2018. november 16., péntek

AK. Keselyűs - Pörböly

Gemenci kéktúránkat a késő őszi napsütésben folytattuk és gyakorlatilag ezt a tájegységet be is fejeztük. Ezúttal is Keselyűsnél kezdtük a gyaloglást csak most a másik irányba. 
A gáton aszfaltozott út vezet igyekeztem a szélén a füvön menni mivel az kevésbé veszi igénybe a bokát. A terep késő őszi formáját mutatta és kicsit hűvös is volt de ez egy ilyen gáttúránál sokkal jobb mint a nyári napsütés.
Az első érdekesebb látnivaló a Szomfovai erdészház környéke és az itt felállított Emlékhely volt, körbe néztük, fotóztuk és tovább ballagtunk.




Az egykori település emlékét őrző kápolnát a Gemenc Zrt. 2014-ben készíttette Törő György szekszárdi fafaragó tervei alapján, akinek munkái emlékhely falait díszítik.
A kápolna mellett álló tölgyfa lombjai alatt padokat és asztalokat talál a megfáradt vándor.
Szomfova a feljegyzések szerint az egykori Asszonyfalva településről kapta a nevét, mely itt állhatott, és amely a mai Gemenc területén belül valaha létezett. A falu helyén ma már csak a két erdészház áll. A védtöltéshez közelebb álló régi erdészház, mely az egyik legrégebbi épület Gemenc területén, a valamikori falu templomának alapjára, romjaira épült 1830 körül.

Erre a túranapra csak egy pecsételőhely elérése volt a cél és 10 km után  sikerült is  az igazoló pecsétet a Lankóci vízügyi múzeum kerítésénél beszerezni.


Itt jól jönne egy pihenőhely, illetve a pecsét elhelyezése sem praktikus mivel a drótkerítésen elég nehéz a pecsételés.
A régi szivattyúház épületét működő villanypásztor őrzi, vajon kitől, a turistáktól? Az ablakon próbáltam befotózni de nem volt sikeres, így a belső képeket kölcsön vettem, nem saját fotók.
A lankóci szivattyútelep és a kapcsolódó védelmi művek 1916-26 között készülnek el.  A gépházba 2 db nagyméretű centrifugál szivattyú került beépítésre másodpercenként 1,6 és 2,4 m3 szállítási teljesítménnyel, melyek nyomócsövei 900 és 1200 mm-esek. A két nyomócsőből a víz egy 1500 mm átmérőjű közös csőbe került, ami a töltés alatt juttatta vissza a vizet.


A szivattyúk Ganz és Társa-Danubius Gépgyárban készültek. A szivattyúkat 2 és egy 3 hengeres függőleges elhelyezkedésű, Sulzer rendszerű Diesel motor hajtotta közvetlen, merev tengelykapcsolattal 170 percenkénti fordulatszámmal. Sulzer-Diesel motorokhoz 2 db indítólevegő és 1 db befúvólevegő légtartály tartozott. A 80 báros sűrített levegőt kétfokozatú kompresszorok biztosította. A diesel motorok a budapesti Láng Gépgyár Rt-ben készültek.  Az épület, a gépek, berendezések ipartörténeti értékkel bíró emlékek.
Az AK Gemencen átvezető szakasza itt ismét elkerül egy megnézésre érdemes helyet. A közelben található a Rezéti Holt Duna egyik tóvá szélesedett része és egy kedves kis tanösvény ami a Molnárkáról kapta a nevét.  



Itt is van egy madár megfigyelő kilátó torony de most annyira alacsony a vízszint, hogy a tó gyakorlatilag majdnem teljesen kiszáradt.  Az egykor szebb napokat látott tó nevéről és korábbi rendeltetéséről az információs tábla ad felvilágosítást. A Rezéti Dunáról, ami annak idején a főág volt  télen ide hozták be a hajómalmokat ezért lett a neve Malomtelelő.


Gemenci erdei vasút sínpárja ezen a részen már szép fényes és ez jelzi is, hogy használatban van. Az őszi téli menetrend szerint Pörbölyről eddig közlekednek a kisvonatok.
A K+ jelzésre kanyarodtunk és ezen tértünk vissza a kéktúránkra egy szép gomba csokrot is találtunk de meghagytuk másnak. 

Érdekes és nagyon hasznos az a tájékoztató szöveg amihez hasonlót még sehol nem láttam az erdőkben! A túrázókat tájékoztatja a segélyhívás módjáról valamint megadja, hogy melyik irányba lehet tovább indulni segítségért és az milyen távolságra van. A 112-es vészhívó PIN-kód használatát is leírják , szerintem sokan nem is tudnak erről a lehetőségről.





Lassi megállóhelynél egész komoly turistacsalogató telep épült ki, látszik, hogy nagy létszámra készítettek padokat, asztalokat és egy nagy gyerekjátszótér is van itt.
A látnivalók közül a Halászati Múzeum a leglényegesebb.



A Gemenc Zrt. Pörbölyi Ökoturisztikai Központjából félórás erdei vonatozással érhető el az egykori erdészházból kialakított bemutatóhely.
Az állandó kiállításnak helyt adó épület egykor a kerületvezető erdész szolgálati lakása volt, aki egész évben itt lakott a családjával.
Ma itt halászati bemutatóhelyet, ill. pihenőparkot (erdei játszótérrel, nagy esőbeállóval, kiépített tűzrakó hellyel) találunk.
A kiállítás betekintést enged az ártéri és a dunai halászok mindennapjaiba, bemutatja használati tárgyaikat, halfogó szerszámaikat – felelevenítve ünnepeiket is. Megismerhetjük a gemenci vizek halait, a híres bajai halászlé elkészítési módját is.



A Rezéti-Duna nagy kanyarja mellett együtt halad a kéktúra és a kisvasút nyomvonala. 



Információs táblák, pihenő helyek bőven vannak ezen a területen, és lassan elérjük Pörbölyön, az Ökoturisztikai Központot, ahol a kéktúra egy nagy kanyart vesz és a továbbiakban a Vén-Duna mellett haladva éri el a Bajai hidat.  



 Túránkat most Pörbölyön megszakítottuk így még egy rövid kisvonatozásra is volt időnk, majd a MÁV szolgáltatását igénybe véve a kisvasút után a nagyvasúttal érkeztünk haza.   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése