RP-DDK Zalalövő - Csöde - Kerkakutas

Ismét végére értünk egy kistájon átvezető gyaloglásnak, hiszen a Kerka - patak völgyénél már vége van a Göcsejnek és valami új kezdődik. Túránk talán az utolsó, még egy naposba beleférő RP-DDK túra volt.  Hajnalban el autóztunk Lenti be , majd innen busszal mentünk Zalalövőre ahol korábban befejeztük a kéktúrát. Az időjárás előrejelzés szerint akkor jósoltak szép túra időt nekünk ha Kaposvárról esőben indulunk. 1/2 4-kor a városunk felett lassan áthaladó zivatar 'zaja'  ébresztett így aztán volt rá remény, hogy a NY felől érkező hidegfront szép tiszta és kellemes hőmérsékletű túra időt hagy maga után. Így is volt. Az esőkabátokat megsétáltattuk de nem volt rá szükség és az erre felé lehullott csapadék mennyiség sem volt veszélyes a pocsolyákat ki lehetett kerülni.

A Zala hídján még borult, párás időben keltünk át és a Pacsa-hegy felé haladva az enyhén emelkedő utcán lassan felértünk erre a szép szőlőhegyre. Régi és új pincék, romos és palota szerű épületek, elhagyott és gondozott szőlő, szóval minden volt itt ahogy ezt lassan megszokhatjuk Magyarországon.

Az omladozó talpasházak között szép feszület és fából faragott szobor is jelzi a tulajdonosok igényét, meg kell menteni ezt a területet.

A jelzések jól követhetőek voltak és külön tetszett, hogy egyetlen darab hibás jelzőtáblával sem találkoztunk. Zala kimaradt ebből a fejlesztésből és ezzel a bosszúságokból is amit a hozzá nem értés okozott más megyékben.

Erdő szélen illetve öreg tölgy és bükk erdőben vezet a kéktúra és időnként az erdőben kanyargó ösvények nagyon hangulatosak és főleg könnyen járhatók. Egész nap nem találkoztunk bozótos szakasszal így a vegetációval nem kellett megküzdenünk.

Sok szép és színes gombát is láttunk de csak egy-egy fotó erejéig.

A napi táv kb. harmadánál értük el Csöde települést, itt is nagyon sok a lakatlan , de teljesen jó állapotú lakóépület a falu kihalóban van. Talán az idegenforgalom adhat némi reményt de a Sárkány fogadó zárva volt és a falu D-i végén az Erdőgyöngye vendégháznál sem láttam mozgást. 

A falut a Szent Márton zarándokút is érinti, valamikor a közelben volt  a középkori Szent Márton templom és kolostor, szerény maradványai még fellelhetők az erdőben, de nekünk messze volt.

Napi túraszakaszunk egyik igazoló pecsétje is itt van elhelyezve  Pusztaszentpéter  felirattal használtuk is mivel ki tudja a másik megvan e. (meg volt)

A falu szélén van egy kis fedett pihenő itt megálltunk és feltöltődtünk valamint felkészültünk - lélekben - a közeli fűrésztelep rossz hírű komondorának kivédésére.

Fűrésztelepet láttunk, komondort illetve bármi féle kutyát a telepen nem.  Nyilván éppen jóllakottan pihent valahol, a földúton hatalmas tappancs nyomokat viszont láttunk.

Egyszer csak elénk szaladt egy kutyának látszó viszonylag kisméretű vidám élőlény még megijedni sem volt időm a gazdája gyorsan mondta, hogy nem kell félni Ő egy kéktúrázó kutya :-). Mint a rövid beszélgetésből kiderült a sporttárs velünk szemben szintén az RP-DDK-t járta kutyusával és éppen a kerülő út lehetőségét nézegette , hogy ne kerüljön összetűzésbe a két kutya.

Reméljük sikeresen megúszták ők is, nem úgy mint a méh csípést, mint megtudtuk az Oszkár tanyánál vigyázni kell mert egy elvetemült méhész a turistaútra települt.

Az öreg tölgy és bükk erdőben ismét nagyon szép helyen vezet az út és túratársam vette észre a fák között a romos sírköveket.

Ez volt az egykori Pusztaszentpéter település temetője. A feszület ledőlt de a talapzatán még volt egy mécses a sírkövek kidőltek, talán egy állt még, valóban elhanyagolt és látszik, hogy nem sokan járnak ide kegyeleti célból.

Lassan megérkeztünk az egykori település helyére, először egy romos tanya mellett vezet az út majd kis kitérővel érkezünk meg az Oszkár-tanyához.

Itt található a ház előtt a kéktúrás pecsét, ami ugyanolyan rajzú mint amit Csödén használtunk. Azért ezzel is pecsételtünk egyet.

Közben a ház gazdasszonya Fáncsi néni is elő került és jót beszélgettünk.

Mi nem ismertük a tanya elnevezésének történetét így aztán hamarosan olyan tudás birtokába jutottunk amit ezúttal meg is osztanék az olvasóval, főleg mert az interneten is olvasható.

Devecz Oszkár évtizedekig egyedül élt Pusztaszentpéteren, az Őrség és Göcsej határán fekvő kihalt faluban. Két kutyát és néhány kecskét tartott, főleg kecsketejjel táplálkozott. A csillagászat érdekelte, és jegyzeteket készített a kinetikus hőelméletről, és a és a földsugárzás problémáin töprengett. Erről beszélt szívesen, már amikor volt kivel, például a turistákkal vagy a riporterekkel. A Remeteidő készítése közben még nem tudhatták a film készítői, hogy ők faggatják utoljára Pusztaszentpéter egyetlen lakóját, aki a forgatás után két nappal, 79 évesen elhunyt, s vele kihalt egy magyar falu.

 Amikor Devecz Oszkár megszületett 1928-ban, Pusztaszentpéteren még 18-20 család lakott. Az emberek gazdálkodással foglalkoztak, sokan közülük évtizedekig nem hagyták el az elszigetelt települést. Devecz Oszkár a szomszédos Csödén végezte el a hat elemit, hosszabb időre azonban csak akkor tette ki a lábát a falujából, amikor a sorkatonai szolgálatát töltötte.

 - Apámnak 15 hold földje volt, testvérem nem született, így itthon maradtam gazdálkodni - mondja a pusztaszentpéteri remete. - Arra még emlékszem, hogy a hatvanas évek elején a szomszédos falu téesze el akarta venni a földjeinket, de annyira távol voltunk mindentől, hogy végül is nem háborgattak. Mindig az állatokból meg a földből éltem.

 Devecz Oszkár már nem emlékszik arra, hogy mikor maradt egyedül a faluban. Úgy véli, legalább 15 éve elment az utolsó család is Pusztaszentpéterről. A remete tudta, hogy öregkorára egyedül marad, de mint mondja, nem félt a magánytól, és soha nem hiányzott neki a feleség meg a gyerek.

 - Elláttam magam. Az állatok húsát, bőrét meg a megtermelt gabonát sohasem kellett a városi piacra vinnem, a környező falvakban mindent el tudtam adni. Sőt legtöbbször a vevők jöttek el hozzám. Ha megbetegedtem, bármikor elmehettem az orvoshoz. Vittem neki egy kiskecskét, és soron kívül fogadott. De nem nagyon voltam beteg az életemben - mondja Devecz Oszkár.

 Az utóbbi években a pusztaszentpéteri remete számára viszont egyre több gondot okozott a magány. Legyengült. Nem beteg ugyan, de a földeket már nem tudja egyedül megművelni, és az állatok gondozása is túl nagy terhet jelent a számára. A házában nincs se víz, se villany.

 - Néhány évvel ezelőtt megkeresett egy zalalövői házaspár, a Béla meg a Fáncsi, akik segítséget ajánlottak, cserébe pedig azt kérték, hogy hagyjam rájuk a házamat - mondja Devecz Oszkár. - Belementem. Azóta ők gondozzák a földemet, meg az állatokat. Ami fölöslegem van, azt nekik adom, ők meg rendszeresen bevásárolnak nekem a városban.

 Devecz Oszkár lassacskán maradt magára egy kihalt faluban, de sosem érezte magát annak, aminek a sajtóban nevezték, és ahogy egy tábla jelezte a falu határában, merre lakik a remete . Nála volt az idegenforgalmi pecsét, jöttek hozzá turisták. Nem érezte magát elhagyottnak. Neki máshogy telt az élet, másképpen múlt az idő. Úgy élt a romló, pusztuló környezetben, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna ez az elmúlás. Sorsa a magyar faluéval is összefügg.

 (forrás: Pusztaszentpéter, az eltünt falu című kéziratos falutörténet -internet)

Megnéztük a háziak kecskéit, és a veréb riasztó baglyot is.

A ház közelébe telepített kaptárak nem az övék, nincs hozzá közük a sok méh már több túrázónak és a lakóknak is okozott kellemetlenséget nagyon rossz helyre lett telepítve.

A tulajnak szóltak, hogy pont itt van a kéktúra pecsételő helye de állítólag csak annyit reagált, hogy a turisták másfelé is mehetnek.

Útvonalunk egy kis rét után ismét enyhén emelkedett és vegyes fenyő és tölgy erdőbe érkeztünk, majd egészen nagy bükkösök között vezet a túra út.

Ismét egy nagyon szép, hangulatos és igazi nyugalmat árasztó 'feltöltődős' túraszakasz ez.

A szép erdőből kiérve egy általunk csak piros útnak nevezett erdőszéli úton haladtunk tovább. A cserép törmelék tette pirossá az utat nem volt kényelmes a járás rajta mert időnként nagyobb darabok is voltak benne.

A talp masszírozás után elértük a Kerkakutas határában lévő  eléggé elhagyatott de jó magyar szokás szerint feltűnő 'magánterület' jelöléssel ellátott kis tavat.  Nem is zavartuk a területet annyira nem volt szép.

A távolban a fák felett már látszott a túra végét jelző templom tornya. 

Közelebb érve láttuk, hogy nyitva van és a frissen felújított templomban éppen takarítanak, így persze belül is megnéztük a csaknem 200 éves épületet ahol csak a toronyba vezető lépcső utalt az eltelt évszázadokra. 

Kerkakutas fontos egyházas hely. 1778-ban épült temploma még torony nélküli fatemplom volt, Szent István király tiszteletére szentelve. Minden év augusztus 20-án búcsú van a faluban. 1800-ban a hívők összefogásával és áldozatkészégéből új templom építésébe kezdtek, tornya azonban csak harminc év múlva készült el. 1928-ban önálló lelkészséget alakítottak ki a csesztregi és a nagyrákosi filiák egy részéből. 1934-ben átalakították a templom tornyát és 1948-ban lelkészlakást is emeltek.

A kis bolt/kocsma vegyespáros zárva volt viszont jót pihentünk előtte egy kis padon.

A tömegközlekedés erre sem túl gyakori, a pihenésben elfáradva ismét elindultunk és a  Cupi-patak hídján átkelve az országúton kimentünk a bekötő útnál lévő buszmegállóba.

Türelmesen vártunk a menetrend szerinti időpontig néha stoppolással próbálkoztunk, eredménytelenül. Már erősen aggódtunk amikor kb. 10 perc késéssel feltűnt a busz a távolban és ugyanakkor egy idősebb úr önként megállt előttünk, hogy szívesen elvinne minket. Mivel nem Lentibe ment így csak köszönni tudtuk, hogy Ő nem nézett minket "migráncsnak" és a közben megérkező falujáró busszal sikeresen eljutottunk a reggel letett autónkhoz. A buszon nagyon családias hangulatban utaztunk, mindenki ismert mindenkit és a sofőr készségesen vállalt be alkalmi megállókat is főleg az idősebbek segítése miatt. Jól van ez így, hiszen emberi dolog, de legalább megértettük, hogy a falu járó buszoknál a menetrend az egy dolog a busz meg jön amikor tud.

Kényelmes, hangulatos, szép túra volt és 18 km-el ismét kevesebb van vissza, köszönöm a túratársi segítséget , és a fuvart.  

A Kerka-patak völgyének másik oldalán már egy újabb tájegység az Őrség vár ránk, túránkat legközelebb már arra folytatjuk.

---

Még több fotó, katt a kis képre:

RP-DDK Zalalövő

Csöde - Kerkakutas