A METEOR TTE túrasorozatának 5. túrája ezúttal a Mecsek egyik látványos
területére Abaliget - Kovácsszénája - Orfű térségére szerveződött. A közel 40
fős csapat Abaligetig vonatozott, majd a közúton átsétáltunk a közeli
Kovácsszénája településre ahol a 4 tóból álló tórendszer partján vezetett végig
a túránk. A sok helyen kihelyezett tájékoztató táblákról megismerhettük a
tórendszer és a táj környezetét, a fontosabb látnivalókat, az épített és főleg a
Mecseki karszt természeti értékeit. Orfűn a Malom múzeum zárva volt, jelentős építkezések vannak folyamatban de azért pihenő helynek jó volt. A túra végén kerestük fel a Mecsek
legnagyobb és legbővizűbb forrását a Vízfő forrást és forrásbarlangot.
Orfűről
Pécsen keresztül autóbusszal tudtunk hazautazni ami esetemben nem volt
problémamentes mivel a nagy tömeg, a meleg és levegőtlen busz ahol sokan csak
állva utazhattunk a kanyargós mecseki szerpentinen eléggé rossz hatással volt a
gyomrunkra. Pécstől aztán már kényelmes volt az utazás, át is aludtam az
egészet.
Köszönöm a túrát!
Kovácsszénája
A falu neve évszázadokig a szláv eredetű Kovacéna volt.
A települést az 1290-es pápai tizedlajstromban említik először, amelyet az
esztergomi káptalan magánlevéltára őriz. 14. századi történeti források önálló
plébániájával jelentős helynek ismerik. Az Árpád-kori település Szent Erzsébet
eklézsiája révén az 1600-as évek végéig kiemelt szerepet töltött be
környezetében.
A török hódoltság alatt nem néptelenedett el, a felszabadító háborúk alig
érintették az itt élő magyar népességet, lakossága azóta alig változott.
A 18. századi pestisjárványok lakosságát tragikusan megtizedelték, de II.
József korából három malomról, méhészekről, bognárokról, ácsokról és kovácsokról
is tudunk.
A 19. század második felében legeltető társulatot, erdőbirtokosságot,
tejszövetkezetet alapítottak.
Az állami helységnév-magyarosítási hullám során előbb a Kőhalom, majd az
értelmetlen Kovácsszéna elnevezés merült fel, végül a falu a Kovácsszénája nevet
kapta.
A 20. században működött itt az elemi iskolán kívül gazdakör, tűzoltó
egyesület, sőt olvasókör is, amelyek jelentős társadalmi és közéleti szerepről
árulkodnak. De a parasztság nagy része kuláknak lett nyilvánítva, és a földeket
elkobozták. Az 1950-es évektől a falu folyamatosan kezdett népességében
fogyatkozni, és leszakadni. A rendszerváltásig szinte semmi fejlesztés nem érte
el a falut. Az őslakósok nagy része elköltözött páran akik maradtak,
elszegényedtek. A rendszerváltás óta egyre több házat vettek meg nyaralónak. Az
1990-es évek környékén néhány külföldi is letelepedett, a mai napig egyre több
német és holland állampolgár költözik a faluba.
Nevezetességei:
A horgásztó mellett az Orfűi patakba torkolló állandó vízfolyások
háborítatlan élővilága, érdekes földtani képződmények, forrás, barlang,
felhagyott kőbánya várja a turistákat. A település nevezetessége az ősi magyar
halmazatos településszerkezet.
Kovácsszénájai tó
Az orfűi tórendszer legutolsó negyedik tóegysége, hegyek által övezett
gyöngyszem, ahol csend és nyugalom honol. A tó a mindössze 64 lakosú
Kovácsszénája település közvetlen közelében található. Sokan szeretik, a
horgászok ritkán mennek el innen hal nélkül. A tó 1973-ban készült el
utolsóként, a felette lévő három tározó (Orfűi tó, Pécsi tó, Herman Ottó tó)
gátszakadása esetén ezek árvizeinek felfogása céljából. Vízminősége hasonló a
fölötte lévő (Pécsi tó) tavakéhoz, halas szempontból viszont kedvezőbb a bő
természetes táplálék miatt. Vízinövényzet a befolyó környékén dús, széles és
keskenylevelű gyékény illetve nád szűri meg a beérkező vizet, nyújt búvó és
ívóhelyet a halak számára. A meder akadómentes kemény, néhány víz alatti
facsonk, vízbe dőlt fa és a felduzzasztott patak medre jelent jó haltartást. A
vízmélysége a zárógát felé haladva egyenletesen mélyül, legmélyebb részeken
eléri a 6 métert, míg a felső gyékényesnél 0,5 m. A tóparton kavicsozott parkoló
és büfé várja a vendégeket.
Herman Ottó tó
A Herman Ottó tó az Orfűi tórendszer harmadik tagja az Orfű községhez
csatolt Tekeres külterületén, gyönyörű környezetben. Déli oldalról az
üdülőfalutól, és erős hegyektől körbeölelt völgyben található a sokak által
irigyelt csendes, természeti környezetben. Területe: 45,9 hektár, ebből 28,2 ha
a vízfelület.
Helyi védettségű természetvédelmi területen fekszik. A tó és környezetének
őrzéséről két tógondnok (halőr) és 4 fő aktív társadalmi halőr gondoskodik.
Évente két alkalommal közösségi munkával vigyázza a tagság a tó és közvetlen
partjának, kikötőjének természetes állapotát, alkalmanként átlag 85-87 fővel.
Helyi horgászversenyt évente egy alkalommal rendeznek.
Telepített halfajok: ponty, süllő, csuka, balin, keszegfélék, compó, amur,
de behordott jövevényként fogható a harcsa is.
Itt egy védett hal- és madárrezervátumot őriznek, ráadásként olyan
fajokkal, mint például a játékos halpusztító, a vidra - a névadó természettudós
szellemiségéhez híven. Az 1835-ben a felvidéki (ma: Szlovákia) Breznóbányán
született Herman Ottót több tudományág is magáénak vallja. Nem alaptalanul
nevezik őt az "utolsó magyar polihisztornak": bár legtöbbet a madarakkal és
pókokkal foglalkozott, maradandót alkotott a tudományos nyelv megújítása, a
politikai újságírás terén.Jelentős volt a halászattal kapcsolatos műve, amely
néprajzi kutatásait alapozta meg. Idős korában még őskorkutatással is
foglalkozott és hatalmas munkabírása, alapossága itt is sikerre vitte. Az ő
javaslatára vezették be 1906-ban a Madarak és fák napját.
A Herman Ottó-tó gátjától északra a hegyoldalban két barlang található: a
délebbi a nagyobb, 29 fm járathosszúságú Füstös-lik, az északabbi a
Kis-füstös-lik (Kőfülke; 8 fm). 1998-1999-ben kutatták régészeti és zoológiai
szempontból. Ezeket a barlangokat a miocén mészkőben a víz szivárgása alakította
ki. Ugyan nem olyan látványosak, mint a közeli abaligeti Paplika, de a márgás
bemosódásokkal tarkított fehér szarmata mészkőben maradandó élményt nyújtanak az
erre járónak.
Orfű - Tekeres
A Pécsi tó gátjánál épült Orfű-Tekeres falu a tóvidék legszebb települése,
a falu egyetlen utcájának két oldalán még számos XIX. század végén vagy a
századfordulón épült parasztpolgár házak, szép homlokzatú porták, tágas,
téglából épült gazdasági épületek maradtak meg.
Az országos hírű település leginkább tórendszeréről, a hozzá kapcsolódó
színvonalas szolgáltatásairól, a 30 hektáros természetvédelmi területről, a
Mecsek hegység erdő borította hegyláncairól, kulturális értékeiről vált
ismertté.
Pécsi tó
Az orfűi tórendszer legnagyobb, 69 hektáros völgyzárógátas tava a megye
horgászcentruma. A Mecsek északi oldalán lévő, hegyek által körülvett Pécsi tó
országosan kedvelt üdülőközpont.
A Pécsi tó békés és ragadozó halfajok széles körének élőhelye, érdekesség,
hogy a szinte mindenütt tömegével jelen lévő törpeharcsa itt igen ritka vendég a
horgon. A tó sekély, strand körüli részén számos halfaj természetes szaporulata
tapasztalható - ez a rész június közepéig kíméleti terület - de a bőséges
halállományt csak a rendszeres és gondos telepítésekkel lehet fenntartani. A
halasítások áprilistól havonta történnek, ősszel kerül ki a halmennyiség közel
65-70 %-a, ilyenkor lehet a legkedvezőbb áron beszerezni a halat.
A tó keleti partja lankás, szektorokra lett felosztva a terület nyaralókkal
beépítve, ahol szinte végig stégek szegélyezik a vizet, kivéve a gát előtt
húzódó „Reptéri” szakaszt. Nyugati oldalán meredekebb partok emelkednek, kevésbé
beépített, itt több szabad részt is talál a vendéghorgász.
A tóban húzódó
egykori patakmedret erős akadók kísérik, felső, befolyó körüli része sekély
(0,5-1,5 m) iszapos. Alsó kétharmad része viszont kemény, csak néhol iszapos,
itt található az egykori híd maradványa is. Vízi növényzet, hínár a sekélyebb
részeken, csendes öblökben található, a part mente sok helyen gyékénnyel és
náddal szegélyezett.
Orfű (Orfűi tó)
Orfű, Kovácsszénája, Mecsekszakál és Bános nevét a 14. század elején
említik először írásos források, oklevelek. Az oklevelek a helységek nevét
különbözőképpen és a maitól eltérő formában írták. Orfű nevét a 14. században
Orfev-nek, Orfeu-nek, Orfew-nek írták. Kovácsszénája így szerepel: Koatzevaza,
Konachenaja. Mecsekszakállal lehet azonos Zacal, s a mai Bános talán a hajdani
Balvanus vagy Balvanos (Bálványos) szóból rövidült. Ezek a falvak a középkorban
virágzó magyar települések voltak.
A török hódoltság korában elnéptelenedett a táj. Talán csak egy-egy dűlőnév
őrzi ma már ezeknek az elpusztult falvaknak az emlékét. A helyi hagyományok
számontartói szerint néhány dűlőnév: Lipóc, Érszeg, Nyárás, Egrestó, Kiskövesd
és Öregtemplom-dűlő.
A 18. század elején lassan indult meg csak az újjáépítés. A kihalt tájra, a
lerombolt falvak helyére zömmel német jobbágyok érkeztek több hullámban és
Németország különböző tájairól. A század közepén már a magyar népesség is jelen
volt a faluban. Az 1930-as években a falu lakosságának 93%-a német, és csupán
7%-a volt magyar anyanyelvű.
A 19. században Kovácsszénáját már Kovatzenának írja a térkép, Mecsekrákos
és Mecsekszakál neve elől pedig még hiányzik a hegység neve. A falvak lakossága
az elmúlt évtizedekben nagymértékben lecsökkent. Ez a városiasodás folyamatával
hozható kapcsolatba. 1970-ben Mecsekszakálon csak 77-en éltek , Tekeresen
102-en.
Orfűhöz csatolták 1969. január 1-jén Mecsekrákost, 1975. január 1-jén
Mecsekszakált és Tekerest (németül: Tekrisch, 1979. január 1-jén
Bánost.
A 80-as években új utakat építettek, az autóbuszok már naponta többször is
megközelítették a kisebb falvakat, így az emberek elvándorlása némileg csökkent.
A mesterséges tavak létesítése óta, az egyre fokozódó idegenforgalom is helyi
munkalehetőséget nyújt.
Sárkány-kút
Egy kölcsönzott fotó arról az állapotról amikor a Sárkány-kútból ömlik a víz!
Forrás: GCSUSU
Az Orfűi Balázs-hegy északi oldalában lévő, jelentős hírnévvel rendelkező,
időszakos karsztforrás. Megközelíthető a SO jelzésen. A forrást éveken át
folyamatosan figyelték, hogy a szűk barlangos forrásszájon át milyen
rendszerességgel történik kifolyása. Vizsgálták, hogy működése összefüggésbe
hozható-e a korábbi időszakokban történt csapadékhullással. Az itt elhelyezett
regisztrációs műszer szerint a forrásszájon olyan vízkitörések történtek, melyek
a forrás teljesen önálló, sajátos működésére utalnak. A triász mészkőben
kialakult, nem feltárt szifonrendszerben a karsztvíz olyan szinteket érhet el,
melynek következményeként időszakosan megindulnak a vízkitörések. A kifolyások
igen intenzíven indulnak meg, majd fokozatosan csökkenő tendenciára váltanak.
Működésének huzamossága is egyedi, pár perctől akár napokig tartó is lehet, így
hidrogeológiai szempontból igen ritka természetes jelenség. A forrás mellett
régen Melocco Miklós sárkány szobra állt, de sajnos vandálok összetörték.
A Sárkány legenda:
A monda szerint valamikor egy hétfejű sárkány élt ezen a tájon, és a
környékbeli pásztorokat rémítgette. A föld mélyében lakott, de ki-kijött a
napvilágra is. Egyszer, amikor visszabújt a barlangjába, nagy vihar tört ki.
Még a Mecsek szikláit is megmozgatta. Egy hatalmas sziklatömb éppen a sárkány
barlangjának a bejáratát zárta el. A szörnyeteg nem bírta eltaszítani a
szilát, amikor ki akart jönni. A nagy erőfeszítéstől azonban a föld kérge
körös-körül megrepedt és a víz több helyen hangos zuhogással tört ki a földből.
A víz zubogása, morgása messze elhallatszik. A sárkány a nagy munkában elfáradt
és nyugovóra tért. A forrás vize is elapadt. Amikor újra fölébred és el akarja
hengergetni a követ, újból megindul a forrás vize. Így váltakozik egymással
kiszáradás és bővizűség aszerint, hogy a sárkány alszik, vagy feszíti a sziklát.
A Vízfő-forrás és a forrásbarlang
A Mecsekben található legnagyobb karsztforrás az Orfű község határában
fakadó Vízfő forrás. Vízgyűjtő területe 15,25 km2 , ennek mintegy 30 %-a nem
karsztosodó kőzeteken, elsősorban alsótriász vörös homokkövön helyezkedik el. Az
innen érkező, koptató jellegű hordaléknak jelentős szerepe lehetett és lehet a
forráshoz tartozó barlangrendszer kialakításában. A vízgyűjtő fennmaradó része
alsó- és középső triász mészköveken és dolomiton helyezkedik el, maga a forrás
is egy dolomit sziklafal aljából tör elő. A forrás vízhozama napi 414m3 és
100800 m3 között ingadozik. 1970-ben a teljes évi vízhozam 4.731.971 m3 volt. A
vízhozam adatok alapján a Vízfőt tekinthetjük a legbővizűbb mecseki
karsztforrásnak. A forráshoz tartozó barlangrendszer még csak részben feltárt. A
légvonalban mért távolság a forrás és a fő víznyelőnek tartott Szuadó-nyelő
között mintegy 2 km így aggteleki példák alapján a várható barlang hossza
mintegy 5-6 km-re becsülhető, természetesen ehhez még további oldalágak is
csatlakozhatnak.
A barlangrendszer feltárására az utóbbi években ismét nagy
erőfeszítések történtek, amelyek a várt nagy barlangot még nem hozták meg, de
így is igen bíztató eredményekkel jártak. A Szuadó-víznyelőben a JATE
Barlangkutató Csoport végzett kutatásokat, aminek eredményeként a nyelőhöz
tartozó barlangot mintegy 200 m hosszan tárták fel és példaértékű alapossággal
dokumentálták. Egy másik nyelő- a Spirál-nyelő- újbóli megbontásával a Mecseki
Karsztkutató Csoport feltárta a hegység eddigi legmélyebb barlangját. A 100
méteres mélységben rábukkantak egy rövid patakos ágra is. Mindkét barlangban
továbbra is folynak a kutatások. Maga a forrásbarlang jelenleg hozzávetőlegesen
150 méter hosszan feltárt. 1958-ban búvároknak sikerült átúszniuk a bejárati
szifont és nagyméretű légteres járatról adtak hírt.
A következő évben a Baranya
megyei Idegenforgalmi Hivatal barlangkutatói leszivattyúzták a forrásszifont és
bejutottak a barlangba. Jelenleg a Vízfő-forrás barlangja mesterségesen
kialakított bejáratokon keresztül járható. Az ismert barlangszakasz befoglaló
kőzete elsősorban triász korú dolomit. A barlang elsősorban hasadékjellegű, bár
ezek a hasadékok igen tágasak és találkozásaiknál jelentős méretű terem is
kialakult. Általánosságban elmondható, hogy a járatok átmérője 1-3 méter között
mozog.
Jelenleg a barlangban egy mesterségesen kimélyített és kibetonozott tó
található, kb. 5-6 méter átmérővel. Vízfolyást csak nagyobb vízhozamok esetében
figyeltünk meg, a bejárati szifonon kiáramló víz egyébként a járattalp alatt
mozog. Eredetileg a barlangban 3 szifon volt található, a harmadik egyben a
végpontot is jelentette. Ez a szifon igen mély, mintegy 21 méter. Átúszása
mindez ideig nem történt meg, bár az építkezések előtt erre kísérlet történt. A
barlangban nagyszámú cseppkövet figyelhetünk meg, ami azért is érdekes, mert a
dolomitbarlangok cseppkőben általában szegények. Az itteni jelentősebb
cseppkövesedés feltehetően a kőzet magasabb CaCO3 tartalmával magyarázható. A
barlang falán és számos cseppkövön fekete mangántartalmú kéreg figyelhető meg.
Forrás:wikipédia a szabad lexikon
Még több fotó, katt a kis képre, használd a Google Chrome böngészőt:
Még több fotó, katt a kis képre, használd a Google Chrome böngészőt:
 |
| GYEM Abaliget - Kovácsszénája - Orfű |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése