2006. április 17., hétfő

Húsvéti Locsoló túra

A Kaposvári TTSE. hagyományos húsvéti locsoló túráját ezévben Bakonyi János elnök vezette, a Plaza előtt gyülekező népes csoport  a sárga sáv jelzésen gyalogolt ki a városból , később pedig a becsatlakozó piros sáv jelzésen /DDP/ folytattuk az utat . A Töröcskei erdőben fiatal bükkösök és öreg tölgyfák alatt a "források völgyében " kanyargott a túraút.
Szomorú volt látni a romos Eszperantó és Cserkész (korábban Vándor ) forrásokat  melyek kiépítéséért annak idején sokat tettek a természetbarátok, sajnos úgytűnik , hogy tisztításukra karbantartásukra napjainkban egyik egyesület sem vállalkozik.
A Kaposvár - Töröcske közötti országutat elérve egy rövid szakaszon az aszfalton haladtunk, itt néhány későn jövő turatárs csatlakozott hozzánk, követve a piros sáv jelzést leereszkedtünk a Gyertyános völgybe  , a Négytestvér forrás szépen rendben van és mindegyik "testvér" működik is, a korábban itt lévő tábla  a források építéséről és névadóiról sajnos már nem látható.  Gyorsan elértük a jelenleg már SEFAG  tulajdonban és kezelésben lévő egykori Gyöngyvirág kulcsosházat mely sok évig szolgálta a természetjárókat. Az ajtón még látható volt a 20 évvel korábban a DDK-t bejáró Rockenbauer Pál és TV-s csapata által otthagyott matrica ! A feltehetően SEFAG vendégházzá átalakuló épület előtt a pihenő helyen vette kezdetét a hívatalos locsoló ceremónia . A fiúk elmondták az ilyenkor kötelező amúgy egyre változatosabb versikéket és jó megillatosították a hölgyeket., Sajnos  a ház melletti Kőér  forrás szintén romos pusztuló állapotban van igy forrásvízzel nem tudtunk locsolni.
A Hódos tó partján ezen a szép kiránduló helyen  a középkorba egy kis "motte" típusú vár állot sajnos a helyszínen erre semmi nem emlékezteti az arra járó túristákat.
A hívatalos program után elszakadtunk a csapattól mivel volt még egy kis feladatom , meg kellett keresni a GCteso jelzésű geoládát a források feletti domboldalon . Ezúttal sikerrel jártam , a láda meglett a loggolás után a lányok is jól szórakoztak mivel a meredek domboldalon csak négykézláb tudtam  közlekedni  igaz ebben a helyben korábban elfogyasztott tájjellegű "locsoló italok" is szerepet játszottak.

Túraútvonalunk egy kis visszatekintésre is lehetőséget  ad, milyen természetjáró létesítmények voltak Somogyban és mi maradt ezekből napjainkra , a multidézésre a  Kaposvár Túristája  mozgalom régi  Emléklapjait használtam.

ESZPERANTÓ FORRÁS

1983-ban  építették ki a Somogy megyei természetbarátok.



CSERKÉSZ (VÁNDOR) FORRÁS

A Töröcskei erdőben a Körtönyei-bükk utca folytatásában D-i irányba húzódó völgyben található. A kaposvári természetbarátok a Kaposvári Városszépítő Egyesület anyagi támogatásával 1982-ben építették ki és emlékhellyé nyilvánították a Társadalmi Erdei Szolgálat megalakulásának 20. évfordulója tiszteletére. A Kaposváron megtartott XVII. Országos TESZ találkozó keretében 1982. május 29-én avatták fel.
Tervezte: Lévai József, Tollrajz:Merendi József


NÉGYTESTVÉR FORRÁS

A Kislaki erdőben csörgedező Kőér mellett jóvizű forrást talál a kiránduló. Építése 1969-1971-ig tartott, - és mivel ez volt a megye első természetjáró létesítménye -1973-ban , a magyar turisztika centenáriumi évének tiszteletére Turista Emlékhellyé nyilvánították. A forrás vadregényes környezete adott gyerekkori élményt és alkotói ihletet a város neves íróinak és művészeinek. Gyergyai Albert, Fekete István és Takáts Gyula feledhetetlen sorokban emlékeznek meg e tájról. Elérhető a piros jelzésű turistauton. A kaposvári vasutállomástól három kilóméter.
Tervezte: Lévai József, Tollrajz:Merendi József



KŐÉR FORRÁS

A turistatelep építésének tizedik évében , 1978 májusában avatták fel ezt a forrást a kaposvári természetbarátok. A forrás nevét az erdőn átfolyó kis Kőértől kapta, melynek neve az idők során feledésbe merült. A régi név visszaadása a régi szép helynevek visszamentésének szép példája.
Tervezte: Lévai József, Tollrajz:Merendi József


FORRÁS PIHENŐHÁZ   már nem látható

A gyertyánosvölgyi kis tó szigetén áll a Társadalmi Erdei Szolgálat őrháza a "Forrás pihenő". A ház mellett obeliszk szerű kémény áll, szalonnasütővel. A szigeten kellemes hangulatú kis parkot rendeztek be a kaposvári természetbarátok, védett növényekkel. A Szolgálat célja a természeti értékek védelme és a kirándulóknak való segítségnyujtás. (a létesítményt vandál kezek tönkretették, már csak az egykori jellegzetes kémény maradványa látható)
Tervezte: Bognár Ferenc, Tollrajz:Merendi József

SPARTAKUS KULCSOSHÁZ   már nem látható

A Kaposvári Szpartakusz SE Természetjáró szakosztálya 1967-ben alakult meg. A szakosztály tagjai igen tevékeny munkával lendítő erejévé váltak a kaposvári turista mozgalomnak . Kezdeményezték a gyertyánosvölgyi turistatelep építését és részt vállaltak valamennyi létesítmény építésében. A szakosztály fennállásának tizedik évfordulóján már saját turistaházat avattak fel, melyet társadalmi munkával építettek a szakosztály tagjai. A ház kulcsosház jelleggel működik tizenhét férőhellyel. A Szpartakusz turisták igazi otthona.
Tervezte: Soltra Aladár, Tollrajz:Merendi József

ZSELICI HARANGLÁB  már nem látható

A gyertyánosvölgyi turistaközpontban állították fel az 1835-ben Pécsen készített harangot a kaposvári természetbarátok. A harang eredetileg a Baranya-Somogy határán fekvő Nagytótváros puszta tűzjelző harangja volt. A nyolcszázas években a Zselicnek ezen a helyén üveghuták működtek, itt dolgoztak a tótvárosi hamuzsír készítő munkások is. A település teljesen elnéptelenedett. A harang és szépen faragott oszlopa a természetbarátok műemlékmentő munkáját és a turista összefogást jelképezi. Az oszlopot 1975-ben avatták fel.
Készítette: Kling József szobrászművész, Tollrajz:Merendi József


GYERTYÁNOSVÖLGYI TURISTAHÁZ

A Kislaki erdő egyik szép völgyében áll a kaposvári természetbarátok alkotása a megye első turistaháza. 1970-ben kezdték építeni, de mivel 71-telén leégett csak 1973-ban a magyar természetjáró mozgalom és Kaposvár város centenáriumi évében sikerült ujjáépíteni. A körülötte elterülő idillikus táj, a szép völgyek, patakok, a táborhely, a kis erdei tó felejthetetlen élményeket ad az ide kiránduló turistának. Elérhető a kék kereszt és a piros sáv turistautakon. A kaposvári vasutállomástól déli irányba három kilóméter.
Jelenlegi neve:Gyöngyvirág kulcsosház.
Tervezte: Merendi József, Tollrajz:Merendi József



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése