2012. május 25., péntek

Jelzésfestés (Szilvásszentmárton - Patca - Szenna)

Szilvásszentmárton - Patca - Szenna

Jelzést festeni jó dolog, én szeretem, hiszen ezzel létrehozhatunk valami olyat ami segíti mások túrázását. A teljesen új útvonalakat – melyeken eddig dolgoztam - kicsit a magaménak is érzem és jó arra gondolni, hogy van egy jó pár km “saját” turistautam.



Az elmúlt 30 évben több száz km-t festettem. Úgy hozta az élet, hogy 1989-ben az RP-DDK Mesztegnyő – Somogysimonyi közötti szakaszán elsőként festhettem fel az akkor új túramozgalom kék sáv jelzéseit. Aztán múltak az évek , mindenféle színű és formájú jelzéseket festettem közben de kéket nem, így örömmel fogadtam el Józsi meghívását a kék sáv felújítására.

A nyári RP-DDK vándorlásra a KTTE felújítja a kezelésében lévő kéktúra szakasz jelzéseit is Kardosfa és Kaposmérő között.  Ma négyen a Szilvásszentmárton - Patca - Szenna szakaszon a kék sáv, zöld négyzet és zöld sáv jelzésalapjait festettük át illetve sok helyen újakat is készítettünk. A kb. 10 évvel ezelőtti jelzések még követhetőek voltak de sok helyen megkopott és a növényzet is takarta. 
Néhány napon belül a jelzések megkapják a színüket is és remélhetőleg még sokáig segítik a Zselicben túrázókat.


Szilvásszentmárton-Patca-Szenna

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése