2005. augusztus 13., szombat

Tátika - Rezi 15

A Zalaszántó-i iskolában jól szervezett nevezés semmi tülekedés és várakozás nincs , sőt rögtön belekóstolhattunk egy tájjellegű almába is, melyet a rendezők adtak. Innen indult az összes táv, a mi 15-öst csináltuk. A rendezők tájékoztatása szerint az útvonal nem szigorúan kötött a pontokat más alternatív útvonalon is lehet érinteni, de van egy szalagozott változat amit kiraktak és mindenki bejelölhette magának. 


A jelzések jók bár valahol mégis letértünk róla mert a Sztupa-hoz végül is a szentély melletti meredek ösvényen érkeztünk meg. Ez egy nagyon szép Budhista megszentelt terület. A mellette lévő bazárban Budhista kegytárgyak vásárolhatók.




Szép széles murvás úton mentünk le a dombról majd virágos rét és erdőszéle következett.



A Tátika váraknak az országút keresztezése után vágtunk neki a kék jelzésen egy kiszáradt kiépített forrás mellet indul az út. Az alsó várat bár állítólag keresztezi az út nem tudtuk beazonosítani, a felső vár alatt volt a következő pontunk, itt ropit osztottak .



A várhoz érdemes felkapaszkodni bár éppen átépítés alatt áll de nagyon szép a kilátás a szemközti hegyen a távolban a Rezi vár is látható volt. 
Az egykori nagy csatákra emlékeztetett a csatalovak által hátrahagyott "citromsáv" melyet egész hosszú szakaszon kellett kerülgetni:-) 
A vártól vissza kell menni a pecsételő helyig és innen egy hosszú de jól jelzett ösvényen visz tovább az út a Fekete tavat érintve , nagyon szép "bajuszos" öreg bükkösben haladhattunk.



Néhány km-után újra elértük a murvás erdei utat itt volt az elágazása az eddig együtt haladó 40-es és 25-ös túrának is, melyet jól kijeleztek a rendezők. 
Szép árnyas erdei úton haladtunk tovább, - két halomsírt is láttunk az erdőben,- egészen Zalaszántó széléig ahol még volt időnk a román kori templom megnézésére is.A templom szépen helyreállított kár, hogy a tatarozás után a bejárat feletti egykori szép Napórát nem állították helyre !!!


A célban gyors és precíz kiszolgálás az elmaradhatatlan gratuláció és a megérdemelt jelvény sem maradt el mely a mi távunkon a Sztupá-t ábrázolja. 

A rendezés jó, az itiner , a térkép vázlat és a szalagozás is kiváló volt, gratulálunk és köszönjük a szervezőknek a több mint 150 résztvevő nevében is! 


Még több fotó katt a kis képre:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése