2013. november 9., szombat

Őszi Gyalogtúra 2013.

Ezzel a rövid túrával zárult számomra a Somogy megyei Természetbarát Szövetség első ízben meghirdetett, teljesítménytúrákhoz kapcsolódó túramozgalma a Somogy Megye Teljesítménytúrázója Kupa 2013. A sorozatban a megyénkben rendezett 18 db túrából bármely résztávon legalább 8-at kellett teljesíteni.
Az időjárással szerencsénk volt hiszen az erős hidegfront csak a késő délutáni órákban érte el a Zselicet így a hosszú távokon indulóknak is volt esélye szárazon célba érni. A néhány nappal korábbi csapadékos idő azért nem múlt el nyomtalanul pld. a Töröcskei-patak mély átjárójában a kis hídhoz én is csak nadrágféken tudtam lecsúszni de ez szinte már természetes hiszen az a környék rendszeresen sáros.
A Zöldpont Életmódklub sok év rendezi meg a már hagyományos túráit mely az általuk kiírt Zöldtusa Eseménysorozat része is egyben. Az SMTT kupa sorozat távolabbról is Somogyba vonzotta a túrázókat hiszen az első ízben megszerezhető díjazás, a névre szóló kupa szép trófea minden túrázó gyűjteményében.
 
A teljesítési szintet már korábban elértem de természetesen becsületbeli ügy volt, hogy ezen a záró túrán ne csak a kupa átvételéért jelenjek meg, hanem gyalogoljak is egy kicsit, így is történt.
Ezzel összesen 10 rendezvényen vettem részt, és ha lehetőség lesz rá jövőre is belevágok. A rendezőktől kapott információk szerint 63 túrázó kapta meg ezt a szép kis kupát. A kupához szép Emléklap is járt és természetesen a túra saját kitűzőjét és a célban a már szokásos csokit is megkaptuk.

Köszönjük a rendezést.

Még több fotó, katt a kis képre.
Zöldpont Zselici Gyalogtúra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése