2014. március 29., szombat

Csepegő-kő

Gálosfáról indultam erre a könnyű és rövid de nagyon szép jellegzetes zselici kéktúrára. A kék jelzés a falu déli végén a buszmegálló és az egykori állomás épület közelében szinte nyílegyenesen nekimegy a hegynek. Túratársaim, hogy élvezzék a napsütést kicsit előbb szálltak le a buszról de azért találkoztunk. A szurdokvölgy oldalában izzasztóan meredek az ösvény de ez a kb. 150 m szintkülönbség azért gyorsan letudható. Szép bükk és hárs erdőben kanyarog az ösvény majd a gerincen szélesebb földútra térhetünk át. Már messziről látszik a szép magán kilátó az elektromos kerítéstől néhány méterre de annak másik oldalán. Szigorúan magánterület nem látogatható. Persze mi ezt már régről tudjuk hisz helyben közismert a létezése.  Sajnálatos, hogy a "bizoccság" nem keresi annak a lehetőségét, hogy a kéktúrától 50 m-re álló kilátót esetleg a túrázók is felkereshessék.
Lassan aztán a kerítés is elkanyarodik és utat enged a túrázóknak, hogy felkereshesse Somogy legszebb geológiai értékét a Csepegő-kő néven ismert forrást és környezetét.

Valamikor ezt a területet fent a gerincen Nagytótvárosnak, lent a völgyben pedig Kistótvárosnak hívták, mindkét régi kis zselici falu már szinte nyomtalanul eltűnt. A tetőn néhány öreg gyümölcsfa, egy törött kereszt és néhány gyanús kiemelkedés és kerítés oszlop utal az egykori épületek helyére. A levezető út alsó részén állt valaha a KAPOS Turista Egyesület Kakukk  kulcsosháza. A völgyben az egykori Kistótváros területén modern magántulajdonú mintagazdaság található, szigorúan zárt és őrzött terület.
 
A forrás szurdokvölgyéből csörgedező kis patak felett az erdőben még látható néhány öreg sírkő valamint a bejárat előtt is áll még a már igencsak öreg és már 30 éve is védett - akkoriban kis táblával is jelzett - egybibés galagonya. Jó volt újra látni az öreget régen találkoztunk már.
 
A forrás felé kis ösvény vezet, mellettünk meredek löszfalak, és szemben a szinte függőleges homlokfal nagyon látványos.
 
A homokkőfal rései most is bőven adják a kristálytiszta forrásvizet, a hasadékokban nagyon szép a cseppkő kiválás reméljük még sokan és sokáig láthatjuk majd, a hosszú mésztufa nyúlvány is megvan és stabilan áll és folyamatosan növekszik. Megyénk legszebb geológiai látványosságát  minden természetjárónak látni és védeni kell.  
Mivel a túrára rendelkezésre álló időt eléggé tempósnak éreztem így tömegközlekedés helyett autóval mentem Gálosfára és a Csepegőkőtől oda is mentem vissza, így kényelmesen és gyorsan hazaértem.
Már visszafelé három pécsi túrázó hölgy jött szembe velem Ők is a Csepegő-kőhöz igyekeztek, szép és vonzó túracélpont ez a hely. 


 Az RP-DDK atlasz írja a helyről:

A hátráló erózió nyomán mélyülő völgyekből kiemelkedik egy viszonylag kemény, vízszintes, pados rétegződésű homokkőfal, melynek tövében az elég bővizű, egyenletes vízjárású forrás, a Csepegő-kő fakad. A forrás közvetlen környezetében májmoha és gímpáfrány tenyészik, ami nemcsak az állandó, magas páratartalmat jelzi, hanem azt is, hogy a talaj és a víz egyaránt szennyezetlen, hiszen ezek a növények csak teljesen tiszta környezetben élnek. Feltétlenül érdemes ide lejönni, mert a vízben szegény Zselicnek ez mindig biztos víznyerő helyet jelentő forrása.

Az eredeti Dél-Dunántúli Kéktúra valaha ezt a nagyon szép helyet is érintette, sajnálatos, hogy az útvonal jelenlegi kezelői nem javasolták a Csepegő-kő beillesztését az útvonalba! A túrán a kb. 30 éves kéktúra jelzését is megtaláltuk!

Részletek az első igazolófüzetből:

 



Egy kis történelem:

A pannonhalmi apát konventje 1228-ban arról számol be, hogy a szlávok, akiket az apátság a Zselicbe telepített, megkezdték az erdõk irtását, majd az így létrejött földterület mûvelését.

A szlávok (valószínûleg tótok) több települést hoztak létre a Zselic északnyugati részén: pl. Ropolyt 300 fõvel a Ropolyi-erdõben, Dennát 40 lakossal a Dennai-erdõben, Tótvárost a mai Gálosfa környékén

A Zselic napjainkra már elveszett falvai néhány évszázada még komoly ipari tevékenységet folytattak, melynek fő alapanyaga a mindenhol fellelhető óriási erdőségek faanyaga volt.

Hamuzsírfõzés

Legjelentõsebb erdõpusztító tevékenység a hamuzsírfõzés volt. Az eljárást az 1730-as években a Svájcból betelepült Ott Kristóf honosította meg . A hamuzsírt a gyáripar legkülönbözõbb ágaiban (szappan-, üveggyártás, textilfestés, fehérítés, gyapjúmosás stb.) nagy mennyiségben használták. A hamuzsírfõzés elõmozdítását a bécsi udvarnál mûködõ kereskedelmi bizottság – egy Bécsben 1749. szeptember 15-én keltezett levél szerint – a magyar udvari kamarának és kancelláriának ajánlotta. Hazánkból Ausztriába, Morvaországba, Sziléziába, Lengyelországba, Itáliába és Németországba szállítottak hamuzsírt.
A hamuzsírkészítés nagyon pusztította az erdõt. A hamuzsír, vagy szóda (Na2CO3) elõállításához a fákat teljesen el kellett égetni. Egy tömör m3 fából (fanem szerint) 0,4–1,7 kg hamuzsír nyerhetõ. Az ún. „gyümölcstermõ fák” (tölgyek és bükk) jelentõsebb eredményt hoztak (2 kg körül). Olyan helyen volt értelme a hamuzsírfõzésnek, ahol a fa elszállítása komoly nehézségekbe ütközött. Több uradalom szerzõdésben szögezte le, hogy elsõsorban a kidõlt fákat és a lehullott gallyakat, a másra nem használható fákat volt szabad felhasználni a hamuzsírkészítésre. E feltétel meg nem tartása a bérletbõl való kizárást vonta maga után.

A hamuzsírnak különféle formáit állították elõ. A legjobb minõségû a kalcinált hamuzsír volt. Ennél kevésbé tartották jónak a nem kalcinált és a nem tisztított, képlékeny hamuzsírt

1754. május 29-én a bécsi Udvari Fõtanács és a Magyar Udvari Kancellária közös tanácskozásán már a túlzott hamuzsírfõzés ellen szólítanak fel. Ennek ellenére a hamuzsírfõzés még a 19. század második feléig erõsen csökkentette a hazai erdõk területét.

Kalamászkészítés

A hamuzsírhoz hasonló keresett termék volt a kalamász, vagy kocsikenõcs, harmadik nevén a degec. A kalamász lepárlásával nyerték a kátrányolajat és a szurkot. Ezekhez legjobb

volt a nagy gyantatartalmú fenyõk tuskóját és gyökereit felhasználni. Festetits József jelentése szerint zselici birtokain ezt az erdei mellékiparágat ûzték, de a „veres fenyõfák”-nak

(Pinus sylvestris) csak az alsó és épületre nem alkalmas részeit, gyökereit vagy formátlan törzseit szokták erre a célra elégetni. Szurok-, vagy kalamászégetés miatt sohasem vágták le a fát, így ez a tevékenység nem járt erdõpusztítással.

Üveggyártás

A hamuzsírfõzés mellett a legtöbb fát az üveggyártás fogyasztotta. Bár több üveghuta is mûködött a 18–19. században a Zselicben. A szentlukai és a lukafapusztai üveggyártás történetérõl legtöbbet Lehmann Antal közleményeibõl tudhatunk meg. Amint már korábban közöltük, a zselici nagybirtokosok a török uralom alatt a megfogyatkozott lakosság pótlására cseh- és németajkú parasztokat telepítettek be, akik a településeik Tót elnevezéseit is adták. Az idegenek több, eddig errefelé ismeretlen új szokást is magukkal hoztak. Az üveggyártáshoz a környék természeti adottságai biztosították az alapanyagot. A huta közvetlen környékén szinte korlátlan mennyiségben rendelkezésre álló fa szolgáltatta az olvasztáshoz szükséges hõenergiát. Elégetése után pedig a hamuzsírfõzõk vízben oldották, szûrték, majd bepárolták a hamut, így az egyik legfontosabb adalékanyagnak az elõállítása szinte helyben megoldott volt. Az üveggyártás – a hamuzsírfõzéshez hasonlóan – nagymennyiségû fát emésztett fel.

A rendelkezésünkre álló adatok alapján tudjuk, hogy a szentlukai üveghutában negyed év (1807. július 1-tõl október 1-ig) alatt 1140 szekér fát tüzeltek el. A mûhely háromféle fát vett át: 1. hasított vagy hasábfát, 2. hamunak való dorongfát, 3. ágfát. A fa legnagyobb része a környezõ erdõkbõl származott, távolabbról nagymennyiségû fát nem szállítottak.

Faszénégetés

A Zselicben a faszén-elõállítás nem volt olyan nagymértékû, mint pl. a Bükkben, ahol még manapság is ûzik ezt a mesterséget. Itt jelentõsebb mennyiségben nem voltak ércek, olvasztásukról ezért nem kellet gondoskodni. Keveset használtak fel a háztartásokban és a kovács mûhelyekben.



Még több fotó katt a kis képre:
Csepegő-kő

2 megjegyzés:

  1. Sajnálom, hogy nem a mai túra előtt találtam rá erre a remek leírásra.
    Így is sokat adott. Köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsuzsa pedig nem volt eldugva :-)

      Törlés