2017. január 7., szombat

Három királyok túra 2017

Kellemes napsütés volt már pénteken is amikor sokan még csak tervezgették, hogy elmenjenek e erre a túrára vagy inkább ne. Kicsit lehűlt az idő és enyhe szellő is fújdogált igy aztán lényeges szempont volt az öltözködés. Logikusan gondolkodva azért lássuk be Kaposfüred mégsem Ojmjakon, arra felé azért kicsit hűvösebb az idő. Azt mondják  -20  °C -nál még vígan grilleznek a kertben, és a  gyerekeknek rendkívüli téli szünetet csak -46  °C -tól rendelnek el. 
   
Közel 400 túrázó gondolta úgy, hogy -12  °C nem is olyan hideg ...., bevallom reggel kicsit bizonytalan voltam, hogy egy vagy két pólót vegyek fel. Végül is a kettő mellett döntöttem, + négy pulóver + két nadrág + 5 zokni +  két sapka + két kabát. Menni még éppen tudtam, de az autó egy kicsit szűk volt.  
A szervezők már a nevezésnél gondoskodtak a melegedési lehetőségről így aztán akik akartak már itt magukhoz vehettek egy kis forraltbort. A 'miautónk' benzinnel megy nem forraltborral így aztán inkább tartózkodtam az élvezetektől.  
A nevezés összege változatlan, már sok éve  egy tábla csoki - mely jótékonysági célokat szolgál, cserébe nem itinert hanem egy szép üvegpoharat kaptunk. Vajon miért?  Rövid köszöntő következett, majd Kaposfüred új plébánosa Péter atya áldásával elindulhatott a csapat.
Az útvonal a szokásos, és miközben az arcom bal oldala lefagyott a - 12 °C -os szélben azon gondolkodtam, hogy kicsit laposodik ez a rendezvény. Az alap a jótékonysági célból  gyűjtött csoki rendben van.
Aztán mindenki kimegy a Kaposfüred határában a Deseda felett lévő pincesorra és nagyrészt forralt bort de sokan más hozott anyagokat kezdenek inni.  Nem igazán tudom, hogy mivel lehetne változatosabbá tenni ezt a rendezvényt de valami jó lenne, hogy ne csak az ivásról szóljon. Esetleg vissza hozni a régi több távos változatokat, szóval túrásabbá tenni a túrát.  Persze ez a magán véleményem!
Azért a tea is rendesen fogyott én is kis bádog bögrémbe kértem, jól esett melegedni az oldalán. Éppen egy keményre fagyott hagymás - zsíroskenyeret próbáltam nyelhető állapotba hozni amikor valamelyik helyi TV meglepetésszerűen az orrom alá dugta a mikrofonját a képembe meg a kamerát. Nyilván nem látták hogy tele van a szám és szólni sem tudtam, majd rövid fulladási gyakorlat után azért megszólaltam. Remélem nem tartják majd publikusnak ezt az anyagot, ha mégis akkor ezt érdemes hozzá tudni .... Hát ez jött össze nekik :-)
Ez évben kilenc Kaposfüredi gazda döntött úgy, hogy kinyitja a pincéjét és megkínálta a 'vándorokat'. Nem ismerem Őket de köszönöm. Öt pincét kerestem fel, mindenhol barátsággal és vidámsággal vártak bennünket, ja és forraltborral és teával is. Még egy média beszámolt a rendezvényről, ebben is lehetnek ismerősök.
A szép tiszta időt kihasználva még elmentem a kilátóig. Nem nagyon tolakodtak az emberek a lépcsőn, a fagyos szélben én is csak néhány képet csináltam a befagyott Desedáról - messziről majd igyekeztem a szélvédettebb helyre.
Dél körül már többen hazafelé igyekeztek, én is.  Ezúttal a jobb oldalamat fagyasztottam le csak az vigasztalt, hogy közben a bal kiengedett és melegedett is, - 8  °C -ig.

Köszönöm a lehetőséget.

Még több fotó, katt kis képre:
Három királyok túra 2017


4 megjegyzés:

  1. Még ez is, 4.25-töl. Én csak ezeket lesem, nagyon hideg volt. Már tegnap nem esett jól, vigyázok magamra.
    http://www.mediaklikk.hu/video/ma-delelott-2017-01-07-i-adas-2/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Panni, ez a leggyengébb anyag :-) hiába az M1 ennyit tud. Ja és az a 8 km oda vissza is csak egy kis jóindulattal max. 6. Régebben valóban volt hosszabb táv is.

      Törlés
  2. Szia,kösz a tudósítást,sajnos nem tudtam menni,mi meg a disznóhoz fagytunk oda,de jó volt látni a képeket!!Jutka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Péter képviselte a régi csoportunkat - igaz kissé megkésve.

      Törlés