2018. szeptember 30., vasárnap

Deseda körtúra - pontőrködés

13. rendezés volt. Ez nyilván egy szerencse szám hiszen minden szépen és olajozottan történt. Jött 170 ember ebből 35-en elhozták a biciklijüket is és szépen körbe gyalogolták, szaladták, tekerték a tavat. 
A 67-es gyorsforgalmi út építése miatt Magyaregrest levették a turistatérképről így a hosszabb távot ez évben nem lehetett megrendezni, talán majd jövőre, vagy azután.
Olyan szerencsés helyzetben voltam, hogy mind a 170 túrázóval találkozhattam egy rövid időre hiszen mi voltunk a 2.-es ponton. Múlt évben jól bevált ponttársam most nem ért rá így ismét lehetőségem volt a pontőrségbe egy új embert betanítani. 
A nagyon felelősségteljes pecsételői posztot ezúttal Jolika töltötte be. Viszonylag gyorsan betanult és a túra fele táján már arra is rájött, hogy a lenyomat nem maffin hanem egy tál gőzölgő kása.  Végül is mindegy.
Ezúttal nem osztottunk a ponton semmit, múlt évben erre nagyon ráfaragtunk így most Veráék kaptak egy kis plusz munkát. 

Reggel megnéztük a Rajt helyet ahol összesen 3 fok volt, de az legalább +. Szép volt az asztali díszlet is amit a hölgyek csináltak. A Deseda valahol a köd mögött lehetett mert a kacsák arra repültek. 



Számítva a gyors lábú biciklisekre igyekeztünk elfoglalni a munkahelyünket a 67-es út közelében a kis híd utáni esőbeállónál. Fűtés nem volt, igaz még nincs itt az ideje, szerencsére egy idő után kaptunk egy kis napsütést is.

Aztán jöttek a túrázók, ismerősök, ismeretlenek szóval beindult a gépezet.  Mivel nálunk nem sokan álltak meg így fotózni is keveset tudtam de azért néhányat a számomra LEGérdekesebb  résztvevőkről megmutatok. Remélem senki nem sértődik meg, ha kell a képet leszedem csak szóljatok.

Tehát az én LEGjeim:

A LEGgyorsabb azaz elsőnek hozzánk érkező résztvevő:
(Kicsit később volt valami villanás előttünk, mint utólag kiderült akkor húzott el a nem biciklis kategóriában Marci aki futtában pecsételtetett így lehetőség sem volt lefotózni, még megfázott volna)

A LEGújabb biciklivel teljesítő:

A LEGügyesebb kisgyermek:

A LEGjobb nagypapa:

A LEGsegítőkészebb apuka:


A túra LEGjobb reklámarca:

A LEGfázósabb rendező:

A LEGjobb zsíroskenyér:

A LEGjobb süti: (Lehet, hogy volt más is de már elfogyott)


A LEGmagasabb kilátó a Deseda partján:
Szerényen a végére hagytam Darázs Márti egyik szép, ha nem a  LEGszebb felvételét, köszönöm.
Ez egy ilyen kellemes, vidám pontőrködés volt, mint a túra.


11 óra után nem sokkal mindenki áthaladt nálunk így zártuk a pontot és elmentünk zsíros kenyeret enni. Veráéktól elhoztuk a szemetet és maradék göngyöleget, hogy ne nekik kelljen cipelni.
A Kaposfüredről a kilátóhoz vezető út kriminális állapotban van!
Hallod Kaposvár, mintha lett volna valami ígéret!  Azért csak bedöcögtünk, Jolika időközben kiolvadt így még elment kilátni is. 
A Célban még nagy élet volt folyamatosan jöttek a túrázók és átvehették a szép Emléklapot és Kitűzőt. Katica és Laci valamint a segítőik nagyon hatékonyan dolgoztak. 

A konyhás személyzet is tette a dolgát szerintem sokan nem láttak ilyen sok szendvicset és házi süteményt teljesítménytúrán. Volt egy olyan gondolatom, hogy biztos kell ez, és főleg ennyi?  Gondolom elfogyott és szerintem bőven jutott mindenkinek szóval nem csak elégedetten hanem jóllakottan is távoztak a túrázók. (Mi is.)

A 400 Ft-os nevezési díj nagyon méltányos volt! Köszönöm, hogy részt vehettem a rendezésben. 

Még több fotó katt a kis képre:

1 megjegyzés:

  1. Én is köszönöm, hogy belekostolhattam abba milyen a turistákat szolgálni. Jól éreztem magam a hideg ellenére is. A beszámolón is jókat derültem. Jövőre veletek ugyanitt.

    VálaszTörlés