2019. február 9., szombat

Szentimrepuszta - Lipótfa - Zsippó - Olajhegy - Szendpuszta

A TTSE túrái egyre népszerűbbek a Kaposváron és közelben élő természetjárók között. Szabó Laci túrái pedig könnyűek, és bárki által teljesíthetők, megfelelnek a túrakiírásban foglaltaknak, így méltán népszerűek.


Több mint 30 túrázó szinte megtöltötte az autóbuszt mellyel Bárdudvarnok - Somogyszentimre megállóig utaztunk. Valójába a túra el sem hagyta a mai Bárdudvarnok közigazgatási határát hiszen ez a település Magyarországon egyedülállóan 16 korábbi településből állt össze az évek során. 



Megpróbáltam összeszedni ezt a 16 elnevezést de nem vagyok meggyőződve arról, hogy a lista hibátlan. Aki tudja pontosítani tegye meg, a beszámoló alatt a Megjegyzésben.
A vastaggal kiemelt településrészeket biztosan érintettük a túra során. Lehet, hogy többet is mert van amit nem is tudom, hogy valójában hol is volt.

Bánya 
Bárd 
Cseberki 
Csermány 
Kaposdada 
Kopaszhegy 
Lipótfa 
Mihálypuszta 
Nagypuszta 
Olajhegy 
Petörke 
Szendpuszta 
Szentbenedek 
Szentimrepuszta 
Szerászló 
Zsippó

Az egykori Kaposvár - Barcs vasútvonal nyomvonalán indultunk, majd megkíséreltük felkeresni  Somogyszentimre földvárának maradványait. Nem jártunk sikerrel, a vizenyős mocsaras völgytalpon nem tudtunk átmenni.

A vasút nyomvonalán jó tempóban tudtunk haladni. A talaj még fagyott volt a nagy pocsolyákat pedig kikerültük.


A Vicagera-horgásztó leeresztett medrénél   jót pihentünk, hiszen egy túrára ez is kell. Az alkalmi irodában lehetőség volt a tagdíjak rendezésére és egyéb adminisztrációs dolog intézésére.  



Lipótfán a falu állatkertjében most egy darab vaddisznó unatkozott, igaz most van a disznóvágások szezonja.


A kerékpár úton mentünk Zsippóig, majd a leeresztett tavak között átkelve megnéztünk néhány méretes mangalicát.  



 Egy szintén méretesen kaptatós horhóban Olajhegyet keresztezve értük el Szendpusztát ahonnan pár perces várakozás után gyorsan hazaértünk. 







A 11 km-es túrát 4 óra alatt teljesítettük.
Köszönöm.


Még több fotót a kis képre kattintva találsz:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése