A buszos megközelítés után Mosdósról mentünk fel a piros sáv jelzésen a Vigadó-hegyre, majd a látnivalók megtekintése után arról leereszkedtünk a hatalmas, magányos halomsír felé a piros-zöld közös szakaszára és ezen indultunk Szalacskára. A rövidebb zöld sávon értünk fel a hegytetőre ahonnan a piros kereszten jöttünk vissza Nagyberkibe majd egy kis frissítés után vonattal tudtunk hazautazni. Erdős, cserjés és szántóföldes terep egyaránt előfordult de természeti , kulturális, szakrális, és történelmi emlékekben is gazdag ez a terület, érdemes erre túrákat szervezni.
A kiváló bortermő és borkínáló vidék nem mese, egy pincéhez beköszönve, érdeklődésünkre a gazda rögtön előkereste rejtett tartalékait és nagyon jólesett az a kis pihenés a kápolna mögötti pincénél. A komlói egykori bányász és kedves felesége számára vadidegenek voltunk mégis kedvesen egy jót beszélgettünk velük a saját termésű borok és és párlatok kóstolása közben.
Természetesen a fogyasztásunkat fizettük, tehát senki ne számítson erre ingyenes dínomdánomra, ez nem erről szólt, de a kulturált viselkedéssel arra járó túrázót nem utasítják el, ha megszomjazna. A térségi látnivalókat a geocaching.hu honlapon már jól összegyűjtötték, az alábbi információkat onnan idézem, megadva a geoládák hivatkozását is.
Köszönöm a túralehetőséget.
Mosdós Vigadó-hegy
A község határában talált leletek, ill. feltárt temetkezési helyek arra utalnak, hogy itt kelták laktak az idősszámítás előtti évezred közepén és messze földön híres telepet építettek ki. A Szalacskai őstelep mint fejedelmi székhely dunántúli gócpont volt, pénzverővel, bronzöntödével és kovácsműhellyel. A falu történetét okleveles adatok alapján 1535-től ismerjük. Iskoláját 1730-ban alapították. A múlt század végén a község legnagyobb földbirtokosa, őrgróf Pallavicini Ede épített egy skót lovagvárakat utánzó kastély.
A községtől délre 2 km-es távolságba helyezkedik el a kiváló mikroklímájának köszönhetően a harmonikus, zamatos borokat termő Vigadó hegy. A szép, rendezett pincékben kiváló borok érlelődnek, melyek a túrázni, kirándulni vágyók részére rendelkezésre állnak. A főbb termelt fajták: olaszrizling, királyleányka, zöldvertelini, kékfrankos, zweigelt és a merlot. Minden év tavaszán hozzáértő, vizsgázott borszakértők minősítik a borokat. Májusban itt rendezik nagy kulturális program keretében a hegyi búcsút az 1779-ben épült Szent János kápolnánál. A Vigadó hegy látványosságai a Székely kapu, kopjafák, továbbá a szépen rendbe hozott 3 forrás. Aki szereti a jó borokat, a friss tiszta levegőt és meg akarja ismerni az itteni hegyi gazdák vendégszeretetét, az látogasson ki a Vigadó hegyre, melyet végig beton úton közelíthet meg.
A Vigadó-hegyi kápolna:
A kápolna 1779-ben épült. Alapterülete 7x4 m. Titulusa Nepumuki Szent János, a hajósok védőszentje.
A nép ajkán élő legenda szerint a mai kőkápolna helyén egy fakápolna állt, melyet a hajósok építettek.
Jelenleg két kis harang van a kápolnában. A monda szerint abban az időben a Kapos még hajózható volt, és ezek a hajósok egy nagyobb áradásból megmenekülvén, hálájuk jeléül építették a fakápolnát. A hegyi kápolnát az 1800-as évek elején építették át kőkápolnává. Ez Babics András veszprémi kanonoknak köszönhető, akinek Imre nevű testvére mosdósi kisbirtokos volt. Annyi maradt fenn, hogy Babics András egyszer 406 koronát adott a kápolna építéséhez. A kápolna igen elhanyagolt volt az 1900-as évek elején. Ezért a História Domus szerint 1926-ban renoválták, mivel a tetőzete már beomlással fenyegetett. 1951-ben a mosdósi templom fazsindejét kicserélték a hívek adakozásából piros palára. Az itt megmaradt palából fedték be az igen elhanyagolt hegyi kápolnát 1951-ben. 1976-77-ben lett ismét felújítva.
Napjainkban a hegyi búcsúkor (Nepumuki Szent János napjához legközelebb eső vasárnap) szentmisét tartanak a szépen helyreállított kápolnában. Forrás (GCVIGA)
Nagyberki - Szalacska
Ősi halomsírok, kelta kori település.
Az idevezető út során, ha nyugat felé átnézünk a szomszédos domboldalra, többet is megláthatunk az ott lévő, nagyon régen keletkezett halomsírok közül! A régészek még ma sem tudják pontosan megállapítani róluk, hogy melyiket építették a bronz- vagy rézkori, és melyiket a római kori népek, ugyanis a régebben megépült sírokat a későbbi népcsoportok újra felhasználták a saját temetkezésükhöz. Ezen a környéken a kelták idejében is fontos település állt. A kelták maguk nem építettek halomsírokat, csak felhasználták a régieket, ezért a térképeken szereplő ,,kelta halomsírok'' kifejezés igen megtévesztő. Viszont működött itt kelta kovácsműhely, bronzöntöde és pénzverő is! Ma is lehet még találni errefelé (a Szalacska-hegyen és tágabb környezetében is!) különböző értékes leleteket, bár a legtöbbet elvitték már múzeumokba. Ha továbbmegyünk a piros jelen dél felé, akkor elérjük a piros jelet, azon észak-nyugatra majd északra, Mosdós felé indulva eljuthatunk a halomsírokhoz.
Egy másik, nagyobb halomsír-csoportot láthatunk az erdőben, ha addig megyünk délre a piros jelen, amíg kiérünk a szőlőkertek közül az erdőbe, itt egy sorompó zárja el az utat. Az ezután következő első balra vezető úton elindulva rögtön feltűnik az első halomsír, majd egyre több másik követi. Némelyiken meglátszik, hogy a ,,kincskeresők'' évtizedekkel ezelőtt felásták és kifosztották az egészet...
Szalacska-hegy, földvár
A Szalacska-hegyen egy ősi földvár nyomai látszanak. Ha jobban megfigyeljük, az egész szőlőhegy tulajdonképpen erre települt. Bármerre is megyünk a szőlőskertek, présházak között, ha elérjük a domb peremét, azt vesszük észre, hogy az igen meredek, sőt, néhol többlépcsős sáncokat is megfigyelhetünk. Különösen télen látványos ez, amikor nincsenek zavaró lombok a fákon.
Szalacska védőszentje páduai Szent Antal - az Antal-napi hegyi búcsút, az 1773-ban barokk stílusban épült római katolikus, műemlék jellegű kápolnánál, mely Szalacska legmagasabb pontján áll. Forrás: (GCNBER)
Szalacska és környéke folyamatosan alkalmas helynek bizonyult megtelepedésre a történelem előtti koroktól mai napig. Régészeti leletek alapján a középső bronzkortól (Kr.e. 2300-tól) követhetjük a hely történetét.
A bronz-és vaskor átmeneti időszakában (Kr.e. 800-tól Kr.e. 500-ig) a Hallstatt-kultúrához tartozó törzsek uralták a Dél-Dunántúlt. A vaskorban (Kr.e. 500-tól Kr.u. 50-ig) már névről is ismerünk itt lakó népeket görög krónikákból, akik közül számunkra legnevezetesebbek a pannonok. A vaskor második felében az akkori Európa nagy részét benépesítő kelták uralták a Dél-Dunántúlt.
Az Alföld vidékén birodalomalapító, iráni eredetű sztyeppei népek (szkíták, szarmaták, dákok) ide nem terjesztették ki uralmukat, de a Kr.u. 1. század derekán a dákokkal vívott háborúk kiszorították a keltákat az Alföldről, és meggyengítették a dunántúli kelta boius-tauriscus szövetséget, a dák birodalom is hamarosan szétesett. Hatalmi űr keletkezett, amelyet a római birodalom töltött ki, létrehozva Pannónia provinciát.
Kunhalmok
A kunhalmokról csak egy biztos: semmi közük a kunokhoz. Elsőként a rézkor vége felé jelentek meg. Szerepük szerint többnyire halomsírok, de vannak köztük figyelőhalmok vagy határjelzők is. Magyarország területén tízezer számra fordultak elő, de ma is több ezerre tehető a számuk. Alakjuk a szabályos félgömböt közelítette; magasságuk eredetileg 5...10 méter, átmérőjük 20...30 méter is lehetett; méretük a belé temetett személy rangját jelezheti.
A rézkori és kora bronzkori szabálytalan alaprajzú, lapos, viszonylag alacsony, de széles halmok eredete más. Ezek lakóhalmok (tell), és akkor keletkeztek, ha egy népesség sok-sok száz évig háborítatlanul élt egy helyen. Ekkor a viszonylag rövid élettartamú házak (földviskók) ismételt újjáépítése, a hulladékkal való folytonos feltöltés egyre magasabbra emelte a falu járószintjét. Így aztán minél mélyebbre ásunk, annál régebbi leletek kerülnek elő.
Szalacska környékén több csoport halomsír (kurgán, tumulus) vészelte át jól felismerhető állapotban az évezredeket. Igaz, sok félig szétszántva, kincskeresők kutatógödreitől sebezve, kifosztva.
Eredetük még sok esetben tisztázásra vár, mivel több ide letelepedett népcsoport szokása volt kurgánokat emelni. A régebbi, meglévő halmokat olyan népek is felhasználták temetkezésre, akik sose építettek kurgánokat, így a sírokban talált régészeti emlékek nem biztos, hogy azonosítják az építőket és az építés idejét.
Hazánkban a legkorábbi halomsírok a rézkor végéről és a bronzkorból (Kr.e. 2500-tól a Kr.e. 500-ig) ismertek. A névről nem ismert, egymást követő halomsír-építő népekre jellemző temetési módok is egymást váltották: halottaikat halomsírokba temették, vagy a hamvasztott maradványokat urnában vagy szórva helyezték oda. Eltérő nézeteket olvastam arról, hogy a Kapos-völgyi kelták építettek-e halomsírokat. Ugyanakkor a népek keveredése miatt nem lehetetlen, hogy átvették mások szokásait. A kelták más szállásterületein Nyugat-Európában is találhatók kurgánok, ebből eredeztetik a gael (kelta-ír) carnán = halom szót.
A rómaiak ide települt segédnépei és a korai népvándorlás népei között szintén akadt halomsírépítő. A Szalacska környékén található különböző eredetű halomsírok között remélhetőleg a régészeti kutatás rendet tud rakni. Forrás: (GCCELT)
 |
| Vigadó-hegy - Szalacska |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése