Erdős puszták és kiszáradt tavak vidéke

 Jó régen jártunk a Nyírségben, kb. 3 és fél éve egy tavaszi túrán jöttünk át Szabolcsból a Hajdúságba. 

Akkor is, most is esett és helyenként sáros is volt de eljutottunk ameddig terveztük. Ismét teljesült egy megye AK szakasza, Hajdú-Bihar. 

A korábbi díjazás ilyen volt de ez már nem elérhető:

 Ezzel a 7 napos hosszú túrával az elsődleges terv az volt, kerül amibe kerül de érjünk össze a szakadás két végével, és összeértünk. 

Egy kis Nyírség majd az Erdős puszták vidéke tetszett, valójában sokkal szebb táj volt természeti adottságait tekintve mint amire számítottam.

Ilyen messze otthonról már nagyon kell a kényelem és a pihenési lehetőség így igyekeztem jó szállást keresni és természetesen most is a csillagtúrázást választottam.

Sokat osztottam szoroztam és kellett is, hiszen ismeretlen terep ismeretlen utakkal, közlekedési lehetőségekkel , szóval kellett rajta rágódni. 

Esetemben sajnos a távok is nagyon fontosak mert nem csak az OKT jár most a 70. événél. Lassan tudok menni és keveset, de itt a sok külterületi buszmegálló nagyon jó lehetőséget adott a szakaszolásokra.

Természetesen a ki/beszállási pontokra esetenként rá kellett gyalogolni de legalább ismerkedtünk a megyével, és nem csak a kék jelzéssel, mentünk piroson, zöldön, és persze jelzetlen utakon is.

Szállásunk Debrecenben volt, egy kellemes komplett családi házat kaptunk, ami Boglárka vendégház néven kereshető. Mindenkinek ajánlom erre a térségre jó szálláshely, persze nyilván van másik is.

Más volt az elképzelés de Debrecen városából csak a vasútállomás környékét és szállásunkat láttuk, sajnos a tervezett pihenőnap elmaradt, menni kellett.

Az elmúlt 3 évben lényegesen megváltozott az AK nyomvonala, lett egy csomó új pecsételő hely és az általunk régi nyomvonalakon félbe hagyott részeket most az újjal kellett összehozni, legalább a pecséteket érintve.

Ezzel sem volt gond É és D felé is találkozott az útvonalunk, nagyjából.

Az időjárás esős, ködös volt de a homokos talaj miatt sár nem volt probléma, a délutáni záporokat kivédtük, éjjel nem zavart ha esett, délelőtt pedig Napot is láthattunk. Igaz első nap , amikor a terepviszonyokat még nem ismertük ezt nem tudtuk, így kissé borúlátóan indultunk neki.

Valahol Nyírmártonfalva térségében fejeztük be bő 3 éve a kéktúrázást, itt is voltak azóta változások nyomvonalban és pecsételőhelyben is. Az első pecsételőhely ebben a térségben amit érintettünk az a Petőrészi-kilátó volt. Egy romos tanya közelében található, mellette pihenőhely, aki kilátni akar nyugodtan másszon fel, csak ránézésre instabil.

Nincs vele semmi gond. A táj ligeterdős és homokos, rengeteg a gomba.  Gyorsan el lehet érni a Zsuzsi vasút már felszedett részének nyomvonalát majd hamarosan találkozunk a sínekkel is , de itt már nem jár a vonat.

A síneket követve érkezünk meg a Zsuzsi vasút jelenlegi végállomására ez a Hármashegyalja megálló. Sok gyerek is volt kint amikor erre jártunk és a büfé is üzemelt de én a pottyantósnak örültem legjobban.

Itt is van egy kilátó amit a helyi csillagászok is használnak. A kék sáv innen igazi hegymászásba kezd és a Hármas-hegy 'csúcsain' megy végig. A D-i csúcson áll a nagyon impozáns kilátó, tetejéről jól megfigyelhető a Hármashegyi-tó hűlt helye valamint én is a torony tövében. A kisvasútnak itt a közelben is van egy megállója.

Innen már nincs messze az egykori Halápi-csárda romosodó bezárt épülete, itt is pecsételni kell és a helyben lévő buszmegállóból könnyen el lehet jutni Debrecenbe.    

Hamarosan a Debreceniek kedvenc kiránduló területére a tavak vidékére érkezünk, természetesen mindegyik kiszáradt. Esős, ködös időben kezdtünk, de gyorsan el állt, a vizes táj szép élénk zöld színekben mutatkozott. A Fancsika nevű pecsétünk a Bodzás-tó partján található, a tó elég gazos volt.A pecsét rendben és emlékezetes marad számomra.

Bánk felé haladva mindenféle fából telepített erdők mellett, között vezet az út, az egyenes sorok ezt egyértelművé teszik.

A Fráter-tanya közelében a fenyvesben komoly erdőirtás is volt. A Kati-ér töltésén vezet az út egészen Bánk széléig. Itt egy eléggé nyomott hagyó élményt okozott két nagy fekete disznó és az őket kergető kutyák. Házi disznók voltak és csak dagonyázni jöttek ki de ez első ránézésre nem látszott, a tulaj pedig a kutyákat is visszarendelte.

A következő pecsét a református iskola kerítésének sarkán található, ezt használtuk, de van egy másik párja is a közeli arborétumnál, azt nem látogattuk meg. 

Bánk és a Kati-híd között egy rövidebb szakasz van, amit a jobb közlekedés miatt fordítva csináltunk. Ez egy rövidebb túranap akart lenni, délutáni városnézéssel. A túra rövid is lett a városnézést pedig átaludtuk. Azért ezen a szakaszon már elég sok fájdalomcsillapítót igényeltek az izületeim, felmerült a hazautazás gondolata is de ilyen kicsivel a vége előtt már négykézláb is érdemes tovább menni.

Jajgatva de mentem, azért jó szállásunk volt , kifizetve, 500 km-re otthonról, szóval összeszorított fogakkal néha nem publikus gondolatokat mormolva, de mentem.

A buszról leszállva elmentünk a kempingig pecsételni majd irány az erdő, ez a pecsét Vekeri-tó névre hallgat bár azt a tavat nem is érinti, mint hallottam az is kiszáradt.  Néhány öreg fa de nagyrészt fiatalos telepítések, az út jól járható, a másik pecsét , egy pihenő közelében található az egykori Mézeshegyi-tó partján. Bánktól D-re szép nagy istállókat és szép lovakat is láthatunk. Vannak őrző kutyák de zárt a területük.

Az AK a Kati-hídnál fordul K-ÉK irányba, a szokott erdős pusztai jellegzetességekkel vezet az egykori Ludas-csárda buszmegálló felé. Csárda ugyan nincs de jó a közlekedés Debrecen illetve Létavértes felé, ha nem is gyakori. A terepen most változatlanul sok a gomba, őzlábat 3 nap is vittünk haza , meg is ettük, köszönöm a szakácsnak ezúton is. Erdősebb lett a terület és talán öregebbek is a fák, a Pipó-hegy felé tartva. Az egykori iskola most turistaház vagy valami hasonló, de teljesen le volt zárva. 

A szomszédos házban egy úr él, kutyával, macskával, állatokkal. A vizsla barátságos, kicsit ugrálós, és szereti a szendvicset. Szabadon van de nem megy el a túrázókkal, jól nevelt. Aki kutyával jár erre azért legyen óvatos!

Pipó-hegy után újabb nagy kanyart vesz az út. Ha valakinek sok ami vissza van, 4-5 km-es rá gyaloglással Haláp a piros sávon, Újléta jelzetlen de jól járható úton elérhető, mi erre is jártunk.

A következő pecsételőhely már a Kepecstag névre hallgat ez nekünk messze volt kiszálltunk, és később ide a Vett-út nevű megállótól gyalogoltunk be , oda vissza , mielőtt a Kékkálló-völgy felé indultunk. 

Itt egy kis állatkert is van mindenféle szarvú állatokkal, valami kísérleti telep is lehet, pecsételés után nem volt messze az egykori Pungur-hegyi iskola szépen felújított épülete, zárva találtuk de valami készül.  

Ezt a túranapot sokáig nem felejtem el. Fizikailag az izületeim elfogytak és komoly nehézségbe ütközött szinte minden lépés, a táj pedig csodaszép volt a sok erdő, rengeteg színes gomba, lehetne ez a Gombák-völgye is. Aztán egyszer csak villanypásztor állta utunkat, rajta tábla miszerint a kéktúrázók átmehetnek.

A kerítésben volt áram, jól megfogtam a biztonság kedvéért, de könnyen át lehetett bújni a vezetékek között. A nagyobb problémát az jelentette, hogy a kerítés másik oldalán pár száz db teljesen fekete fiatal bika figyelt minket nagy érdeklődéssel.

Nem tudom, hogy a táblát ők is olvasták e, és értették e, miszerint mi itt átmehetünk. Bíztunk benne, hogy igen, gyors végrendelkezés és nekivágtunk, cikk cakkban haladtunk, amerre kevesebben voltak, hátra nem nagyon néztünk és lemaradtak. Látták, hogy nem esszük el előlük a füvet.  Korábban volt egy tábla ami jelezte, hogy vannak ott valamilyen védett növények ezért nem lehet össze-vissza mászkálni, szóval aki arra jár maradjon az úton. 

A legelő másik oldalát is elkerítették de a csúnya nagy állatok lemaradtak, kibújtunk, megnéztük a futóhomok szerű dombocskákat és a rengeteg piros gombát, tényleg szép ez a terület. 

Van itt a prérin még egy pecsét, ahol a kéktúra egy éles kanyart vesz Létavértes felé. Ez a Kékkálló-völgy névre hallgat. A korábbi időkben amikor 3 éve erre jártunk még egész más volt ebben a térségben a nyomvonal, közelebb ment a határhoz, Bagamér felé és át Álmosdon. Nem igazán tudom a módosítás okát, most bekerült az útvonalba egy szép pincesor, szőlőkkel. Itt nem igazán sikerült összetalálkozni a régebbi útvonalunkkal, a pecsét is máshol van, pedig az a kis vendéglő a rövid pecsétláncával emlékezetes volt.

Tudom akkor van vége egy túramozgalomnak ha azt a szigorú ellenőrök is elfogadják. Most már ki merem mondani, hogy rányomták a nagy pecsétet. Egy korábbi és távolabbi szakaszon volt egy dupla pecsét hiányom mert elvert bennünket a jég, én pedig azért az egy pecsétért, és pár száz méter gyaloglásért képes voltam 600 km-t vonatozni egy nap, de bepótoltam :-)

 Köszönöm a túrát túratársamnak is, most pár hétig eltart amíg ezt kiheverem.