Zempléni vártúrák - 2.

A kirándulás 2. napján kiléptünk a Zemplénből és egy kicsit átmentünk a Bodrogközbe. A napi látnivalók egy részét néhány hónapja az Alföldi Kéktúra ezen szakaszának bejárásakor már megnéztem.

A sátorhegyek alatt kanyargó hegyi úton láttuk  Sátoraljaújhely büszkeségét a kalandparkot is. Ha valakit érdekel itt többet is megtudhat erről. 

A város jelenlegi szélén a Ronyvát keresztezve eszünkbe juthatott az egyik nagy Trianon korabeli  csalás, amikor szomszédaink kék vásznakkal takarták le a kis vizfolyást igy a légifelvételeken komoly folyó benyomását kelthette és így elérték, hogy a Magyar város egy része ma már szlovákiához tartozik.
A Rákóczi utcán sétálva egyszer csak kiderül, hogy a forint ott már nem használatos.

Erről ennyit. A várostól D-re gyorsan elértük a valóban méretes folyót a Bodrogot.

Karos Árpádkori temetőjére a buszból vethettünk egy pillantást de Karcsa hasonló korú templomát már közelebbről is megnéztük, valóban nagyon szép és értékes hely. 

Karcsa református templom

A Bodrogköz hajdan mocsaras vidékén, a kanyargós Karcsa-ér partján, kisebb emelkedésen áll a középkori eredetű, kicsi református templom.
Ha belépünk a templomkertbe, mindjárt szembeötlő, mennyire eltérő jellegű a templom szentélye és az annál lényegesen szélesebb, ám rövid (csaknem négyzetes) templomhajó. A gondosan faragott vörös trachit kváderkövekből épült, zsindellyel fedett, román stílusú templom déli kapuja egyszerű, díszítetlen. Annál pompásabb a nyugati kapu. A sokárkádos, timpanonos, hatoszlopos oromfal alatt egy-egy oroszlán tartja kétoldalt a konzolokat. A béllet három oszloppárjának fejezete különösen szépen faragott. Jól látszik, hogy a szentély eredetileg különálló építmény volt: kerektemplom (latinosan: rotunda). Nem is kőből, hanem téglából emelték.
A nyugati kapun belépve a karzat alá jutunk, amely eredetileg boltozatos volt, azonban az 1896-os helyreállítás során az elpusztult boltozatot nem állították helyre, hanem helyette fakarzat készült. A templom eredetileg háromhajós volt, amit a legutóbbi helyreállítás során (esztétikai szempontból nem szerencsésen) beton pengepár térfalakkal jeleztek. A templombelső pillérfaragványai rendkívül színvonalas, szép alkotások. Az egykori szentély érdekessége az öt félköríves fülke.
A 12. században már állt a kerektemplom. A területet birtokló johannita lovagok e mellé kezdtek építeni egy nagyobb, kéttornyosnak tervezett templomot. Az építkezés azonban félbe maradt, mert a falu a Baksa nembeli Tamás ispán birtoka lett (1282). A folytatódó építkezés során végül toronytalan maradt az egyházház. A monda szerint a boszorkányoktól megrettent tündérek ejtették el a toronyba vitt harangot, s ekkor omlott volna le a kész torony is.
1527-től a templom a protestánsoké. A 17. században állaga egyre romlott, a 18. század elején már csak puszta falai álltak. 1767-ben állították helyre. 1896-ban következett az újabb helyreállítás. Mai képét az 1964–1969 közötti műemléki helyreállítás során kapta. Zsindelytetős, különálló harangláb is épült. A templomban rendszeresen tartanak zenei rendezvényeket. 

A Pácini várkastély más néven Mágóchy-Alaghy-Sennyei-várkastély, de Mágóchy-kastély néven is ismert.

 

Variációk.

( I. J. felvételei )

A Bodrogköz egyik legszebb műemlékeként tartják számon a pácini várkastélyt, melyet 1581-ben Mágócsy András nemes úr építtetett fel, miután feleségül vette a gazdag Alaghy Juditot. Ebben a korszakban egyre nagyobb számban létesültek a török hódoltság vérzivataros hadszíntereitől biztonságos távolságra élő középnemesség olyan rezidenciái, melyeknél már elsősorban a kényelmi szempontok számítottak és nem a biztonságos védelem zord elvárásai.
Így emelték a nagyméretű, reneszánsz ablakokkal keretezett, tágas, cserépkályhákkal jól fűthető szobáit és termeit, melyeknek külső homlokzatát a felvidéki sgraffito vakolatdíszítéssel látták el egykori építőmesterei. Tetőzetének oromdíszes pártázata is eme stílushoz tartozott, de a mögötte megbújó szolgaszemélyzet lőfegyvereivel gyilkos össztűz alatt tarthatta a nemesi lak ellen támadókat. Természetesen a korszak gyenge közbiztonsága miatt szükséges volt a lakópalota két sarkát vaskos tornyokkal ellátni, míg a gazdasági helyiségeket és raktárakat külső kőfallal kerítették, négy sarkát egy-egy toronnyal tagolva. Összességében a pácini várkastély kisebb, könnyűfegyverzetű rablóportyák elleni védelmül szolgált, míg reguláris, ágyúkkal rendelkező csapatok ellen már nem tudta megvédeni a falai között élő földesúri családot.
Korabeli feljegyzések szerint Mágócsy András nem sokáig élvezhette az újonnan emelt kastély kényelmét, mivel egyik bosszúszomjas inasa 1586-ban megmérgezte. Özvegye már a következő esztendőben feleségül ment Rákóczi Zsigmondhoz. 1590-től ismét a Rákóczi-családdal birtokjogi pereskedésbe bocsátkozó Alaghy család szerezte meg, közülük a korabeli adatok szerint Ferenc úr lakott benne.
Miután 1631-ben férfiágon kihaltak, a Sennyei család tulajdonába került a hozzá tartozó környékbeli jobbágyfalvakkal együtt. Egy 1684-es összeírás szerint az egykor oly kényelmes nemesi várkastélyt a kuruc-labanc összecsapások során megrongálták, gazdátlanná váló épületeinek részeit a környékbeli lakosság hordta szét. Szerencsére később Sennyei István nemes úr rendbe hozatta a háborús pusztítások nyomait, majd a XIX. században romantikus stílusban átépítették.
Az évszázados falak között a Bodrogközi Kastélymúzeum kiállításait nézhetjük meg.

Alföldi kitérőnk után a térség központja, Sárospatak vagyis inkább annak vára következett. Itt szakvezetéssel látogatható a Vörös-torony és benne a kiállítások, fotózni csak jópénzért lehet.

 A sárospataki vár vagy más néven Rákóczi-vár, a magyarországi késő reneszánsz építészet legértékesebb alkotása, Sárospatak legjelentősebb műemléke.
A mai várkastélyt és a hozzákapcsolódó város erődítéseit eredeti alakjukban 1534 és 1542 között Perényi Péter építtette. A mohácsi csata után ugyanis az ő birtokába került a város és a 15. századi Pálóczi-várkastély, mely a város északi végén helyezkedett el. Ez utóbbi a pártharcok során, 1528 után romba dőlt. Perényi a középkori városközpontot bástyásvárfalövvel vétette körül, és e külső vár délkeleti szegletében alakította ki új rezidenciáját, a „belső várat”, rombusz alaprajzú várudvarból megközelíthető reneszánsz lakótoronnyal. 1540–1542 között a várudvar keleti oldalán földszintes palotaszárny építésébe fogtak. A félbemaradt munkát Perényi Gábor országbíró fejezte be 1563-ban, s talán ő építtette a tornyot kívülről körülölelő ötszög elővédbástyát, a „párkányt” is. 

Civertán szép légifelvétele a várról.

A várkastély magva a közel négyzetes alaprajzú, ötszintes Vörös-torony. Legalsó szintjének rézsűs homlokfalai keskeny lőrésekkel áttörtek. Bejáratai szintjén kapuját gazdagon díszített reneszánsz faragványok ékesítik. A kapuboltozatot torz fejekkel kitöltött kazetták tagolják, a párkány feletti oromzatban angyalfigura tartja a négyosztatú, lefaragott címerpajzsot. A homlokzatokat domborműves oromzatú ablakok törik át. A torony bejáratai szintjén konyha, sáfárház, kancellária, kincstár és levéltár helyezkedett el. A torony védelmi jellegét érzékeltetik a harmadik és negyedik szint között a homlokzatok mögött húzódó védőfolyosók és az ezekből nyíló lőrések. A negyedik szinten látható nagy terem, az egykori „öreg palota” hajdani pompájáról a reneszánsz faragványok, Perényi-címeres keretelések és a 16. századi ornamentális falfestés töredékei tanúskodnak. Az eredetileg famennyezetes termet a 17. században leboltozták. Délről csatlakozott hozzá a bokályos ház, I. Rákóczi György hajdani audienciás szobája. Az ágyúállások céljára 1656–1658-ban épült legfelső, hatalmas gúlatetővel lefedett szint sarkain három figyelőtornyocska emelkedik. A negyedik, a torony délkeleti sarkával együtt 1702 körül leomlott.
A Vörös-toronyhoz nyugat, illetve észak felől csatlakozik a rombusz alaprajzú, sarkain kiugró bástyákkal erődített, a várostól árokkal elválasztott várkastély, az egykori belső vár. Udvari homlokzata elé 19. században boltíves tornácokat emeltek, csak a keleti szárny földszintjén láthatók részben másodlagosan beépített reneszánsz elemek. Az udvar legértékesebb része a keleti szárnyat és a tornyot összekötő oszlopos-árkádos lépcső és a loggia, melyet Lorántffy Zsuzsanna építtetett. Innen a neve: Lorántffy-loggia). 

Patak vára után ismét buszoztunk egy cseppet és a szállásunkra érve elfogyaszthattuk ismét a jól megérdemelt vacsoránkat.

A nap viszont még nem ért véget, vacsora után még meglátogattuk a szlovák határ mentén lévő Abaújvár települést ahol a helyi református templomban már vártak ránk. Tóth István és Tóth Viktória lelkészházaspár országosan is elismert és értékelt munkát végeznek ebben a pici és egyre inkább szlovák lakta kis faluban. A lelkész úr részletesen ismertette a templom történetét, a feltárások fontosabb eseményeit, a freskókat és a néhány éve véletlenül előkerült Perényi Péter sírkő történetét is.  
A Hernád partján álló faluból a közeli hídon át Kassa csak 20 percnyi járásra van. Ez is oka annak, hogy egyre több szlovák vásárol itt házat magának.

A templom után megmutatták a közösségi/gyülekezeti házat is, és felajánlotta, hogy bárki ingyenesen szedhet a közeli levendula mezőn a virágból. A csapat meg is szállta az épületet és a virágoskertet is. 
Szubjektív: Néha az ember szégyelli magát mások helyett is, amikor azt látja, hogy a tisztelt túratársak tudatáig nem jut el az a tény, hogy nem a ház virágoskertjének kitépkedésére kaptak engedélyt. Józsinak rá is kellett szólni azokra akiknek a szöveg értés problémás, de hiába. 

Még  az is előfordult, hogy a  virágládában nevelt muskátlit is tépkedte valaki.  Azt gondolta, hogy az is levendula ? 
A közösség rengeteg apró ajándéktárgyat, és sokféle lekvárt is  készít, a tevékenységüket elismerve sokan vásároltak is belőle, és a lekvárt a későbbiekben a reggeliknél meg is kóstolhattuk. Köszi Józsi!

  Mindenképpen meg kell emlékezni Kati gólyalábas mutatványáról is , mert megérdemli. :-) 

Az abaújvári református templom a XIV. században, gótikus stílusban épült az apró Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen, Abaújváron. A falu a korábbi vármegye és a mostani megye névadó települése is egyben. 

Az abaújváriak hamar áttértek az új hitre, a reformátusra, köszönhető ez annak, hogy a falut a református Perényi család birtokolta sok más településsel együtt. Erre enged következtetni az az információ is, miszerint az abaújvári lakók már 1549-ben nem fizettek dézsmát az egri püspökségnek. Annak a lehetőségét, hogy a dézsmát elengedték volna, a kutatók elvetik. 1608-ban már az abaújvári eklézsiához tartozik a mellette fekvő település, Pányok is, ez az állapot napjainkig fennáll.
A falu szegényedése ellenére a templom csinosítására mindig gondot fordított. 1617-ben végzett felújítás során készült el a templom fakazettás mennyezete (az új mennyezet valószínűleg az előtte lévő boltíves kialakítást válthatta fel), mely stilizált növényi motívumokat ábrázolt, készítője Szepsi Asztalos Mátyás. Nem sokkal ezután, 1652-ben a templomba Száraz Kata jóvoltából faragott kőszószék került. A 17. századi építésekben feltehetőleg nagy szerepe volt a Perényi családnak, erre utal a templom belsejében megtalált 4 sír, ebből az egyik annak a Perényi Mihálynak a sírja, aki 1557-ben megszerezte a falut (az ő sírja az 1835-ös földrengéskor került elő). Lehetséges, hogy a templomot kerítő első kőkerítés is a 17. században épült, hiszen ekkoriban lett népszerű ez az eljárás. A ma is álló kerítőfal 1795-ben készült és jóval nagyobb területet kerít körbe mint elődje, feltehetően a temető bővülése miatt.
2008 novemberében, a feltárások során megtalálták a valamikor 1423 előtt meghalt Perényi Péter országbíró sírkövét.

A református templom után elsétáltunk a falu szélén  a Hernád melletti dombra települt régi földvárhoz is. A nagykiterjedésű vár területén jelenleg is régészeti feltárások vannak, de a helyi ismertető táblákról minden szükséges információt megtudhattunk. Már ha a szúnyogoktól tudtunk olvasni.

Az abaújvári földvár Magyarország egyik legrégebbi erődítménye, ispánsági központ, mely fénykorát a 11–14. században élte. 

A megyének nevet adó egykori vár a Zempléni-hegység északi peremén, a Hernád partján épült fel, egy különálló dombon. Átmérője 235-245 méter, területe 3,9 hektár. A sánc belső magassága 3,5-4 méter. A sánc külső oldala az évszázadok során megrongálódott a település házainak felépítése és a földművelés során, a belső rész folyamatos mezőgazdasági művelés alatt állt; a sánc állapota ennek ellenére épnek mondható. A belső területre összesen egy lakóház épült, a keleti oldalon, ugyanott ahol a vár egyetlen bejárata nyílt a hegyek felől. A várat a keleti oldalon árok is védte, ami az idők során feltöltődött.
A sáncot egymásra máglyarakás szerűen illesztett fagerendák alkották, kis kazettákat formázva, melyeket földdel töltöttek ki; ez alapján a sánc a rekeszes faszerkezetűek közé sorolható (Kastenbaukonstruktion).A gerendák egymásra illesztésével kapcsolatban a csapolással, illetve a mély bevágással történő rögzítést tartják elképzelhetőnek, mivel vaskapcsokat az ásatás nem hozott felszínre. Az első gerendasort a sánc irányára merőlegesen rakták le, egymástól 60–120 cm-ként, majd erre a sánc irányával megegyező gerendákat helyeztek, egymástól 2,5-3,5 méterre. Az építés szakaszosan történt, egy kialakított rekeszt feltöltötték földdel mielőtt tovább magasították volna a sáncot, mivel a kész gerenda építménybe utólagosan betölteni a földet nehézkes lett volna. Az ásatások során 14 gerendaszintet sikerült elkülöníteni, de ennél valószínű több lehetett, mivel az idők során az egyes gerendaszintek összenyomódtak, és pontos elválasztásuk nem volt lehetséges. A tartógerendák elpusztultak, ám néhány helyen lenyomatuk megmaradt a földben. Ezekből a lenyomatokból meg tudták állapítani, hogy a gerendákat nem hántolták le, illetve, hogy vastagságuk 12–30 cm között mozgott.
A sánc irányára merőleges gerendák a sánc tetejétől lefelé egyre hosszabbodtak, amiből arra következtetnek, hogy a sánc belső oldala lépcsős kiképzésű volt, amivel a védők sáncra való feljutását igyekeztek könnyíteni, egy esetleges ostrom során. A külső oldal ezzel szemben meredeken emelkedett és sárral tapasztották be, így védve a felgyújtás ellen.
A gerendaszintek tetején félméter vastagságban kőfal maradékaira bukkantak, ám ennek eredeti magasságára és szélességére nem voltak elegendőek a megtalált maradványok (jelenlegi állapotában 4 méter széles és fél méter magas).
Az egyháziak várbeli életének egyértelmű jele a vár északi oldalán feltárt román kori templom. A templom Abaúj vármegye első szentegyháza és az újvári esperesség egy korai központja, mely csaknem pontosan keletre tájolt, egyhajós, szentélye félköríves. A középkori templomoknál szokás volt, hogy építésüket a templom védőszentjének napjának hajnalán kezdték el, ez magyarázza, hogy a kor templomai sohasem pontosan keltre néznek, eltérésüket az évszakok közötti és belüli váltakozásból adódtak. A templom védőszentje sajnos nem ismert és más írásos említést sem tesznek az esperesi templomról. Falainak vastagsága egy méter körüli, néhol a felmenő falrészek is megmaradtak, az előkerült szürke és piros festéknyomok szerint festettek voltak. Belső hossza meghaladja a 15 métert, szélessége pedig a 7 métert, falainak hossza eltérő, ugyanis a falak nem pontosan derékszögűek, ezért az egyik fal fél méterrel hosszabb. A bejárat a kor templomaihoz hasonlóan dél felől nyílhatott. Az előkerült harangtöredékekből arra következtetnek, hogy harangtorony is tartozott a templomhoz. 

Ha valamivel nem értenél egyet, megteheted, és az oldal alján a megjegyzésbe be is írhatod. Ha nem tetszik a véleményed legfeljebb nem teszem láthatóvá. :-)

Ennyi volt a második nap, ha az első nap is érdekel akkor katt ide, itt pedig holnap fogunk járni.