2011. április 9., szombat

Cinege túra 2011

Kellemes napsütés, élénk szél, jó társaság és egy könnyed koratavaszi séta a virágok és tavak vidékén. 23-an érkeztünk Kaposvárról és a csapat erőnlétéhez mérten minden távon képviseltette magát. A rövid távot 6-an választottuk. A kényelmes, könnyű túra után még volt idő leöbliteni az út porát Paprika Csárdában és a viharos szél által felkorbácsolt Balatont is megnéztük. Az útvonalat ismertük az előző évekből igy aztán a Békás-tó partjára is lementünk ami pedig ezévben nem volt az útvonalban. Legalább megnézhettük a teljesen elszántott korábban jól járható tóparti utat. Töreki előtt a lovardai villanypásztorok egyre több területet zárnak el a túrázók elől, de a piros sáv jól járható, a figyelmeztető táblák kérését illik figyelembe venni.
A Töreki tanösvény általunk érintett része szép erdei út, a tavak madárvilágába is bepillanthattunk. Az öreg gesztenyés változatlanúl áll az út mentén. A Sárga kereszt jelzést elhagyva a nyilt terepen bizony erősen kapaszkodni kellett a sapkákba:-)
Az Endrédi-tó vízben álló érdekes "magasleseivel", a rengeteg virágzó Tavaszi hérics, és a hófehér kökényvirággal szegett út is hangulatos volt. A Célban a Zamárdi iskolában a szokott zsíroskenyér választék, szép Cinegés kitűző és Emléklap járt a teljesítésért. A célban az Észak-Somogy Teljesítménytúrázója és a Mozdulj velünk mozgalom igazolólapját is lepecsételtettem, bár ez utóbbit csak a formalitás kedvéért, mivel a teljesítésére már nincs lehetőségem.

Röviden ennyi volt a 2011-es Cinege 10.

Képek:

Cinege 10

2 megjegyzés:

  1. Nekem a cinege az 1ik kedvenc madaram... ilyen kitűző nekem is kell :) Jövőre megkaphatom akinek nem kell? ( napocska89@gmail.com )

    VálaszTörlés
  2. Szerintem sokkal jobban jársz ha egy könnyű tavaszi séta után (10 km) Te is megkapod.2012-ben is lesz rá lehetőség.

    VálaszTörlés