2014. május 31., szombat

Töröcskei Emléktúra 2014

Az Emléktúra Somogy természetjáróinak tulajdonképpen egy kegyeleti, megemlékező és jutalmazó túrája is egyben.
A Lévai József György Emlékúton túráztunk a Töröcskei-tó partján álló turista emlékműhöz, csak akkor még ezt nem tudtuk.

 Itt a megyei vezetés  nevében  Balázs László üdvözölte az egybegyűlteket, kiosztotta az SmTSZ bögréket az egyesületek által felterjesztett aktiváknak, haveroknak, valamint minősítések is kiosztásra kerültek.  
 
 
Az egyesületek nevében a KTTE részéről Szép József sporttárs itt javasolta, hogy a túra útvonalát a nemrégiben elhunyt sporttársukról - Lévai József György-ről nevezzék el.  A jelenlévők ezt támogatták. 

A ceremónia után átsétáltunk a Vackor tanyára ahol szendvics és üdítő várt ránk. Megettük, megittuk, és egyéni tempóban és útvonalakon távoztunk. Köszönjük a rendezést.

Egy rövidke kis emléktúra nagyszerű lehetőség egy bakancs betörés megkezdésére. Jelenleg az állás a lábam és a bakancs között  1:1.

Még több fotó, katt a kis képre:
Töröcskei Emléktúra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése