2014. december 27., szombat

Évzáró túra 2014

A cím kicsit túlzó, hiszen ez a szép hideg délelőtt elsődlegesen nem a túráról szólt. 
A csapat nagy része azért gyalog sétált ki a város melletti immár hagyományos óévbúcsúztató helyünkre a Gyertyános völgybe a SEFAG Zrt. Gyöngyvirág kulcsosházához. 
A szép napos és még hó mentes terepen gyorsan kiért a csoport, ahol addigra már a 'főszakács' Szabó Laci vezetésével az előőrs már elkészítette a forralt bort és a villásreggelit is. 
Előkerültek a hátizsákokból a hozott anyagok is és a hangulat természetesen egyre inkább fokozódott.
Mindenképpen meg kell említeni, hogy Raizer Józsi és unokája ezen a napon ültetett el egy szép tiszafát a Rockenbauer Emlékoszlop mellé, egy kis dombra. 
A TTSE által karbantartott , frissen festett emlékművet immár a korábban ültetett kis tujákon kívül ez a kis tiszafa is díszíti majd.
Köszönjük szépen. 
 
Minden Kedves Túratársamnak Boldog Újévet Kívánok!


Még több fotó katt a kis képre:
Évzáró túra 2014

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése