Olajos körút 1. Bázakerettye körtúra.

A természetjáró túramozgalmaknak általában két nehéz szakasza biztosan van. Az első és az utolsó túra. A probléma persze lényegesen eltérő hiszen a sok lehetőségből választani a saját lehetőségek és túratársak igényeinek figyelembevételével  nem egyszerű. Nem is lehet sosem tökéletes döntést hozni de valamerre el kell indulni. Az utolsó túrával alapvetően egy nagy gond van, nagyon lassan  akar eljönni az utolsó túranap, az utolsó pecsét és a túramozgalom feldolgozása, az igazolások leadása.

Természetesen én is sokszor végigmentem ezeken folyamatokon  és 2016-ra a rövidtávú túramozgalmakból a Zala megyei Olajos körút nevűt választottam. 

Alapvetően az útvonalkövető túramozgalmakat szeretem, ez is az.

A túra igazolófüzetén ez  olvasható:       Csak az szereti hazáját, aki ismeri is! 

Ez így igaz. Már elég hosszú ideje nézegetem ezt az útvonalat és egy kicsit bele is kóstoltam, mivel teljesítménytúrákat is rendeznek rajta.  

A túramozgalom kiírója :  Olajipari Természetbarát Egyesület Nagykanizsa.

A teljes útvonal kb. 90 km hosszú, az idők folyamán kisebb nagyobb változások voltak. 5-6 túrát biztos össze hozok ezen a szép dimbes dombos tájon, hiszen alapvetően a megismerés a célom.

Ma, ezen a szép napsütéses tavaszi napon elkezdtük. Tömeg közlekedtünk, ami nem volt kimondottan rövid és autóbusszal érkeztünk meg Bázakerettyére a Zalai olajmezők egyik központjába.

Bázakerettye:

Az egységes Bázakerettye község csak 1937 óta létezik, előtte két önálló faluból, Bázából és Kerettyéből állt. Báza – jelentése bodza (szláv) – első említése 1352-ből való, Kerettye – jelentése vakond (szintén szláv) – pedig 1353 óta szerepel az iratokban.

A 16. században a térség a Kerecseny család birtokába tartozik. A török időkben valószínűleg gyéren lakottá vált a település, majd a 18. század elején válik ismételten lakottá a két falu. A különböző adókedvezmények által idecsalogatott jobbágyok száma 1778-ra 60, illetve 91 fő volt. Ekkor a térség központja a mai Bánokszentgyörgy volt. A 19. század eseménymentesen telt el itt, a terület egy rendkívül visszamaradott körzetté vált.

1923-ban azonban hirtelen szerencse köszöntött a két falura, mivel Kerettye határában, Budafapusztánál az Angol–Perzsa Olajtársaság próbafúrása során kőolajat kerestek a földben, ám ekkor még nem találtak. A Budafa–2-es kút fúrásakor 1937. február 9-én azonban az Eurogasco cég sikerrel járt így megtalálva Magyarország első kőolajmezejét, amely egyben metángáz forrásként is szolgált. 1938-ig összesen 3 kutat fúrtak az újonnan egyesített településen leginkább Báza és Kerettye között.

A második világháború alatt a kutakat hadiüzemnek nyilvánították, az ott dolgozókat nem vitték frontra, így Bázakerettye lakossága nem szenvedett nagy kárt a háború során eltekintve pár légicsapástól és a németek kitelepítési akcióitól.

Az olajmező azonban természetes kimerülése folytán hamar vesztett korai nagy teljesítményéből, ezért azt gyorsan államosították, vezetőit perbe fogták. Később mélyebb rétegekben újabb kőolajat találtak, ami az 1960–70-es években a térség vezető településévé tette a községet, ahol esetenként 1700-an is dolgoztak. Mára az olajmezők nagyrészt kimerültek, így már mindössze 100 ember dolgozik az ehhez kapcsolódó létesítményekben.

 

Túránkat a Papp Simon Emlékparkban kezdtük. Az olajkutatás  legnevesebb személyiségére szép mell szobor, és természetesen információs táblák, és pár méterre egy olajkút is emlékeztet. 

A himbás olajszivattyú  a nagy mélységben lévő,  a kitermelés során csökkenő nyomású kőolaj felszínre pumpálását teszi lehetővé.  Itt található a túramozgalom első igazoló kódja is mely egy fa oldalára van felfestve a strand bejárat előtt. A kód 3 x 3 -as mezőben elhelyezett 3 db piros pötty. Ezt kell a füzetbe átrajzolni, és dátumozni.

A túramozgalom jelzése piros sáv jelzés.  A festés pár éves lehet, de odafigyeléssel ezen a szakaszon követhető volt. Mindenképpen meg kell említeni, hogy több olyan jelzéshordozó fát is láttunk amit kivágtak, de a jelzés fölött, tehát a törzs alsó része a helyén maradt, és mégsem ment csődbe az erdészet! Talán lehetne tőlük tanulni a megyénk "fanyűvőinek" is. 

Több olajkutat is megnéztünk, álló és üzemelő helyzetben egyaránt, érdekesek. A terep nagyrészt erdős, dimbes dombos, vagyis tipikus, Göcsej.

Rövid erdei túra után érkeztünk meg Báza település részre  az egykor önálló falu, kedves, rendezett, tiszta, több keresztje és szép kis temploma is van. Gyorsan áthaladtunk rajta és egyre emelkedő úton egy régi pincesorra érkeztünk.

Az egykori tömésházak nagy része már összedőlt, érdekesek voltak a fa gerendás csapolt talpas házak is. A sarok csomópontok kifaragása és illesztésük jó állapota jelezte, hogy a mesteremberek azért régen (is) értették a dolgukat.

A pincesor gerincútján érkeztünk meg a Széll-kilátóhoz a kilátás nagyon szép minden irányban - mesélték akik felmentek, -  nekem lentről is tetszett. Itt tartottuk meg az ebéd szünetet és az előrehozott sörözést is. 

Egy pihenőhely paddal, asztallal igazán elférne itt. Tovább haladva pár száz métert láttunk egy szép fedett pihenőt de lehetséges, hogy az magánterületen van.

Szép, öreg erdőben kezdtünk leereszkedni a Báza-Réti patak völgyébe, ahol egy kissé hiányos hídon átkeltünk a patakon majd  az Alsó-Válicka patak mentén a kisvasutat követve lassan kiértünk az országútra.  

Ismét rövid pihenőt tartottunk, ez a településrész a Bányásztelep nevet viseli. A házak közül kiérve a piros sávunk ismét emelkedni kezdett majd egy működő elektromos kerítéshez érkeztünk.

Az utat több sorban keresztezi a villanypásztor de könnyen kiakasztható kaput alakítottak itt ki így könnyen tovább tudtunk menni, és természetesen magunk mögött zártuk is a kaput. A vadkerítéssel védett csemetés másik oldalán a kijutás szintén hasonló módon biztonságos. Köszönet érte az erdészetnek és természetesen mindenkinek vissza kell zárni a kaput maga mögött. 

Piros sávunk egy rövid szakaszon fonódott az RP-DDK kék sávjával majd elhagyva azt gyorsan megérkeztünk az Olajbányászok Emlékhelyére ahol a második kódunk található.

Ez is rendben megvolt.  Egy tábla jelzi itt , hogy 350 m a Török-kúti forrás, el is indultunk megnézni, de nem találtuk, ha már tábla van akkor ezt a rövid szakaszt érdemes lenne rendesen jelezni!

Az erre a napra rendelt piros túrázásunk itt véget is ért, a kék kereszt jelzésen sétáltunk vissza Bázakerettyére ahol kényelmesen berendezkedtünk a B-24-es söröző teraszán a buszunk kivárására. 

Természetesen a hely szellemét is megidéztük a háborús képek megnézésével és a helyi tájjellegű sör kóstolásával,  18 km volt a lábainkban, a hajnali indulás ezt még tetézte is.  Minden korty jólesett, mint máskor is, a túrák végén.

Természetesen érdekelt a B-24-es történet is, erről is érdekes információk olvashatók:
" 1944. július 30-án érte az első és egyben utolsó nagy légicsapás a zalai olajmezőket. Ekkor az amerikai légierő 100-120 db B-24 Liberator típusú repülővel 10: 27-10: 55-ig négy hullámban 20-25-ös csoportokban támadást intézett 4400 méter magasságból Bázakerettye ellen.
A bombázók kb. 700 db 225-250-500 kg közötti rombolóbombát dobtak le. A támadásban megsérült a villanyhálózat és a telefonvonal, s találat érte a kisvasút pályáját, ill. 14 helyen az úthálózatot a MAORT érdekeltségeivel együtt. A bombázás következtében 2 MAORT alkalmazott, 3 alkalmazott családtagja, 3 katona a 3/2-es őrszázadból és 6 bázakerettyei lakos meghalt. Míg 43 fő megsérült, akik közül 10 fő a MAORT dolgozója volt."

 

Akit pedig érdekel a Bázakerettyei repülő tehén esete kattintson ide!

 

A kéktúra pecsétet - itt csak másodlagos volt, - azért díszítésként belenyomtam a füzetembe. 

Köszönöm, hogy velem tartottatok.

---

Még több fotó, katt a kis képre:

Olajos körút 1.