2020. november 7., szombat

Kaposszerdahely: Mária-forrás

 Egy forrás legendája

A forrást ezen az útvonalon lehet könnyen megközelíteni.

Szerdahelyen az Árpád utca végén jó vizű forrás fakad. Ennek a valamikor téglaboltozatba  foglalt  csobogónak Jó-kúti-forrás a neve. A régi boltozat sajnos már nincs meg, egy kútgyűrű nehezedik rá, pedig régi állapotában  a község egyik érdekessége lehetne.


A pálos rend története egy érdekes legendát őriz, amely egy kolostorhoz közeli forrásról szól. Így az is lehet, hogy a szerdahelyi forrás alapköveit még a szerzetesek rakták a forrás fölé, és innen hordták  fel a vizet garabonciás lakóhelyükhöz.





A legenda szerint egy szerzetes, aki áhítatosságát ennél a forrásnál szokta végezni, körtefából  egy Mária-szobrot faragott,  és azt egy öreg fa odvában helyezte el, mely előtt friss forrás fakadt.  De háborús idők jöttek, és a szerzetes más vidékre  költözött.  Ez időben a környék  rettegett rémének, egy hírhedt rablónak a felesége Isten különös csapásaként két szörnyszülöttnek adott életet.  





A borzalmas  csapás hatása  alatt  a haramia  gondolkodóba esett, és mélységesen megbánta  eddigi  cselekedeteit.  Egyszer mély  álmában  megjelent  neki  Szűz Mária,  aki  arra  biztatta, hogy gonosztettek  helyett  a forrás vizében mossa meg szörnyűséges ivadékait. Amikor ezt megtette, és jó útra tért,  a két fiúgyermek szép emberi külsőt  nyert. A volt rabló a forrás vizében megpillantotta a Szűzanya tükörképét, vagyis az odvas fába rejtett Mária- szobrot, amit csodának vélt. Ekkor a megtért ember kápolnát építtetett, melynek oltárán  helyezték el a talált szobrot.

Ezért is nevezték el a szerdahelyi kolostor kápolnáját Szűz Máriáról…


A legendás szerdahelyi almás pite.



Kaposszerdahely térségében van még felfedezni való, kedvcsinálónak egy kis előzetes:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése