Túráim: Dombóvári vártúra

A TTSE vártúra sorozata ezúttal a szomszédos Tolna megyét célozta meg és a közeli Dombóvár három vagy talán négy erősségét is sikeresen bevettük.

A három várból azért lett négy mert Karcsi jóvoltából bejuthattunk a vasútállomás parkolójának É-i oldalán álló BUNKER-be is. Ez az atombiztos óvóhely a hidegháború időszakában szinte minden nagyobb településen illetve vasúti csomópontban megépült. Nálunk Kaposváron is van az állomás épület K-i oldalán. A dombóvári vasutasok nagyon jól hasznosították az épületet egyrészt bemutatva eredeti funkcióját és berendezését, másrészt saját vasúttörténeti kiállításukat is itt tudják bemutatni. A 2 m-es beton falak mögött a saját áramforrás, víztisztító és levegő szűrő rendszerek, a vastag páncél ajtók és a korabeli telefon készülékek mind a nagy világégésre való készülődést mutatják.

A vasutasok által összegyűjtött tárgyi emlékek is nagyon érdekesek és több túratársunk is - akik korábban a MÁV-nál dolgoztak, nosztalgiával nézték a kiállítást. Érdemes volt ezt is megnézni, én örültem neki.

Városi túránk a Szigeterdőben folytatódott, ebben a szép parkban a szobrokat és a vár egykori rekonstruált lakótornyát néztük meg – kívülről. Ezekről és a többi látnivalóról lentebb találtok bővebb információt.

A piros négyzet jelzésen haladtunk tovább, mely a piros sávba csatlakozott és gyorsan elérkeztünk a túra harmadik nevezetes helyszínére a Gólyavárhoz. Dombó Pál várának csekélyke maradványainál régészeti feltárások vannak, most - az időjárás viszontagságai miatt - letakarva.

Sok barátságos kis szürke marha van a vár melletti farmon mi őket, ők minket néztek meg.

Még mindig aszfalton mentünk a piros sáv jelzésen a Szőlőhegy felé, útközben van egy jól működő kocsma is ahol minden túrán meg szoktunk pihenni, most is. A mai napi túra utolsó nevezetes helye a Dáró-vár felkeresése volt. A hegyre fel még nem volt gond, eltekintve attól, hogy felfelé lejtett, aztán jött a szántásban való gyaloglás ahol sikerült gondosan összesározni magunkat, ez egy fárasztó szakasz volt.

A vár platóját már zárt erdő fedi. D-felől értük el , a kettős sáncrendszer könnyen átjárható majd felkapaszkodtunk a tetejére, ahol az É-i oldalon csekély falmaradványok is látszanak. A vár feltárása nyilván anyagilag problémás de a megközelítése sem könnyű. Maximális köszönettel tartozunk túravezetőnknek Lacinak és párjának Katinak akik korábban eljöttek ide és megkeresték a legkisebb véráldozattal járó utat! A tetőn való nézelődés után a Ny-i oldalon lévő mély völgybe ereszkedtünk le.

Itt található egy hatalmas, nagy átmérőjű és mély kút ami nyilván a várhoz tartozhatott, legalábbis itt a semmi közepén mi másért ásták volna ki? A kút terepszinten fedetlen, az ösvény talán 2 m-re kerüli meg szóval aki erre jár csak óvatosan közlekedjen. A vízmosásban való ereszkedés sem volt egyszerű itt még a fagy is tartotta magát és csúszott a jeges föld de aztán leértünk és egy befagyott forrás mellett már füves, könnyebben járható útra találtunk.

A várhegy É-i oldalán a patakot kerülgetve kiértünk a szántóföldek szélére, volt aki toronyiránt akart menni a szemben közelinek látszó faluba de azért többen inkább a járható utat javasoltuk K-felé az országútig majd inkább a Dáró-hídon keltünk át a Kaposon és nem kockáztattuk az átugrást.

Kényelmesen elértük Kapospula főpályaudvarát ahonnan a tervezett vonattal utaztunk haza. Aki szereti a várakat és bekapcsolódott a Magyar Várak túramozgalomba, három szép találattal lett gazdagabb. A mai napi távot én 10,5 km-nek mértem és a szintemelkedést összesen 150 m-nek. A sár miatt kellemesen elfáradtam de nagyon látványos és sok érdekességet bemutató túra volt melyen 16 fő vett részt!

Köszönöm a túrát.

Vasúttörténeti Gyűjtemény

Dombóváron az első állandó vasúttörténeti kiállítás létrehozása Beles Lajos (Szőny, 1941 – Dombóvár, 2007) főművezető nevéhez fűződik, aki - egyéb sokoldalú munkássága mellett munkatársakkal, vasútbarátokkal és Harangozó László vontatási főnök támogatásával - a Vontatási Főnökség épületében (1987-1988-ban) megnyithatta a sokak által várva-várt kiállítást. A Dél-Dunántúlon témájában egyedülálló produktum, a kezdetektől fogva sok vasútbarátot, érdeklődőt vonzott, de mivel vasúti területen belül volt, ezért a vasút veszélyes üzem jellege miatt a nagyközönség, illetve nagyobb létszámú csoportok nem látogathatták.

Az új, (reményeink szerint végleges) kiállítás megnyitására az egyesület és a MÁV között 2013. május 9-én alá írt bérleti szerződés alapján, a volt vasúti irányító pont „Bunker” épületében 2013-ban a Múzeumok Éjszakáján került sor, nagy sajtó és közönségérdeklődéstől kísérve.

A neves tipográfus Erky-Nagy Tibor által tervezett különböző címletű pártolójegyek megvásárlásával, sokan támogatták, s támogatják a gyűjtemény működését. A kiállítás, tárgyainak leltározása (leltárkönyvben), számbavétele, mozgatása, a gyűjtemény nyitva tartása Kertész Tamás vezetésével, többek támogatásával, munkájával - Szabó Csaba, Gáspár István, Erdős Gábor, Herczeg Gyula, a Németh házaspár, Takács Istvánné, ifj. Francz József, Ollé Róbert –valósult meg.

Az épületben korábban nem vasúti tárgyak raktáraként használt, a közelmúltban felszabadult helyiségek újabb kiállító egységekként funkcionálhatnak: terepasztal (korábbi adomány) elhelyezése, forgalmi iroda, olvasó szoba, Fatelítő jubileumi kiállítás, raktár.

A vasúti gyűjtemény gerincét a volt Vontatási Főnökségen nyílott (1988) vasúttörténeti kiállításban megjelenített tárgyak és dokumentumok képezik. A kiállításban szereplő tárgyak, (mozdonytáblák, oktatási eszközök, mozdonyórák, stb.) különböző szakkönyvek, utasítások, egyéb szolgálati iratok elsősorban a Vontatási Főnökség munkájához, múltjához kapcsolódnak. Ez, az eltelt idő alatt bővült más főnökségek anyagával pl: Fatelítő, Osztószertár Főnökség, sőt, az adományozóknak köszönhetően több vasúti területet érintő tárgyakkal (pl: mozdony, kocsilámpák, szakkönyvek, személyes iratok, igazolványok, munkaruházat, alaprajzok, stb.)

Az új kiállítás lehetőséget nyújt - a vasút dél-dunántúli megjelenésétől (a XIX. század második fele), a XX. századon keresztül napjainkig - a vasút kialakulásának, környékünket is jelentősen befolyásoló településformáló, társadalomalakító, gazdaságélénkítő hatásának a bemutatására, amely Dombóvárt vasúti gócponttá, „vasutas várossá” tette. A vasút szerepe a város életében napjainkra már csökkent, de mind a XIX. század végén, illetve a XX. század első harmadában a polgárosodás megerősödésében, mind az 1960-as évektől a várossá válás folyamatában a vasútnak kiemelkedő szerepe volt, és tette Dombóvárt a környék gazdasági, kereskedelmi és kulturális központjává.

A vasútállomás épülete előtt áll a magyar gőzmozdonygyártás talán legismertebb sorozata, a később európai hírnévre szert tett 424-es gőzmozdony egyik kiállított példánya, mely 1943-ban készült, és a 424 124-es sorozat számot viseli.

Szigeterdő

Dombóvár legszebb parkja, természetvédelmi terület. A város D-i szélén, a Kapos folyó jobb partján helyezkedik el. Első ismert erődítménye az elmúlt években feltárt téglából épült vártorony, ami a 12. században már állt.

Erődítmények létesítésére a Kapos mocsaras árterületéből kiemelkedő diluviális teraszok, bozótszigetek voltak a legalkalmasabbak. Ilyen erődítmény lehetett a Szigeterdőben is. A kör alakú árokkal, sánccal övezett, a XIII. században épült és a XVI. század elején elpusztult vár lakóterületét 2000-ben tárták fel. A vár területének közepén áll a 10x10 méteres külső és 5x5 méteres belső tégla lakótorony.

A tornyot a XVI. század elején tűzvész pusztította el. A torony közelében állt a 3,1x5,2 méter alapterületű, földbe mélyített, négy tüzelőnyílással ellátott téglaégető. A déli oldalán helyezkedett el egy faszerkezetű épület, ezt azonban szinte nyom nélkül elpusztították az 1958 - 1959-ben ide épített kocsma munkálataival.

Szigeterdő - Szoborpark

A központi sétányán Horvay János Kossuth-szoborcsoportjának, az 1848-as Batthyány-kormány minisztereinek alakjait járhatjuk körbe.

A szoborcsoport Dombóvárra kerülésének története regényes. A szobrok eredetileg a budapesti Kossuth térre készültek, a téren 1927-ben avatták fel a monumentális alkotást.

1950-ben az akkori rendszer politikusai az emlékművet nem találták túl lelkesítőnek, a rendszer szelleméhez illőnek, ezért a kompozíciót feldarabolták és elbontották. Hosszú hányattatás után került az alkotás Dombóvárra.

Dombóvár (Gólyavár)

Ma is láthatók a Kapos partján a valószínűleg a tatárjárás után épült vár romjai. Első ismert írásos emléke az Árpád-ház kihalását követő időkből származik, ekkor a Vencel-párti Henrik bán szerezte meg. Károly Róbert hatalmának megszilárdítása után az egykori királyi javakat visszavette és a vár csere útján, 1326-ban a Csák nemzetség birtokába került. Az új birtokos család a helynév alapján Dombainak nevezte magát.

A mohácsi vész után jelent meg Tolna megye birtokosai között Werbőczy István királyi kancellár, aki vagyonát ügyes házassági politikával és szerződésekkel gyarapította.

Dombay János halála után felesége, Werbőczy Örzse révén a vár Werbőczy Imre birtokába került. A várban tartózkodott 1537-ben Tinódi Lantos Sebestyén, itt írta meg „Jázon és Medea” című széphistóriáját. A török a várat Werbőczy Imrétől foglalta el a döbröközi várral együtt az 1543-44. évi hadjáratban. A török az elfoglalt területeken igyekezett véglegesen berendezkedni.

Az új közigazgatási rendszer szerint a budai pasalik (kormányzóság) koppányi szandzsákjának (kerület) egyik központja volt, s a török állandó katonaságot tartott benne. A vár környékét 1683-ban a Bécs alól menekülő Ali Musztafa csapatai felperzselték.

Jágónak (Dáró vár)

A vár emlékét ma már csupán egy falmaradvány őrzi. A falutól É-ra, a Kapos-folyó árteréből kiemelkedő domb É-i végén található. Építését Dárói Salamon (1273-1308) nevéhez kötik. 1358-ban Dárói Salamon unokái Péter és Miklós, majd 1525-ig a Miklóstól származó Dárói Majos család birtokolja. 1525-től pereskedés után Werbőczy István tulajdonba kerül.

Alapterülete kb. 20x50 m-es lekerekített téglalap, a déli oldalon, kettős árokkal Jágónak irányába. Minden oldala meredek a többi égtáj felé, tengerszint feletti magassága 170 m. Tövében ma is több forrás található, a környék mocsaras terület volt.

Már a kelták, etruszkok, majd a rómaiak, később az avarok kereskedelmet folytattak a Kaposon, így szükség volt az útvonalak biztosítására, erődítésére, megfigyelésére. Az évszádok folyamán a védelmi stratégiai pontok nem változtak, a kor igényei szerint viszont átalakultak.

Így akár lehetséges, hogy a Dáró vár is régebbi alapokra épült, földvárként működhetett. 1544. évi hadjáratok során a török Ahmed pasa vezetésével foglalta el Dáró várát. Ezután kezdtek hozzá a közigazgatás átszervezéséhez. A várat a későbbi korok nem említik.

Forrás: Dombóvár Tourinform

Még több fotó katt a kis képre: