2014. március 18., kedd

RP-DDK Mórágy - Bátaapáti - Harsányi kereszt - (Ófalu)

Túra táv: 16.9 km , Szint: 320 m

Fogyóban volt a medvehagyma készletem így aztán ismét korán keltem. Lassan kiismerem ennek a kis Tolna megyei ‘piroskának’ az útvonalát mely ismét csak elszállított Bátaszékre ahonnan egy rövid buszozással jutottam el a túra kiindulópontjára Mórágyra. Kora reggel még minden zárva volt , kivéve a csárda.

Egy kis nyújtózkodás után kívülről megnéztem az egykori hengermalom épületét melyben jelenleg helytörténeti gyűjtemény látható. Csak előzetes bejelentkezéssel látogatható.  Lassan elhagyva a falut egy régebbi kőbánya mellett közelebbről is megnéztem a sziklákat a nevezetes gránitot melybe az atomtemetőt is bebányászkodták nem messze innen.

Az erdőben kanyargó jól járható földúton gyorsan megérkeztem a Henrik-forráshoz.

 A mellé állított tábla szövege szerint talán a nagy kéktúra projekt egyik turisztikai attrakciója lett.

A jelzések ezen a részen elég gyengék , öregek már de nyilván erre is jut majd. Később sokkal jobb minőségű jelzésekkel is találkoztunk.

A kora tavaszi erdő, a sok szúrós csodabogyóval és egyéb tavaszi virágokkal , az időnként feltűnő szarvasokkal nagyon kellemes látvány volt, jó volt erre túrázni. Bátaapáti felé ereszkedve kezdtek feltünedezni az erdőben a nagy élénkzöld foltok, tulajdonképpen mint az első sorban is utaltam rá ezért (is) jöttem.

Nagyon szép, érintetlen és nagykiterjedésű medvehagyma mezők voltak alattunk a völgyben. Egy rutinos túravezető, mint pld. én persze tudja, hogy ilyenkor teljesen felesleges lemászni aztán meg újra fel.

Amelyik medvehagyma azt akarja, hogy leszedjék majd feljebb fog nőni az úthoz. Természetesen ez most is így volt, néhány lépésre a kéktúra útvonalától sokat tudtam  percek alatt szedni.

Ügyelve a 2 kg/fő korlátozásra, hagymaillattal átitatva vonultam be Bátaapátira. 1987-ben amikor az akkori DDK-t egy végtében teljesítettem jártam már itt de azóta sem, most egy megújult, látványos utcákkal rendelkező kis falut láttam itt és persze a sok táblát, hogy mindez nem jöhetett volna létre ha nem fogadják be az atomtemetőt.
Megnéztem a szépen felújított Apponyi-kúriát , a közelében a kis kápolnát majd a település központjában a Nemzeti pecsételő és dohánybolttal egybeépült vendéglőben telepedtem le.

Kívülről semmi nem jelzi, hogy itt a pecsét én is először a szomszédos boltba mentem be de ott aztán útbaigazítottak. Szóval a jó minőségű MTSZ-es automata pecsét annál az ajtónál található amelyik a trafikot jelzi. A pecsételés kis kitérő a kéktúra útvonalról, vissza ballagtam hát és enyhe emelkedőn ismét elkezdtem felkapaszkodni a Geresdi-dombság gerincére. Volt útközben mély horhó, majd nyilt füves domboldal és a végén felértem az erdőbe is.

Kedves kis tábla jelzi Baranya – Tolna határát , a gerincen aztán gyorsan elértem a Harsányi-kereszt nevű helyre ahol esőház, padok, asztalok és a helynek nevet adó kereszt és a történetét is bemutató információs tábla található.
Eddig tartott a mai kéktúra, innen színt kellett váltani mivel valahogy haza is kellett jutnom így a korábbi megszakítási helyet – Ófalut – céloztam meg ismét, ezúttal egy másik útvonalon.
É-felé elnyúló hosszú erdős gerincen vezet a zöld jelzés, majd egy füves dombhátba bevágódó horhóban tudunk leereszkedni. Nagyon jó a kilátás a dombokról. A Mecsek fő tömbjei, a völgyben a kis falvak , a K-felől erre kanyargó DDP útvonala is jól látszik és hamarosan Eszter-puszta középkori templomának romjai is feltűntek a távolban, majd egyre közelebb.
Kis kitérővel lehet megnézni a romot közelebbről. A falu – Ófalu – szélén kellemes kis pihenőhely található , itt gyűjtöttem magamba egy kis D-vitamint majd a közeli kereszt és a falu egyik nevezetessége a szépen felújított Szent Vendel szobor fotózgatása után besétáltam a faluba.
Ófaluból Mecseknádasd és Pécs érintésével autóbusszal tudtam hazautazni. Ennek a túraszakasznak a közlekedési logisztikája kicsit nehézkes mert éppen áthaladunk egy megye határon és persze a Gemenc és Pannon Volán az két cég. De azért megoldható!

UI:
Ez a kép már másnap készült, én így szeretem a medvehagyma krémlevest. :-)




Még több fotó, katt a kis képre:

RP-DDK Mórágy - Bátaapáti - Harsányi-kereszt - Ófalu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése