2014. november 29., szombat

Kaposmérő - Szenna + HURKAFESZTIVÁL 2014

Mi lehet az ami egy természetjárót arra ösztönöz, hogy nyirkos, nedves , ködös időben is kimozduljon otthonról és gyalogolva fogyassza a kalóriákat a sáros földutakon, izzadjon az emelkedőkön és szaporázza lépéseit ha egy kis zápor érkezik?
Nyilván nagyon motiváltnak kell lenni ha valaki ilyesmire vállalkozik, nem volt ez másként a TTSE mai túráján sem ahol 28 fő vett részt és íme az első képen rögtön látható is a mai napra rendelt MOTIVÁCIÓ. :-)
 

Nem is olyan kicsi csapatunk Kaposmérőig autóbusszal utazott, majd a szép faragásokkal díszített temető kerítés mellett elhaladva ráfordultunk az RP-DDK útvonalára és a kék jelzésen szemléltük a tájat. Már ami látszott belőle.
A leeresztett halastavak érdekes kihalt látványt nyújtottak, néhány vízimadár kotorászott az iszapban , köztük szép gémek is láthatók voltak. Az egykori vasút nyomvonalán a Kassai birodalom mellett vezetett az utunk. Nem találkoztunk nyilazó indiánokkal és ősmagyarokkal sem.
Kaposdadán kis tanakodás után elhagytuk a kék jelzést és továbbra is a kerékpár úton mentünk mivel a sár valahogy nem hiányzott ma, és a motiváció is szemünk előtt lebegett.
A Petörke víztározónál ismét kis pihenőt tartottunk, megnéztük a helyi piac hűlt helyét a zárt Horgász Presszót majd a tó parton indultunk tovább. Szép ez a völgy a tóval, a rendezett környezettel, de nem ebben az időben.
Szenna felé közeledve rátértünk az országútra ahol egészen nagy volt az autós forgalom, nyilván őket is motiválta a közeli falu felől egyre inkább érezhető illatfelhő.
Nem csak a rendezvény hangjai, a hurkasütés és a kürtöskalács illata is betöltötte a völgyet. Gyorsan megérkeztünk és lehetőségeink szerint beszerezhettük - a felhasznált kalóriák pótlására - amire csak szükségünk volt.
A forró olajban sisteregve sülő egészségesnél egészségesebb bio hurkák és kolbászok mellett a lángos is volt több változatban.
Akit pedig az erdei termékek vonzottak a szintén egészségesnek mondott bio lekvárok, és mézek között turkálhattak. De volt itt bio szappan bio csutkababa, és bio aszaltgyümölcs is, mint a búcsúban.
Nyilván nagy az igény a hasonló rendezvényekre mert itt is nagy volt a tömeg a viszonylag kedvezőtlen időjárás ellenére is. Úgy láttam, volt aki  - tévedésből (?) - a skanzent is megnézte. Jól tette, hiszen ott szellemileg is gyarapodhatott! 

Még több fotó, katt a kis képre:
Kaposmérő - Szenna + HURKAFESZTIVÁL

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése