Várnézőben a Balaton felvidéken

A Csobánc teljesítménytúra végigjárása után még bőségesen maradt időnk a környék egyéb nevezetességeire is. Kedvenceim a várak, várromok , igy nem volt kérdéses, legalábbis a számomra , hogy ilyen irányba fogom terelgetni kis csapatunkat. Igy aztán Csobánc várán kívűl sikeresen bevettük Tapolca, Keszthely és végűl az egykori nagy római birodalomhoz tartozó Valcum Castrum  erődjét is.

Az itt közreadott leirások eredetije a  Magyar Várak  honlapján olvasható, ahol további érdekes információkat találhattok.

 

CSOBÁNC 

A községtõl keletre emelkedõ 376 m magas bazalthegy nyugati végében állnak a szabálytalan alaprajzú, belsõtornyos, kisméretû vár maradványai.

Nagyjából kör alaprajzú várfalak falgyûrûje mintegy 35 m átmérõjû, belsõ oldalához 5-6 m belsõméretû helyiségsort építettek. A vár legrégibb része, a XIII. században épült, az északi sarkon álló 14x14 m külsõ méretû, 3 m falvastagságú, többemeletes öregtorony. Keletkezésének idején, mint lakótornyot, a fennsík déli végén mély árok és ezen belül magas sánc zárta le, melynek tetején feltehetõen palánk húzódott. A toronyhoz csatlakozó körítõfal a XIV. században épült, ehhez késõbb lakó és egyéb helyiségek csatlakoztak, melyeket támpillérekkel is megerõsítettek. A vár bejárata a nyugati sarkon volt, amit elfalazott állapotban a feltáráskor megtaláltak.

Leányfalusi Ágoston somlói várnagy 1491 elsõ felében építkezett itt, ,,a vár körül igen hasznos épületeket emelt". Feltehetõen õ építette meg a külsõ falakat, a sáncokat, az új délnyugati kaputornyot az elõtte levõ farkasveremmel, a vár udvarán a ciszternát és a fennsíkot megszaggató árkokat, gödröket, amelyek az ellenség ostromgépeinek használatát akadályozták.

Giulio Turco rajza szerint a vár nagyjából négyzetes alakú, melynek északi sarkában állt a hatalmas támpillérekkel erõsített öregtorony. A délnyugati oldalon volt a belsõ kaputorony, elõtte kis kapuudvar, mindkettõ elõtt egy-egy farkasverem a felvonóhíddal. A várudvar három oldalát épületek szegélyezték, ezek közül az L alaprajzú keleti szárny emeletére szabad lépcsõ vezetett az udvarról.

Az egész várat övezõ palánk északról és keletrõl a sánc tetején, délen pedig a külsõ fal alatt húzódott, míg nyugatról kapuszorost alkotott, amit hosszan kinyúló kõfal védett. Turco rajza is feltüntette azokat a gödröket, melyek az ostromgépek használatát akadályozták.

A romos vár maradványainak biztosítására 1953-ban kisebb konzerválást végeztek, melynek során a várudvar feltárásakor a ciszternát is megtalálták.

A honfoglaláskor e vidéket a Lád vagy Vérbulcsú vezérek szállták meg, csak a X. század második felében jutott a fejedelmi nemzetség birtokába. Csobánc hegyét egy 1220-ben kelt oklevél említi elõször, amikor az Atyusz nembeli Sal comes ajándékozta el. Maga a hegy a Keszi királyi udvarnokoké volt, akik azért pereskedtek, mert a diszeli nemesek szõlõt telepítettek, és a hegyen egy kõházat is emeltek. Az 1225-ben történt megegyezés szerint a hegy ugyan a keszieké maradt, de a szõlõt és az épületet a diszeliek használhatták továbbra is. Várat nem említ az oklevél, de feltehetõen a kõház a vár õse lehetett.

A vár 1272-ben szerepel elõször okleveleinkben, de birokosát nem ismerjük. 1300-tól a Rátót nemzetségbõl származó Gyulaffy Demeteré lett, kinek itteni várnagya bizonyos Csaba. E család közel 400 éven keresztül birtokolta Csobánc várát és uradalmát. Ezután 200 évig alig van hírünk a vár sorsáról.

Rátóti Gyulaffy László 1490 körül meghalt. A várban özvegye gersei Pethõ Margit s fia János maradt. Az 1491. július 22-e körüli oklevél szerint Margit asszony Csobánc várát fiának Gersei Pethõ Jánosnak adta át, Kinizsi Pál temesi gróf beleegyezésével. A török terjeszkedésével Csobánc 1543 után került a végvárak sorába. A török eredménytelen ostroma után Gyulaffy László királyi õrséget kért a vár védelmére, amely ezután a gyõri fõkapitánysághoz tartozott. Az 1568-as drinápolyi békekötés miatt csalódott magyar urak egy része az egri hõs Dobó István vezetésével elhatározta, hogy Erdélyhez csatlakozik. A szervezkedés egyik tagja Gyulaffy László volt. Amikor az összeesküvést felfedezték, 1568-ban Gyulaffy családjával Erdélybe menekült, míg Dobót börtönbe zárták. Ennek ellenére Csobánc továbbra is a Gyulaffyak birtoka maradt és a király 1574-ben Gyulaffy János fiait erõsítette meg javadalmaikban, miután kegyelmet is kaptak az Erdélyben élõ Lászlóval és annak fiaival együtt.

A Haditanács 1601-ben a vár megerõsítését rendelte el. Az õrség létszáma 1625-ben 2 huszár és 21 gyalogos, 1632-ben 20 lovas, 25 gyalogos és 1 tüzér.

A Gyulaffyaktól 1669-ben a várat Esterházy Pál vette meg, aki az épületeket rendbe hozatta, a falakat kijavítatta. Az 1690-es években itt katonáskodott Béri Balogh Ádám, II. Rákóczi Ferenc híres brigadérosa.

I. Lipót király 1702-ben a vár lerombolását rendelte el, de II. Rákóczi Ferenc szabadságharca ezt megakadályozta. A Dunántúlt Bottyán generális kurucai foglalták el. Csobánc más várakkal együtt az utánpótlás központjai lett.

Rabutin császári tábornok 1707 tavaszán Kreutz tábornokot bízta meg Csobánc elfoglalásával. A tábornok mintegy 1500 katonával kezdte meg az ostromot. A várat Domokos Ferenc kapitány távollétében Szász Márton hadnagy és tiszttartója Dóczy Péter 30 hajdúval környékbeli nemessel sikeresen védte meg a túlerõtõl. Az ostrom során elesett maga Kreutz tábornok, 25 császári tiszt és 350 katona.

Az ostrom után a kurucok a megrongált várat kijavították de egy 1708.évi jelentés szerint a vár romos állapotban volt. A következõ évben a kurucok a várból kivonultak, melyet ezután a császáriak teljesen leromboltak.

TAPOLCA

A Tapolcai-medence közepén, bazalthegyekkel körülvéve fekszik a város. Elsõ lakói szlávok lehettek, õk adhatták a városnak a Tapolca nevet. Okleveleinkben elõször 1272-ben említik 

,,Topulcha" alakban, amikor már egyháza és vásárvámja volt. Templomát 1290-ben Boldogságos Szûz tiszteletére szentelték. Ez idõben a város kegyura Tapolcai Lõrinc volt. 1327-ben ,,Turulthapolca" néven említették, Pál nevû papja is szerepelt. 1333-Ban esperesi székhely. Nagy Lajos király 1378-ban az általa alapított leveldi karthausi rendnek adományozta a helységet.

Az itteni erõsség Szécsi Dénes esztergomi érseknek 1448. május 20-án kelt és jegyzõkönyvileg hitelesített oklevelében szerepel, amely szerint Silvester városlõdi prior, Gersei Petõ és László által Tapolca mezõváros elpusztítása és ott a Mária egyházból épült erõsség lerombolása miatt kibékültek.

Arról, hogy ki és mikor alakította át a templomot erõsséggé, nincsenek adataink.

Hegyesd vára után 1560-ban Tapolcát is elfoglalta a török, ahol huszárvárat, illetve palánkvárat épített. Ez feltehetõen a hódoltság végén pusztulhatott el.

KESZTHELY

Giulio Turco felvételi rajza alapján a vár központja a gótikus ferences rendi templom a hozzá északról csatlakozó kolostorral. E köré építették meg a vizesárok, erõsítették meg palánkkal és a kolostor északnyugati sarkán toronnyal, melyet ,, Fehér-bástya" néven említenek. A várnak két bejárata volt, egy lovaskapu az egykori kolostor bejárata elõtt és egy gyalogkapu a palánk déli oldalán. Mindkettõhöz fahíd vezetett a vizesárkon keresztül., amelynek a kapu elõtti része felvonóhíddal volt ellátva. A rajz szerint a templom nyugati fõbejáratát befalazták, de elõtte egy kis védõépítmény állott, amely korábbi eredetû. A templom déli oldalán bejelölve látható a csigalépcsõs torony, külsõ falán kisméretû lõrésekkel.

A kolostor bejáratától induló palánk a nyugati homlokzat elõtt haladt déli irányba. A déli gyalogkapu a fõfal és a palánk találkozási pontjánál helyezkedett el. A kolostor északi falát a Pethõ János által épített négyzetes torony, a ,,Fehér-bástya" védte, melynek pincéje a gimnázium épülete alatt ma is megvan. A déli kapu védelmére egy négyzetes kõtorony épült.

Az egész várat övezõ vizesárok külsõ oldalát kõvel falazták ki. Az árkon kívül két újabb palánk vette körül a külsõ, ún. ,,Huszárvár"-at.

A végvár déli falát 1957-ben feltárták, és azokból romkertet létesítettek, ahol a régi vár bejáratai, kerek tornyai, falrészeinek maradvánnyal és az elõttük húzódó vizesárok nyomai láthatók.

Ez a vidék már az õskorban lakott hely volt, okleveleinkben ,,Keztel, Kastelic, Kezteley" néven említették. A tatárjárás után, 1247-ben már két kápolnája volt, az egyik Szent Márton, a másik Szent Lõrinz tiszteletére szentelve. 1386-tól Laczkffy István volt a földesura, aki felépítette a jelenlegi templomot és a vele kapcsolatos egykori ferences rendi kolostort. Keszthely 1421-ben ,,oppidum", melyet Zsigmond király 1432.szeptember 23-i oklevelével gersei Pethõ Lászlónak és Petõnek adományozott.

A mohácsi csatavesztés után alakították át a ferences kolostort várrá, de hogy pontosan mikor, nem tudjuk, Az biztos, hogy 1550-ben már állt, mert ez év márciusában ,,ex castro nostro Keztel" keltezi levelét Keglevics Péter, akinek 1558-ban Sovics Mihály a várnagya. A kolostornak tényleges várrá történõ kiépítését Gersei Pethõ János végeztette a XVI .század közepén. A XVI. századi névtelen krónikás írásából tudjuk, hogy az összes ajtót , ablakot befalazták, hatalmas gerendákból palánkot róttak a templom köré. 

A haditanács 1561-ben Gyulaffy Lászlót küldte ki a vár megszemlélésére. Pár évvel késõbb járt itt Giulio Turco olasz hadmérnök. Maga a vár nem volt valami komoly erõdítmény, tervszerû ostromnak nem tudott volna ellenállni.. A királyi õrség 50 lovas és 100 gyalogos katonából állott.

Ali koppányi bég 1589-ben a várost kirabolta, de a várat nem tudta elfoglalni. Perneszi György várkapitány 1605-ben Bocskai vezérének, Németi Gergelynek adta fel a várat, aki 1608-ig tartotta kezében, amikor az ostrommal kellett a császáriaknak bevenni, mert õrsége a bécsi béke döntését nem vette tudomásul.

A XVII. század közepén bõvítették és átépítették a várat. Keszthely városát, illetve annak nagy részét palánkkal s árokkal vették körül. A XVIII. század elején Keszthely vára elvesztette hadi jelentõségét, és a bécsi Haditanács lerombolását rendelte el.

II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején - bár már jelentõsége a várnak nem volt - élelmiszer- és hadianyagraktárnak használták egyes részeit. A szatmári békekötés után a még álló erõdítményeket, kapukat, sáncokat lebontották, csak a templom és a rendház kerülte el a rombolást, ezek ma is eredeti helyükön állnak.

VALCUM CASTRUM  /Fenékpuszta

A IV. században épült római erődítményből ma a kapu, a háromhajós bazilika és az állami raktár maradványainak felfalazott építményei látszanak. 

A római korban a provinciát átszelő, az adriai Aquileiaból Aquincumba (Óbuda) és a Sopianae (Pécs) irányából Savaria (Szombathely) felé haladó utak a fenékpusztai átkelőnél keresztezték egymást. A IV. században felépült a fenékpusztai erőd.

433-tól a hunok fennhatósága alá került a Dunántúl, majd a keleti gótok lettek e terület urai. Thiudimer nevű királyuk a fenékpusztai erődöt választotta székhelyéül. Később a Dunántúl az avar birodalom része lett. Az avarok segédnépként keresztény vallású lakosságot telepítettek a környékre, akiknek sajátos anyagműveltségét Keszthely-kultúrának nevezi a régészeti kutatás.

Ellentétben a többi pannóniai erőddel, a fenékpusztai a népvándorlás korában is használatban volt. Feltehetően a honfoglaló magyarok pusztították el.