Szeretem ezt a zselici erdőt, a piros túra útvonalán a régi postaútnál a pihenő mellé ültettem pár éve, 2018-ban egy almafát. Néha kimegyek megnézni, metszegetni egy kicsit sétálni az erdőben. Most az őszi séta is megtörtént. A kis fa jól van, egészségesen növekszik, immár 7 éve, vigyázzatok rá.
Az első napi fotó, az ültetéskor.
Kicsit tovább mentünk a szép Ropolyi-tó partjára is. A környező füves réteken szépen virágzik az őszi kikerics.
A Zselici Tájvédelmi Körzet szívében, barátságos dombok között bújik meg a népszerű kirándulóhely, a Ropolyi-tó.
A Zselic 200-300 méter magas, erdővel borított dombjai közül egy hosszúkás, füves rét és egy azzal párhuzamosan elterülő tó bukkan elő a Dél-dunántúli Kéktúra útvonala mentén. A Ropolyi-árokban folyó Berki-patak felduzzasztásával hozták létre a horgásztavat, amelynek kisebbik részén fa pavilonnal ellátott szigetecskét is találunk, rá gyaloghíd vezet át. A hosszúkás horgásztó egyik oldalán a zöldellő rét hívogatja a pihenni vágyókat, míg az erdő felőli oldalon hangulatos, árnyas sétány vezet végig. A tó partján rendezett sorokban kiépített stégek könnyítik a horgászást, monotonitásukat fűzfák törik meg.
A tó és környezete persze nem mindig festett ilyen idillien: eredetileg az 1980-ban létesített vaddisznóskert itató- és dagonyázóhelyeként szolgált. A SEFAG Zselici Erdészete 2007-ben alakította ki a horgásztavat, ami ezután vált népszerű kirándulóhellyé. 2019-ben pedig egy átfogó fejlesztés keretében új kiszolgáló épületeket emeltek, és a tó környezete is jelentősen megszépült.
A festői tájban egy-egy, a környezetéhez jól illeszkedő épületet találunk. A tó partján álló természetőrház információs központként szolgál, benne a környék látnivalóiról, kerékpározásra, lovaglásra valamint a gyalogos kirándulásokra is alkalmas turistautakról, a térség ökoturisztikai szolgáltatásairól és programjairól kaphatunk információt nyitvatartási időben. A ház körül padokat, asztalokat, wc-t, tűzrakó helyet, sőt kemencét is találunk, így minden adott egy hangulatos piknikhez.
A rét úthoz közelebbi részén áll a somogyi népi stílusban épített, nádfedeles tájház, amely a Zselic kultúrtörténeti emlékeit mutatja be kerámiák, bútorok és más berendezési tárgyak segítségével. Az épített környezet egy haranglábbal és a rét távolabbi sarkában kis kápolnával is bővült.
A tó és környéke nem csupán a gyalogos vagy kerékpáros turistáknak nyújt pihenési lehetőséget, hiszen egy karámot és két lovaspihenőt is kiépítettek itt, az itatást pedig egy gémeskút biztosítja.
A Ropolyi-tó pihenőhely tágabb környezetében is több felfedeznivalót találunk: dél felé a Zselici Csillagpark érhető el egy könnyű sétával, míg észak felé Ropolypuszta, az egykori Esterházy-birodalom megmaradt vadászháza felé kirándulhatunk a gesztenyefasor alatt. A K● jelzést követve pedig a Ropolyi-tavat is tápláló vízfolyás forrását, a Dugás-kutat kereshetjük fel.
Forrás: termeszetjaro.hu














