2012. szeptember 26., szerda

OKT Bableves csárda - Sámsonháza

Túra táv:18 km  Szint:500 m

Kétnapos cserháti túrám hajnali 4-es ébresztővel indult majd Budapestre vonatoztam, ahol már várt rám túratársam István aki 5-ször teljesítette már az OKT-t és a hatodikból is van már néhány száz kilométere. Pásztóig autóval mentünk itt egy rövid városnézésre is volt időnk, majd autóbusszal jutottunk el a Bableves-csárdához ahol a gyaloglást elkezdtük.
 
Az adminisztrációval itt semmi probléma nincs, gyorsan pecsételtünk majd egy rövid országúti szakasz után megcéloztuk a Tepke csúcsot. Az út emelkedik de nem kellemetlenül meredek, szép és jól járható úton lehet eljutni a kilátóhoz, itt elfogyasztottuk a Csúcs-csokit , kiláttunk a kilátóból, megkerestük a geoládát majd enyhe hullámvasutazásba kezdtünk sorban érintve a Purga, Macska-hegy, Nagy Kő-tető, Köves-bérc csúcsait, majd a Garábi-nyeregbe ereszkedtünk le.
 
Ezután volt még egy húzós emelkedő a Sátoros-hegy oldalában és egyszer csak felbukkant előttünk a leírásokból már ismert templom torony hegye. Alattunk valahol a völgyben volt még Nagybárkány, szemben előttünk Sámsonháza felett Fejérkő-vár falainak maradványai is jól látszottak.
 
A településre leereszkedve kb. egy km-es kitérőt kell tenni az OKT pecsételőhelyig, majd még egy dombháton átkelve gyorsan megérkezünk Sámsonháza szélére. A régi kőbánya előtt néhány száz méterrel érjük el az országutat. Itt egy nagyon szép tanösvény és geológiai bemutató hely van kialakítva, sokáig elnézelődtem, fényképeztem, bejelentkeztem a szállásadómnál és tovább sétáltam a település központja felé.
 
Elhagyva a kék rom jelzést Marika a kedves fiatal hölgy már várt rám, odaadta a kulcsot és útba igazított, hogy hol található a Szlovák Tájház ahol az önkormányzat turistaszállást is kialakított. Ez nem hotel, nem panzió hanem egy tiszta és egy éjszakára bőven kényelmes turistaszállás. Az a lakrész amit megkaptam egy 6 ágyas szobát egy 2 ágyas előteret, kis étkező sarkot és tiszta és jól használható mosdó, wc, tusolót tartalmaz. teltház azaz 8 fő esetén egy kis türelemmel ez elég lehet! Mire lepakoltam elhelyezkedtem Marika meghozta a vacsorámat is ami nagyon finom és bőséges volt, köszönöm. Az étkeztetés nem része a hivatalos szolgáltatásnak de előzetes egyeztetéssel megoldható!
 
A háznál állandó személyzet nincs, váratlanul beesni nem lehet! A helyi kocsma kb. 200 m-re található itt a vacsora utáni sört is be tudtam szerezni, este 8-ig van nyitva. Megfürödve, jóllakottan kiültem a tornácra és jót beszélgettem az estében egy helyi úrral aki az ott parkoló útépítő gépeket őrizte. Ez az egykor közel 1000 fős szlovák falu mára már csak kb. 300 lelket számlál. Többségében ma is szlovákok lakják, de sajnos itt is megkezdődött azon nem szívesen látott lakosok betelepülése amely lassan egész országunkra érvényes. Beszélgetésünk során megismerhettem a falu szebb időket látott múltját, a jelenlegi lakosság kilátástalan helyzetét majd egy nagyon jót aludtam.
 
Álmomat Füles az elölről palotapincsi, hátulról tacskó kiskutya őrizte, nagyon barátságos volt és nagyon segítőkész a vacsora maradékainak eltüntetésében és a mosogatásban. Szép túranap volt igazi cserháti hegyvidéken több 500-as csúcsot érintve. Túratársam Nagybárkányból autóbusszal visszament Pásztóra és saját ágyában tölthette az éjszakát. Köszönöm, hogy csatlakozhattam!
 
Még több fotó:
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése