2015. augusztus 23., vasárnap

Mecseki Zöldtúra (Kisvaszar - Kisbattyán - Komló)

Pontosan egy tucat túrázó csatlakozott hozzám, magamat most nem számoltam bele a létszámba - bár nem vagyok babonás. Úgy tűnik van igény a vasárnapi túrázásra mert van aki akkor ér rá és persze nem szabad elfelejteni, hogy az igazi túravezető nem szervez rá más túrájára, csak aki nem ért hozzá. :-)
Zöldtúránkat ismét Kisvaszaron kezdtük, a helyi pecsételő helyen. Az irodai munka után végigsétáltuk a kis falut , Bambit most nem láttuk. A műemlék templom és előtte a Szent Flórián szobor, az egykori Esterházy kastély zárt kerítései már ismerősek voltak. Lassan elhagytuk a falut és egy erdészeti úton mentünk tovább.
Mellettünk szép erdők ontották a párát, a hajnali zápor miatt minden nagyon vizes volt, és talán ez volt a legnehezebb szakasz a nagy páratartalom miatt számomra. Az út szélén frissen mosott szép fekete szeder várt ránk. Az aszfaltos út makadámra váltott és gyorsan megérkeztünk a Köszvényesi vadászházhoz.
Előtte kényelmes padok, asztalok várják a megfáradt vadászokat de a túrázókat nem mivel mindez a nagyon feltűnően lezárt kerítés másik oldalán található. Eszembe is jutott, hogy a közeli Jó Szerencsét vadászháznál milyen kellemes volt megpihenni. Nyilván itt más a gazda!  Megpihentünk az öreg tölgy árnyékában, fejünk felett a lódarazsak békésen zümmögtek a fán, hogy ez így is maradjon odább költöztünk.
Pihenés után erdei ösvényen leküzdöttük az első emelkedőt és felérve a tetőre nagyon szép kilátás tárult elénk a Mecsek Ny-i része felé. A közelben található az útvonal GCZSAV geoládája melyet a fára mászni is jól tudó Zsombi túratársunk gyorsan begyűjtött az aggódó anyukája feje felett.
 Itt  a hegytetőn néha feltámadt a szél ami nagyon jól esett, a felélénkült csapat aztán gyorsan kiért füves rétre amelynek szélén kis tábla jelzi a letérést a Csonka Ferenc forrás felé.
A szépen foglalt forrás most alig csepergett mellette az árnyékban pihentünk egy kicsit de volt aki a közeli vadkörtefát vette kezelésbe.

Csonka Ferenc (1924-1986) Pécs egyik legnépesebb cserkészcsapatánál kezdte el példaértékű munkásságát. Fölszentelése után a katakomba cserkészet egyik legeredményesebben munkálkodó apostola lett. Rendszeresen cserkésztáborokat szervezett. Sajnos az akkori rendszerben rendszeresen zaklatták, munkájáért elítélték. Püspöke 1973-ban kővágószőlősi plébánosnak nevezte ki. 1986-ban bekövetkezett tragikus halálának oka vitatott. A forrás felszentelése 2006. október 14-én volt Ivasivka Mátyás cserkésztiszt és a cserkészek jelenlétében.
A pihenés után lendületből kereszteztük a Komlóhoz tartozó Kisbattyán településrészt melynek faluképe úgy ahogy van mindenestől védett.
Ezután egy kis kevergés után csak megtaláltuk a teljesen benőtt utat majd egy erdei emelkedő következett  és a tetején összetalálkoztunk a DDP szép piros sáv jelzésével ami itt egy pár száz méteren a zölddel fonódik.
A Kis Kút-orma 341 m-es csúcsának közelében elértük a piros kereszt jelzést. Tőlünk K-re a Völgység-patak melletti országútról már felhallatszott az autók zaja és a mi zöld sávunk itt a Barna-kő sziklánál meredeken ereszkedik alá. Itt letértünk a túramozgalmunk útvonaláról és a piros kereszten haladtunk tovább Komló felé.
Lassan egyre több pince tűnt fel az út mellett, a lejtő most jólesett és gyorsan le is értünk az egykori bányászvárosba. Mivel időnk bőven volt néhányan még megkerestük a városka szép gótikus műemlékét a Hasmányi templom romjait ami a kórház feletti erdőben található.  
Komló középkori templomromja  a kórház melletti hegyoldalon (Hasmány-tető), az erdő fái között bújik, a templomrom a középkori Komlód falu kicsiny kőtemplomának megmaradt romja. A falut a XIII. században (1256) említik először, mint a pécsváradi bencés apátság birtokát „villa Complov” néven. A pápai adójegyzékben, mint Komlód szerepel, és Gergely nevű papja 1333-ban 30 báni dénár tizedet fizetett. Lakosainak száma akkor 100-120 fő lehetett.
 Komló középkori templomromja a XIV. század elején koragótikus stílusban épült, az ún. egyhajós, egyenes szentélyzáródású, középkori templomok közé tartozik. Az egyházi „Canonica Visitatio” 1733-ban már csak romként tesz róla említést. Hajója téglalap alaprajzú, 5,90x8,40 m-es alapterületű. A szentélye a hajónál keskenyebb, szintén téglalap alaprajzú, méretei: 3,70x4,10 m. A hajót és a szentélyt diadalív választotta el egymástól. A szentélyből északi irányban nyílik a 2,80x3,65 m-es belső méretű sekrestye. Ny-i oldalát két támpillér erősítette meg. A templomnak tornya nem volt. Kapuja a templom déli oldalának közepén található, eredeti formájában kosáríves boltozatú volt.
Forrás és még több információ: turautak.com
 

Természetesen az itt található GCKROM geoládát is sikeresen begyűjtöttük. A templomromtól leereszkedve gyorsan a városközpontba értünk ahol a buszmegálló közelében Hajni már feltérképezte mindazokat a lehetőségeket amivel a dehidrálódás elkerülhető és lehetőség volt a túra szabályos befejezésére.
A jéghideg Steffl orvosság volt a túra végén. A 20 km-es táv és szint önbevallás alapján 3 főt 'lefárasztott', ami vissza van hasonló lesz! A buszoknál volt egy kis menetrend keveredés de aztán Mánfán már újra együtt volt a csapat és a tervezett időpontban visszaérkeztünk Kaposvárra.
 
Köszönöm, hogy velem tartottatok! 
 
A korábbi zöldtúrákról itt olvashatsz:
 

Még két túra van hátra a 'zöldtúrákból' melyek a Keleti-Mecsek és egyben a hegység legszebb részein vezetnek majd, érintve a Vár-völgyet és az   Óbányai- völgyet, megnézzük a hegység szép vármaradványait a Máré és Réka várakat a Pusztabányai üveghutákat a sok sok forrást és a híres lépcsős vízesést. Mindkettő körtúra lesz és lehetőség szerint jó lenne telekocsis módszerrel megoldani, én azon leszek.

Még több fotó katt a kis képre:
Mecseki Zöldtúra
(Kisvaszar - Kisbattyán - Komló)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése