2011. augusztus 27., szombat

Zselici 4 fa túra (20)


Az elmúlt évben elmosott bennünket az eső. Most a nagy meleg nehezítette egy kicsit a túrát, de így is sikerült mind a 4 fát érinteni, igaz csak a 20-as verzióban.
A reggeli busznál nem jött senki, aki jelezte, hogy jönne, pedig a korábbihoz is kimentem, és végül a későbbire szálltam fel.
Simonfán a turistaháznál még a 30-as táv tömegrajtját is elértem, későbbre kellene tenni a hivatalos rajt időt vagy egy tól-ig időtartamot meghatározni.
Érdekes a nevezés is hiszen ki kell várni, hogy a hosszabb távok nevezzenek csak azután lehet nevezni.
A szöveges itiner mellé ezúttal színes térképet is kaptunk karton papírra nyomtatva ez mindenképpen jobb mint a korábbi években használt.
A túra ár/érték arányát is itt említeném meg ami jó, hiszen a 20-as táv 500.- Ft (ebből Turista kártyára még 100.-Ft kedvezmény is volt) és minden ponton volt valami ellátás.
Egy 8 fős csapattal indultam el ami a Meteor - TTSE - SZKTE vegyes válogatottjának is tekinthető.
Láttam a rajtnál más SZKTE tagtársat is de nem velünk tartott, igaz nem is jelezte előre, hogy részt vesz a túrán.
Balázs mint a terület legjobb ismerője mutatta az utat számunkra, így gyorsan felértünk a Simonfa feletti tetőre, majd a zöld sávon haladtunk tovább. Sikeresen felmértem a nemrégiben felfestett új Z nyomvonalát is, szép az új szakasz, öreg erdőben, mély vízmosások mentén kanyarogva vezet majdnem egészen Cserénfáig. A jelzések is szépek, jól követhetők.
Az új útvonal már szerepel a turistautak.hu térképén is.
Cserénfán először frissítettem 0,5 l árpaszörp segítségével majd Bandiéknál igazoltattuk a pontot. Vizet, nápolyit kaptunk itt, ami egyben a 10-es táv célja is volt.
Az itt kapott információ alapján Kaposgyarmatig az országúton kellett menni, mivel a régi vasút nyomvonalát, ahol a jelzés menne elkerítették. Sokszor volt már probléma ezzel a szakasszal valószínűleg véglegesen ki kellene hozni a jelzést a két falu között az országútra.
Kaposgyarmaton a szép Székely-kapun áthaladva kellemes helyen volt az ellenőrző pont. A víz mellé nyalóka volt az ellátmány, amit ezúttal zsebre vágtam, majd később elnyalogatom.
Itt kicsit megpihentem, ettem stb. így elszakadtam a kis csapattól, és Gálosfáig egyedül mentem, a faluban szerencsére nyitva volt a kocsma ahol 1 l kellemesen hideg gyümölcslével pótoltam a folyadék készletemet. Már majdnem kiértem a faluból és aggódtam, hogy hol a helyi ellenőrző pont de a buszmegállónál megtaláltam, itt finom almát kaptam a folyadék mellé.
Tovább haladva Bőszénfa felé a tavak környékén rákapcsoltam egy kicsit így újra csatlakozni tudtam a csapathoz és együtt érkeztünk be Bőszénfára a Mese Szálló udvarára ahol a 20 km-es táv célja volt. Útközben néhány új utat és a falu kis tavát is sikerült felmérni így ezek is rákerülhetnek a térképre.
A célban Vukov Péter sporttárstól kaptuk meg a kitűzőt, emléklapot, egy szép nagy csokit és egy szponzori pólót is.
Jó kis túra volt, nekünk csak eddig, a 30-as távon indulók még vissza mentek Simonfára, mi pedig egy kis pihenés, frissítés után haza indultunk.
Ezúton is köszönöm a Kaposvárig tartó fuvart a Szilágyi család férfi tagjainak. Több órát kellett volna a buszra várni, így délután 3-ra már otthon voltam, ekkor járt le a túra szintideje.
A rendezőktől kapott információk alapján közel 120-an neveztek több mint fele a leghosszabb távra, a két rövidebb távon pedig nagyjából feleződött a létszám.
Köszönöm a rendezést, jó túra volt kicsit meleg időben. ( 32 fok)


Zselici 4 fa túra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése