2018. szeptember 15., szombat

DESEDA P+

Szeptember végén,  30.-án  - vasárnap – lesz a TTSE szervezésében a Deseda körtúra.  Minden előzetes híresztelés igaz, idén csak és kizárólag a rövid táv azaz a 13 km-es kis kör lesz megtartva. A 67-es gyorsforgalmi út építése miatt Magyaregres felé nem lehet úgy eljutni mint eddig, majd egyszer – talán, de az is lehet, hogy ezt a falut leszedik a térképről is nehogy már a túrázók odatévedjenek. Pedig kiváló új szállás lehetőség is van ott pld. a DDP túrázóknak.
Mi most megnéztük, hogy a Deseda mellett a DNY-i oldalon a P+ jelzés járható e? (Miért is ne lenne járható ha egyszer majdnem végig le van aszfaltozva) Azért megnéztük, biztos ami biztos, annyi utat szétvertek mostanában, hogy jobb félni. A Gombási-parkerdőből a korábban oda telepített deseda felírat most a 67-es mellett található, szépen ügyesen átmentették. A tónál éppen horgászverseny volt néha lefigyeltük a technikát de halat csak egyet láttunk igaz az jó nagy volt és nagyon döglött és még nagyobban bűzlött. Horgászok nem kellett volna azt eltakarítani a sok szemetetekkel együtt?




Szóval mi csak mentünk, mentünk és erősen figyeltünk, a túrázók szemével néztük az utat és megpróbáltuk feltárni, hogy hol is lehet esetleg eltévedni? A víz végig a bal oldalunkon volt, alattunk vezetett a kerékpár út aszfalt csíkja, a jobb oldalon pedig szépen felfelé lejtős a domboldal. Szó ami szó nehéz a terep érdemes koncentrálni majd a túrán nehogy már valaki eltévedjen.






A 2-es ep. lesz az enyém/mienk  - a kishíd melletti pihenőnél.   A 3. ep. a kilátónál lesz. Itt elkészült az új játszótér és most már szárazon és vízen egyaránt lehet hajókázni a Desedán. Sajnos a Kaposfüred felől ide vezető út rendes kiépítése továbbra  is csak ígéret maradt. Szóval a kilátónál kiláttunk, megkerestük a geoláda hűlt helyét majd tovább indultunk.  Láttunk sok kacsát, hattyúkat, fehéret és szürkét is és sok horgászt is szóval zajlott a vízi élet.






Mivel a Deseda körtúra direkt a Deseda tó körül vezet így van egy olyan pont ahol bizony le kell térni az aszfaltról a parti ösvényre, hogy ne tévesszük szem elől a vizet. A P+ természetesen erre vezet.



Talán ez az erdei szakasz a legszebb az egészben. A biztonság kedvéért szép nagy sárga betűkkel több helyen is kiírták, hogy DESEDA így aki ezeket követi nem tévedhet el.


Én pár éve már javasolgatom, hogy a forduló az arborétum hídjánál legyen,  egyrészt ott az  ivóvíz, másrészt ott az arborétum mint látnivaló  a szép hosszú híddal, harmadrészt pedig akkor legalább összejönne a 15 km-es táv rendesen. Az új magaslati tanösvény pedig az ifjak kedvence lenne.

Ellenőrzőpontnak alkalmas fedett pihenő ott is van.  A Deseda melletti halomsír mező útvonalba iktatása szintén nagyon jó ötlet lenne, nem véletlenül jutott ez is eszembe!



A Deseda is véget ér egyszer, ott a gát azon átkelve megérkezünk a frissítő pontra ahol alkoholmentes italokkal oltottuk szomjunkat , na jó nem mindenki.  Hárman még elsétáltunk a látogatóközpontig mert Joli mindenáron a vízen akart ebédelni, mivel a vízen járást még gyakorolnia kell inkább geoláda keresésbe fogott. Na az jól ment, gyorsan megtalálta.



Volt idő egy kis pihenésre a csapat innen besétált Toponárra és helyi járatú  autóbusszal utazott vissza a városba. Útközben még megnéztük a város legrégebbi szobrát. Kellemes , könnyű túra volt nagyon szép időben, köszönöm a lehetőséget!
Megállapításra került, hogy a Deseda körtúra ezen az oldalon minden probléma nélkül megrendezhető viszont a másik oldalon nem jártunk így marad a hatalmas bizonytalanság, vajon a piros sávval jelzett szakasz vajon létezik e még. A túrán majd kiderül. :-)

Még több fotó katt a kis képre:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése