Táv: 28 km.
Szint: 220 m
Útvonal: Zalakomár vá.- Ormándpuszta - Somogysimonyi - Nemesvid - Kisvid - Nagyszakácsi - Mesztegnyő.
Azzal kezdődött a túra, hogy elaludtam. 3 óra előtt 10 perccel a telefonom
sokadik csipogására aztán sikerült nagy nehezen felkelni és maradt még 15
percem az észheztérésre, öltözésre, összecsomagolásra, így aztán a hűtött
gyümölcsök sikeresen otthon is maradtak. Fonyódig kényelmesen eldöcögtem a kis
piroskával és itt egy nagyon furcsa és régen tapasztalt érzés fogadott. Fáztam.
A csatlakozó vonatom majdnem egy órát késett és ez az idő kiesés később nagyon
hiányzott hiszen pont a kellemes reggeli hűvösséget vette el tőlünk az a néhány
ifjú hazafi aki a vonaton kívánta megvívni szabadságharcát az átbulizott éjszaka
után. A rendőrök és a mentők elhordták őket mi pedig megérkeztünk Zalakomárra a
túra kezdőpontjára.
Itt az állomás pecsétjét készségesen megkaptuk a füzetünkbe
és Gizinek ez volt az első pecsétje, remélhetőleg megtölti majd a füzetét, bár
nem kedvenc időtöltése a pecsétgyűjtés.
Sétáltunk egy kicsit az aszfaltos országúton, kb 14 km-t. Ormándpusztára
nagy várakozással érkeztem, hiszen általános iskolás koromban, közel 50 éve egy
hónapot voltam a kastély lakója. Most nem is láthattuk, magánterület nagy zárt
kapukkal.
Az útszéli esőbeálló oszlopán a hivatalos RP-DDK pecsét rendben
működik. Zalából – Somogyba érkezve átszáguldottunk az egykori pusztán és
Somogysimonyin is majd Nemesvid első házainál egy nagyon kellemes kis kocsmában
pihentünk meg és oltottuk szomjunkat. A tulaj kedvessége folytán céges pecsétet
is kaptunk, mivel a hivatalos pecsételő hely bezárt.
Nagyon jó katolikus falu lehetett ez a település valaha hiszen rengeteg a
kereszt az út mellett. Az I. vh. Turulos emlékoszlopa is érdekes és a faluház
udvarára is vethettünk egy pillantást.
Hiányzott a reggel elvesztegetett közel egy óra így már elég meleg volt
mire Kisvidre érkeztünk. Itt látva túrázós megjelenésünket ránk köszönt egy Úr
- Lucz Sándor – és mondta, hogy náluk van a pecsét.
Erről nem tudtam és kellemes
meglepetés volt, köszönjük a szívességét. Nagyszakácsi felé aztán megvívtuk
rendesen a bozótharcot a csalánnal és egyéb növényzettel de ez természetes volt
tudtunk róla és túléltük, igaz régen csípte a 190 cm magasan hordozott füleimet
a csalán.
A jól járható szakaszon találkoztunk lovas turizmussal is, valószimüleg az erdőt tarították mert sok hulladékvas volt a fedélzeten.
Árnyat adó fák alatt Nagyszakácsi főutcáján tartottuk az ebédszünetet ,
érdekes volt a kihalt falu embert szinte nem is láttunk, vajon mit csinálhatnak
az emberek vasárnap délidőben?
A látnivalók most kimaradtak, hiszen jó hosszú volt a mai szakasz és még
sok volt vissza, a szakácsmúzeumot majd egyszer megnézzük, ha visszatérnek a
királyi szakácsok a faluba.
Vízkészletünk megfogyatkozott és persze megmelegedett pedig jéggé fagyva
indítottam így aztán az egyik háznál kértük palackjaink feltöltését amit
szívesen meg is tettek és külön köszönjük a háziúrnak azt a 2 l-es jéggé fagyott
vizet ami kellemesen hűtötte a hátamat majd később a szomjunkat. Nagyon
jólesett, nagy segítség volt!
A szőlőhegy felé enyhén emelkedő földúton volt egy kis bizonytalanság egy
irtásnál de aztán megtaláltuk az utat, szilvát, körtét, almát és szedret is
szedhettünk de nem volt behűtve.
Itt ott még árnyat adó erdő is volt egészen a kis kápolnáig amit az I.- vh.
alatt elesett gyermekük emlékére állíttatott a családjuk.
Lassan felértünk a tetőre a napraforgó táblák mellé, itt már gyorsabban
haladhattunk volna ha tudunk de kezdett nagyon meleg lenni és hát a km is 20
körül járt már. Mesztegnyő templomtornyát már messziről észrevettük, nagyon
vártuk már.
A tűzoltók is végeztek a tarlótűzzel mire a helyszínre értünk így
ezt szerencsésen megúsztuk majd következett a túra legszebb szakasza,
leereszkedtünk Mesztegnyőre egyenesen a Tó-Bisztró árnyékos asztalaihoz ahol
szigorúan a pecsételés után a túra gyaloglós része véget ért. Az alábbi pecsét remélhetőleg csak véletlen elbaltázás eredménye és nem a túramozgalom névadóját szeretnék valakik kitörölni az emlékezetünkből is.
Két – két hideg
sör elfogyasztása után hivatalosan is befejezettnek nyilvánítottam a túrát és
hazabuszozhattunk.
Érdekes és viszonylag kevés látványosságot tartalmaz ez a szakasz
összekötve a Belső-Somogy homokvidékét a Marcali hát nyúlványain át a Zalai
dombsággal. Számomra mégis az RP-DDK legfontosabb szakasza hiszen
1989-ben a
túraútvonal megnyitása előtt én festhettem fel először – másodmagammal - ezt a
szakaszát. Természetesen kerestem a nagyon régi jelzéseket főleg az egykori erdei villanyoszlopokon de gondos kezek azóta már többször is átfestették az utat illetve leszürkítették a régit.
Hát bizony nagyon megváltozott az útvonal azóta, a nem használt utak
szinte járhatatlanná váltak, a jó híd a patakon szinte semmivé vált amit É-felé
ki is kellett kerülnünk.
2012-ben terveztem végigjárni de akkor nem várt
akadályba ütköztem, így elmaradt, most egy év után örülök, hogy újra
végigjárhattam az “én turistautamat”. A sok milliárdos kéktúra projektből talán
erre a szakaszra is jut majd, szükség lenne rá.
Még több fotó, katt a kis képre
