2016. augusztus 24., szerda

RP-DDK Zselickisfalud - Szenna

Mindenkinek vannak, lehetnek kedvenc túraútvonalai. Nekem ez az egyik kedvencem az RP-DDK-n. Az utóbbi években többször is jártam erre, festettem is egy időben majd küzdeni kellett a fennmaradásáért de végül is minden jól alakult. Túratársamnak ez a szakasz még hiányzott így ezen a kellemes nyári napon befoltoztuk az igazolófüzet ezen hiányosságát.

Kibuszoztunk Zselickisfaludra, a falu végén a VÁNDOR kulcsosháznál van a pecsét kívül az információs tábla oldalán. A pecsét rendben volt. A falu most is szép és rendezett és már faluháza is van, legközelebb azt is megnézem, eggyel több ok a visszatérésre. Ez a falu a kismacskákról is ismert lehet, volt olyan ház ahonnan 5 pici macska szaladt ki és mind fekete volt. A korábban már látott vizsla barát cirmos is megvolt most is jó barátságban.
A falun végig sétáltunk, a református táborban nagy élet volt a gyerekzsivajból ítélve. Szilvásszentmárton felé vezet tovább a kéktúra, az országúton, ezen a kis zsákfalun is átsétáltunk majd a falu D-i végén a lebetonozott horhóban felsétáltunk a Zselic egyik szép gerincére.
Kár, hogy a falu alatti szép tóra innen nem lehet rálátni.
Élő és felhagyott pincék között itt ott gazos volt az út és az előző napi eső nyomai is fellelhetők voltak még. Viszont a kékszilva érettségi foka éppen a maximumon volt, és természetesen az íze is. Jó sokat ettünk egy elhagyott pince előtt az út szélén.
A vadbarack és az alma még kemény néhány hét múlva lesz éppen nagyon kellemes. Egy az útra dőlt fa kicsit nehezítette a haladást de megoldottuk. A ranger szolgálat figyelmét biztos elkerülte ezért bejelentettem, hátha szétvágják majd.
Erdőben, erdő szélen és szép vadvirágos réten vezet a kéktúra a gerincen.
Lassan új kerítések mellé értünk, ebből már lehet tudni, hogy eddig nyújtózkodik a patcai birodalom.
Néhány tehén nézelődött, legelészett ott unottan mi pedig a kerítések között megérkeztünk Patcára. Kicsit benéztünk a tanyára, az új vizes élményparkot szemléltük meg, nagy hőségben nyáron valóban jó lehet alatta szaladgálni, motorozni, biciklizni.
Patcán az üresedő jobb állapotú épületek már a tanya birodalom szálláshelyei lettek, ez jó is így, hiszen az épületek megmenekülnek és a falu kép is szebb így.
Az egyik vendégház előtti padon megpihentünk ettünk ittunk, majd falunézésre indultunk. Az egyforma bejárati hidak is érdekessé teszik ezt a kis falut.
A templom után a régi tűzoltó kocsi mellett ismét bementünk az erdőbe. Jólesett ismét az árnyék, elég fülledt meleg volt.
A Csipány-forrásnál is többször jártam már lassan itt is mindent benő a gaz és az erdő igyekszik visszafoglalni a területet amit elvettek tőle. Kár ezért a szép helyért, hiszen ez is tönkre fog menni, a forrás bővizűen csurdogált viszont a kifolyása megközelíthetetlen.
A Zselic új forrásai csak a darabszámot növelték és nem szolgálják a természetjárókat hiszen ahogy a Gesztenyés (Pölöskei) forrás is megközelíthetetlen és betemetődik úgy ez is. Talán majd eljön az az idő amikor lesz gazdája ezeknek a szép helyeknek és lesz rá mód, hogy kijavítva használni is lehessen őket.
Az erdőben egy mély völgy peremén lassan emelkedett az út majd kiérve az erdőből már nyílt terepre érkeztünk és a szántóföldön át kiértünk az országútra.
Pár perc az út Szennáig itt a közeli talpas házat is megnéztük majd a Vadász Presszót kerestük fel ahol a pecsételéssel és a túrazáró kortyokkal befejeződött a túra.

Szép és kellemes nyári túra volt.


Még több fotó, katt a kis képre:
RP-DDK Zselickisfalud
Szilvásszentmárton - Patca - Szenna

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése