. Nem jártam még erre így köszönöm a lehetőséget és a túrát.


Még több fotó, katt a kis képre:
Nikla - Szőkepuszta - 
Pusztakovácsi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése