2015. december 5., szombat

Mikulás túra Szenna 2015


Szervezésből, lelkesedésből, törődésből és Mikulásból is a maximumot tudta adni a mai túra annak a több mint 200 résztvevőnek aki csatlakozott a Meteorosok rendezvényéhez és Sebestyén Gabi túravezetőhöz.
 
Kaposvár egyik új, csuklós, gázüzemű autóbusza teljesen megtelt miközben Kaposdadáig utaztunk. Itt a kéktúra útvonalán indultunk Szenna felé.
A párás, ködös időben bizony szinte elveszett a csapat egyik vége a másikról nézve így elől Gabi, hátul pedig Kati terelgette a tömeget. 
Itt ott kicsit sáros volt az út de könnyedén kerülhető így gyorsan tudtunk haladni.
A Steiner tanya maradványai után nem sokkal letértünk a kék jelzésről mert hírét vettük, hogy Mikulás és segítő krampuszai állítólag a hegyen kalandoznak és sok ajándék van a zsákjukban.
Származási hely: Meteor Mikulás Szenna 2015

 
Meg is találtuk őket, volt nagy éneklés és vidámság. Nem kellett már sokat menni és Szennában a skanzen területén a terülj - terülj asztalkákat is megtaláltuk és persze szomjasak sem maradtunk.
Az előzetesen jelentkezők a szép alkalmi kitűzővel ezúttal ingyenesen nézhették meg a falumúzeum létesítményeit. 
 
 
A szép református templom egyházi kezelésben van de a 300.- Ft.os belépőt hiba lett volna ha sajnálom a megnézéséért, nem is maradt ki ez a belső építészetileg is nagyon híres templom.
 
 
 
 
Minden résztvevő kapott ajándékot a Mikulástól , az én sáros bakancsomba is került egy szép nagy csoki mikulás :-) 
 
 
 
A jó hangulatú rendezvény után ismét lehetőség volt az ingyenes különjárattal vissza utazni Kaposvárra.
 Köszönjük a szervezést és a sok munkát a Meteorosoknak!
 

A szennai Szabadtéri Néprajzi Múzeum:

Somogy megyeszékhelyétől, Kaposvártól 8 km-re található, és az országban egyedülállóan, helyi kezdeményezésre, egy élő faluban létrejött falumúzeum. Célja a Somogyban napjainkig fennmaradt talpas-favázas népi építészet emlékeinek az utókor számára történő megőrzése a szabadtéri néprajzi gyűjteménybe történő áttelepítésével. Az áttelepítés a hitelesség igényével, az eredeti faelemek lehető legnagyobb mértékű megtartásával, a hagyományos anyagok és technika alkalmazásával történt.
Az első lakóépületet 1975-76-ban telepítették át, és 1978-ban nyitották meg. Ma már öt porta áll az egy utcából álló, múltidéző épületsoron. A gyűjteménybe áttelepített lakó- és gazdasági építmények Belső-Somogy falvaiból, a Zselicségből és a Dráva mentéről származnak. Az áttelepített öt lakóház külső megjelenésében az 1848 utáni népi építészet emlékanyagát hordozza. A telkeken elhelyezett gazdasági építmények a ház lakóinak vagyoni állapotára utalnak. Az épületek berendezési tárgyai a hagyományos paraszti kultúra eszközkészletét idézik fel. A lakóházakon, és a hozzájuk tartozó gazdasági épületeken kívül több pince és présház is megtekinthető.
A múzeum területén található Somogy egyik legszebb műemléke, az 1785-ben népi barokk stílusban épült festett, kazettás mennyezetű református templom, mely igazi ékköve a megyének. A templom máig aktív szerepet tölt be a falu életében.
A falumúzeum a történeti falusi épületek sikeres újratelepítéséért 1982-ben megkapta az Európa-Nostra Díjat.
A Szennai Szabadtéri Néprajzi Múzeum egész évben várja látogatóit színvonalas hagyományőrző programjaival: az esztendő jeles napjaihoz kötődő játszóházakkal, nyári táborokkal, kézműves bemutatókkal és táncházakkal
 
Forrás: Skanzen.hu

Még több fotó, katt a kis képre:
Meteor Mikulás Szenna 2015

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése